2020. augusztus 31., 20:14

Vidnyánszky Attila a Színművészeti vezetőségének lemondásáról

Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója és a Színművészeti Egyetemet működtető kuratórium elnöke a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában sajnálatosnak nevezte, hogy a színészképző vezetői elutasították az együttműködést és inkább a lemondást választották.

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila
Fotó: Horváth Péter Gyula

"Sajnálatosnak tartom, és nem örülök annak, hogy lemondott az egyetem vezetősége. Bennem különösképpen megvolt a szándék arra, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni, együtt dolgozni, hogy közösen egy másik fokozatba, egy másik szintre emeljük az egyetemet. Sok-sok tervünk volt, a tarsolyunkban a pozitív változás tervével érkeztünk, de már az első pillanattól kezdve éreztük, hogy valós párbeszédre nincsen igazi szándék - mondta Vidnyánszky.

A lemondás hátteréről ezt mondta: Múlt hét csütörtökön az egyetem képviselői nem jöttek el a minisztériumba, a diákok képviselői meg sem indokolták távolmaradásukat, az egyetem rektora egyéb elfoglaltságára hivatkozott. Jeleztük, hogy kedd délután szeretnénk találkozni velük, de ők attól tették függővé a találkozót, hogy elfogadjuk-e az ő szmsz-üket, vagy a sajátunkat akarjuk működtetni. Jeleztük, hogy az ő szmsz-ük maradásával bebetonoznák a jelenlegi helyzetet – így semmi sem változna –, ezért a miénk szerint fogjuk működtetni az intézményt, erre érkezett válaszként a lemondásuk.

Vidnyánszky Attila szerint most az a fontos, hogy mindenképpen biztosítsák az egyetem működését.

Ez a legfőbb érdek, ezen dolgozunk. Azok, akik lemondtak, tanárként maradnak, viszik az osztályaikat – ezt jól teszik, maradjanak és vigyék is az osztályaikat – nem szándékozunk ebben megakadályozni őket. Eddig is kapacitásbővítésről beszéltünk, nemzetközi dimenzióba szerettük volna helyezni az egyetemet, új campust szeretnénk tervezni, hogy méltó körülmények között működjön az intézmény. Én remélem, hogy lecsillapodnak a kedélyek, és nagyon hamar érezhetővé tudjuk tenni a pozitív változási folyamatokat"

- mondta Vidnyánszky a Magyar Nemzetnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.