LONDON. Jövőre tartják Londonban az X Factorból készülő musical ősbemutatóját, miután a népszerű tehetségkutató műsor alkotója, Simon Cowell rábólintott a színpadi változat elkészítésére.
MOSZKVA. Nem fél visszatérni munkahelyére a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója, aki élete végéig viselni fogja arcán a január 17-i savas támadás nyomait és talán sosem nyeri vissza látását a jobb szemére.
KASSA. Ünnepélyes keretek között átadták a kassai Thália Színház felújított épületét csütörtök délután, a teátrum este ünnepi bemutatóval nyit.
RÉVKOMÁROM. Az érdeklődők március 23-án 19.00 órától Presser Gábor és Falusi Mariann közös koncertjét láthatják-hallhatják a Komáromi Jókai Színházban.
RÉVKOMÁROM. Március első hetében új fejezethez ért a Komáromi Jókai Színház. Megkezdődtek a Magyar zombi című kortárs magyar komédia próbái.
VÁSÁROSNAMÉNY. A Kassai Thália Színház vendégjátékát láthatják az érdeklődők március 12-én, kedden 19 órától a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. A társulat Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című operettjét mutatja be a beregi kisvárosban.
DEBRECEN. Február 28-án kezdődik a VII. Deszka Fesztivál Debrecenben. A seregszemle a máról szóló, kortárs színpadi műveket helyezi középpontjába. Öt nap alatt tíz színpadi produkciót láthat a közönség.
BUDAPEST. A július elsejei igazgatóváltás után is a Nemzeti Színház tagja marad Bodrogi Gyula.
PÉCS. A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) júniusi megnyitóján adják át idén a Kaszás Attila-díjat - jelentette be Pokorni Zoltán csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
RÉVKOMÁROM. "Mi történhet meg férfi és nő között?" Minden - derül ki Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János produkciójának köszönhetően a Komáromi Jókai Színházban.
ROTTERDAM. A Sleep című szaklapban megjelent vizsgálat szerint az idősebb nők jobban alszanak, mint az idős férfiak, annak ellenére, hogy a nők folyamatosan arról számolnak be, hogy alvásuk egyre rövidebb és rosszabb.
LONDON. Alaposan visszavág Tony Blair volt brit miniszterelnöknek a brit uralkodó - legalábbis abban az új színdarabban, amely II. Erzsébet királynő és tizenkét eddigi miniszterelnöke kapcsolatát dolgozza fel.
BUDAPEST. Katona József Bánk bánját 180 éve, 1833. február 15-én mutatták be Kassán. Az ősbemutatóra emlékezik a Magyar Televízió reggeli műsora, a nézők a kassai ünnepségről is láthatnak összefoglalót.
BUDAPEST. Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál - közölték az MTI-vel a művészhez közel álló források.
BUDAPEST. Harmincéves lesz a Madách Színház Macskák című előadása. Az évforduló alkalmából megújul a musical, március 22-én új nemzedék lép színpadra.
KASSA. A Bánk bán ősbemutatójának emléket állítva kívánja meghonosítani a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napját a Csemadok helyi szervezete, amely a bemutató idei kerek évfordulója alkalmából először tart ünnepi megemlékezést Kassán.
DUNASZERDAHELY. A felvidéki kitelepítettekről szóló Fehérlaposok című rockoperát hétfő este héttől a dunaszerdahelyi művelődési központban mutatják be.
ESZTERGOM. Bubik István-emlékévet tartanak az esztergomi ferencesek. A színművész ötvenöt éve született, és halálának tizedik évfordulója lesz idén novemberben.
BUDAPEST. Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt ugyanis a színház honlapja és az online vásárlási felület hétfőn délelőtt összeomlott. Alföldi Róbert leköszönő igazgató személyesen kérte a sorban állók türelmét a színház pénztára előtt, az Andrássy úti iroda előtt várakozókat pedig meleg teával kínálták.
BUDAPEST. 25 éves a Vígszínház A padlás című előadása. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter meséjének jubileumi, 800. előadását kedden láthatja a közönség.
LONDON. 23 év után elege lett David Suchetnek Poirot alakjának eljátszásból. Felesége unszolására azonban elvállalt még egy évadot.
BUDAPEST. Koroknay Géza hamvait január 19-én a Halászbástya nevű hajóról szórják a Dunába.
BUDAPEST. Bata Éva kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.
BUDAPEST. Idén egy kisbolygót neveztek el a 26 éve elhunyt Ruttkai Éváról. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész 1927. december 31-én született Budapesten, Russ Éva néven.