XII. Mesefesztivál Érsekújvárott
Ezúttal az óvodásoktól és az általános iskolásoktól volt hangos a péntek délelőtt az érsekújvári kultúrházban. A mára már hagyományos Mesefesztivál idén tizenkettedik alkalommal került megrendezésre, amely a gyermekek számára nyújtott maradandó élményt, hiszen minden évben változatos mesejátékkal készülnek a meghívott előadók, illetve bábművészek. Az évek során számos technika került már bemutatásra, s mindig színvonalas előadásokkal kedveskedtek a kicsiknek, de még a tanító bácsiknak és tanító néniknek is.
Juhász Zsuzsa, a Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa és a fesztivál szervezője elmondta, hogy annak idején kolléganőjével Krošlák Olga tanítónénivel álmodták meg az eseményt, és minden évben más-más előadóművészt hívnak meg, de sok visszatérő vendégelőadó is látható az érsekújvári színpadon.
Az elmúlt években sajnos a gyermekcsoportok nem képviselték magukat az eseményen, amelyet a pedagógusok nagyon bántak, ám a jövőben ezen szeretnének változtatni. A szervezők már most tudják, hogy jövőre két gyermekbábcsoportot szólítanak majd meg, akik bemutatják a legkisebbeknek, hogy bábozni, színjátszózni csupa móka és kacagás.
Az idei eseményt az Érsekújvár Város Önkormányzata és a Czuczor Gergely Alapiskola mellett működő XXI. Század Gyermekéért Polgári Társulás támogatta. Az előadások változatosak, és általában egy órásak a gyerekek figyelemmegtartása céljából.
Idén a rozsnyóról származó Badin Ádám és társa Czakó József a Csillagokkal táncoló kojot című mesét hozták el a gyerkőcöknek, amely az indiánteremtésről és annak főbb motívumairól szól. Badin Ádám már hat évvel ezelőtt szerepelt a Mesefesztivál előadói között, de ez az alkotás akkor még csak tervezett volt. Ebben az évben híresült el az indián történet mesefeldolgozása, amelyet jóbarátjával, a hangszermester Czakó József segítségével vitt színpadra, s Szlovákia szerte mutatta már be a nagyérdeműnek.
Valójában Józsi vezetett be engem az indián kultúrába. Mikor én még csak a Winnetouval ismerkedtem, ő már régen az észak–amerikai indiánokat tanulmányozta a könyvekből. Jóval később aztán megvalósítottuk régi elhatározásunkat, hogy indiánmesét adunk majd elő, persze akkor még nem tudtuk, hogyan vágjunk bele. Indítottunk egy világnépmese sorozatot, amelynek része volt a cigány, francia, burját és az indián mesevilág, hiszen ezzel is rámutatunk arra, hogy léteznek más kultúrák és értékek, valamint más mesék is.
Az indiánok iránti gyermekkori rajongás is segített a meseválasztásban?
Egyszer csak rátaláltunk Cseh Tamásra, aki nem mellesleg szintén nagy indiánkultúra rajongó volt (Józsihoz hasonlóan), de ő minden nyáron kivonult a Bakonyba, s mondhatni indiánként élt. Erről mesekönyvet jelentett meg, amelyben észak–amerikai indiánmeséket fordított le, ebből aztán népmeseválogatás lett, amelyet fia, Cseh András illusztrált. Ebből a válogatásból csupán négy darab mesét gyúrtunk össze, de azt hiszem sikerült megragadnunk a lényeget. Nem mellesleg idén volt Cseh Tamás emlékéve is, így az időzítés is páratlan.
Az előadásban egyetlen Cseh Tamás és Bereményi Géza dal hangzik el, a többi jóbarátom munkája, aki megírta a zenéket a meséhez.
Megszereztük Cseh Andrástól a szerzői jogokat mindenre, amire kellett, így egy nagy csapatmunkának köszönhettük, hogy megszületett az előadás.
Kiknek szól a darab?
Szerencsénkre mindenütt nagyon jól fogadják, annak ellenére, hogy mély mondanivalója van, de kicsiknek játszunk. Leginkább az alapiskolásokat tudjuk lekötni, mégis a mozgás, a bábok, a színek és a különféle játéktechnikák, nem utolsó sorban a részletek az óvodásokat is képesek a székhez ragasztani.
Például a pozsonyi Dunautcai Alapiskola elsősei a darab megnézése után lerajzoltak olyan részleteket az előadásból, amelyek számomra egyáltalán nem fontosak, vagy nem gondolnám, hogy azt feltétlenül papírra kellene vetnem. Ez is azt bizonyítja, hogy a kicsik is megértik a világ lényegét, egyáltalán nem buták hozzá.
Sok mindent megmutattatok a bábjátékból.
Az árnyjátéktól, a maszkjátékon keresztül, egészen a kesztyűsbábig és a síkfigurák használatáig mind-mind megtalálható a darabban. 4-5 fajta bábtechnikát használunk, ezzel is elválasztjuk az egyes történeteket egymástól. Egymásra épülnek, beágyazódnak ugyan a történetek, de mégis szimbolikusan különválasszuk őket. A színpadot nem bonyolítottuk túl, középre háromágú indiánsátor vázszerkezetét állítottuk, amely körül játszódik a cselekmény, s amely arra is szolgál, hogy a jeleneteknél a különféle bábokat ráakasszuk, ha éppen nincsenek használva. Nem utolsó sorban az árnyjátéknál könnyebb volt a vásznat is ráakasztani a szerkezetre. Groschmidt Erik tervezte számunkra a díszletet és gyönyörű munkát végzett.
Mit tudhatunk meg a történetről?
A történet az indián teremtőről a Kojot Öregemberről, a Nagy Szellemről (a teremtés őre) és társáról Heyokáról, az indiánok tréfamesteréről szól. A tréfacsináló folyamatosan feladatokkal látja el Kojotot, aki megoldja ugyan őket, de mindegyiknél még hatalmasabbnak képzeli magát. Olyannyira, hogy a mese végén már a csillagokkal szeretne táncolni, ami veszélyessé válhat számára.
Nagy szeretettel és élvezettel játszunk, s igyekszünk a közönségnek eleget tenni. A közönség pedig minden egyes alkalommal nagy tapssal jutalmazza a történetet.
