2022. augusztus 25., 19:01

Jubilál az Ilosvai Gyermektábor

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tizenötödik alkalommal rendezte meg néptánctáborát, melynek utolsó felvonása, a Lurkó Tábor ezen a héten zajlik Nagyidán.

Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Nagyida, néptánc, néptánctábor
Fotó: Fábián Gergely

Az Ilosvai néptánctáborainak története Várhosszúrétre nyúlik vissza, de azóta helyszínt váltottak. Az idén Aranyidán volt a gyermektábor, Nagyidán pedig az ifi tábor, illetve ugyanitt zajlik ezen a héten a Lurkó Tábor. Az előbbi kettő nyilvános, bárki bejelentkezhetett, az utóbbiba viszont elsősorban az együttesben táncoló gyerekeket várták.

Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Nagyida, néptánc, néptánctábor
Fotó:  Fábián Gergely

Kupec Mihály, aki feleségével, Andreával vezeti az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttest, elmondta, a Lurkó Tábor ötletgazdája lányuk, Zsófi volt, s az idei az ötödik évfolyam. „Fontosnak tartottuk, hogy megrendezzük, annak ellenére, hogy ez éven nem kaptunk rá támogatást. Elsősorban az együttesben táncoló gyerekeknek szól, bár nem csak ők vesznek rajta részt. Most is van az aprók között két gyerek, akik korábban nem táncoltak, de gyorsan felzárkóznak, szombaton már fel fognak lépni.”

A hétvégén, augusztus 26-28. között rendezik meg ugyanis az Ilosvai Fesztivált, melynek csúcspontja a szombat esti gálaműsor.

Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Nagyida, néptánc, néptánctábor
Fotó:  Fábián Gergely

„A táborainknak az a lényege, hogy nyissunk. A nálunk táncoló gyerekek láthassák, hogy más csoportokban is vannak olyanok, akik szeretnek táncolni, ezáltal is kapnak egy visszaigazolást, hogy milyen jó, amit csinálnak. Az ifiknél pedig inkább a „kiképzésen” van a hangsúly, vagyis azon, hogy minél jobban elsajátítsák a tánctudást” – magyarázta Kupec Mihály.

Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Nagyida, néptánc, néptánctábor
Fotó:  Fábián Gergely

Nemcsak a gyerekek mutathatják be tánctudásukat a hétvégi Ilosvai Fesztiválon, melynek keretében pénteken Szalonna és bandája ad koncert, szombaton pedig lesz felvonulás, gyermekprogramok és kézműves foglalkozások, táncház és gálaműsor, melyben az Ilosvai család mellett magyarországi és franciaországi együttesek is fellépnek. A fesztivál vasárnap ökumenikus istentisztelettel zárul.

Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, Nagyida, néptánc, néptánctábor
Fotó:  Fábián Gergely
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.