2012. december 17., 10:31

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új igazgatója

BUDAPEST. Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
Balog Zoltán a szakmai bizottság véleménye alapján hozta meg döntését a Nemzeti Színház vezetői állásának betöltéséről, amelyre a jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.

Alföldi Róbert igazgatói mandátuma az évad zárultával, 2013. június 30-án jár le. A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól. Az átadás-átvétel lebonyolítását Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója miniszteri biztosként segíti január 1-jétől.

Vidnyánszky Attila a pályázat benyújtásakor tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "nemzetközi mércével mérve is jelentős Nemzeti Színházat szeretnék, olyat, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint". Közölte: Eperjes Károlyra nemcsak színészként, hanem helyetteseként is számítana a Nemzeti élén.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.