2019. december 12., 07:39

Komáromi műsorözön a 3. adventi hétvégén

Mielőtt a komáromi családok apraja-nagyja vasárnap közösen gyújtja meg a 3. gyertyát a Klapka téri adventi koszorún, élvezetes programokon öltöztetheti ünneplőbe a lelkét. Csoki- és mézeskalácsillatot áraszt majd a belváros, szívmelengető koncertek és kézműves-foglalkozások során hangolódhat rá a közelgő karácsonyra, a vasárnapi kistermelői és kézműves piacon pedig egyedi ajándékokat is beszerezhet.

Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Villa Camarum PT

A főszervező Villa Camarum Polgári Társulás az adventi időszakban már hatodik alkalommal biztosítja kicsik és nagyok tartalmas időtöltését. A Mi Karácsonyunk rendezvénysorozat keretében e hét végén kínálja a legtöbb programot.

December 12-én, csütörtökön 17 órától az alkalmi Karácsonyi Csokoládéműhellyé átalakuló Zichy-pontban Papp Vargha Katalin, a CHOCOMAZE manufaktúra többszörös díjnyertes tulajdonosának az irányításával ügyeskedhetnek mindazok, akik időben regisztráltak a torkoskodást sem kizáró foglalkozásra. Sajnos, az eddigi nagy érdeklődés miatt újabb jelentkezőket már nem tudnak fogadni e közösségi térben.

Ellenben a Zichy-pontba másnap 17 órakor is érdemes betérni, hiszen majd a Folkkvartett együttes koncertezik. Aki pedig másféle pozitív élményre vágyik, az ugyanakkor a közeli Kultúrpalotába érkező dr. Csókay András idegsebész társaságában tölthet el élménydúsnak ígérkező egy-két órát. A Kárpátia Sport Polgári Társulás meghívásának tesz eleget a neves szaktekintély, akinek a vezetésével választották szét a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket. A világszenzációnak számító műtétsorozat, illetve a későbbi rekonstrukciós beavatkozás sikerességéhez a doktor szerint a hit is nagy mértékben hozzájárult. A világhírű szakember egyebek mellett erről is mesél majd a nyilvános találkozó során, amelyre a belépés ingyenes. Közreműködik dr. Kőrösi Mária budapesti egyetemi docens.

Szombaton 14 és 19 óra között a Klapka téren helyet kapó Mézeskalácsházikóban zajlik majd a hagyományos mézeskalácssütés, a Zichy-pontban létesülő Mézes Mázoldában pedig az össznépi mézeskalácsdíszítés.

Közben érdemes lesz betérni a szomszédos utcában működő Szabadidőközpontba is, ahol kézműves-foglalkozásokba kapcsolódhatnak be a gyerekek és az örökifjak. Egyébként a Klapka tér fél háromtól a helyi alapiskolák és a Komáromi Művészeti Alapiskola diákjainak ünnepi műsorától is hangos lesz, s a fabódékban más most is megvásárolható a kihagyhatatlan forralt és mézbor, valamint puncs és kürtőskalács is. Az aznapi program részét képezi a dél-komáromi Őrzők együttes koncertje, amely 17 órakor szintén a Klapka téren kezdődik.

Aki pedig klasszikus zenére vágyik, annak szintén szombaton 18 órakor érdemes beülnie a Tiszti Pavilon dísztermébe,

ahol az év végi turnéja nyitó helyszínén e muzsikát népszerűsíti a 2018-ban Lakatos Róbert brácsaművész kezdeményezésére alakult Beliczay Kamarazenekar, amely nevét az 1835-ben Komáromban született zeneszerző, Beliczay Gyula után vette fel. Művészeti vezetője Jozef Horváth, a Szlovák Filharmónia koncertmestere és az ismert Moyzes kvartett prímása. Tagjai a hazai magyar és szlovák zenei művészet jeles képviselői, akik az ország legjelentősebb nagyzenekaraiban muzsikálnak. A koncerten Vivaldi Négy évszak és Mendelsohn X. B-dúr szimfóniája hangzik el. Érdekessége, hogy az előbbi mű egyes tételeiben a szóló részeket a zenekar hegedűsei majd felváltva játsszák. E kamarazenekar a komáromi koncert bevételét jótékonysági célra, a peredi izomsorvadásban szenvedő kislány, Natália műtétje költségeinek fedezésére ajánlotta fel.

Advent 3. vasárnapján 14 és 19 óra között a Tiszti Pavilonban tartják az Ünnepvárót, vagyis az újabb kézműves-foglalkozásokat, amelyek során hagyományőrző kézművesek és a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola oktatói vezetik be a népi mesterségek kulisszatitkaiba az érdeklődőket. Közben fél 5-től érdemes lesz kinézni a Klapka térre, ahol a harmadik adventi gyertya meggyújtása során közreműködik az AfterDay kórus, Süll Kinga vezetésével. Majd 5 órától a Pósfa zenekar és Csiba Júlia, fél 7-től pedig a Jóvilágvan zenekar koncertjét ugyanott élvezheti a hallgatóság.

Aki eddig még nem tette, az a karácsonyi ajándékokat is beszerezheti a Tiszti Pavilonban szintén helyet kapó kistermelői és kézműves piacon, amely Komárom Város Önkormányzata és a Villa Camarum PT támogatásával valósul meg. A szervezők azt ígérik, hogy az illatos kézműves szappanoktól kezdve, az ízletes péksüteményeken és italokon át, a babaholmikig, minőségi hazai termékekből nem lesz hiány. Végül egy jótanács: e műsorokra vigyük magunkkal a jókedvünket és a rokonainkat, barátainkat is!

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.