2021. október 9., 19:01

Vidnyánszky: a környező országok színházait is megszólítanák a 2023-as Színházi Olimpiával

A környező országok színházait is szeretnék megszólítani a 2023-as Színházi Olimpiával - mondta a Nemzeti Színház vezérigazgatója a témában rendezett szombati kerekasztal-beszélgetésen Budapesten.

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila
Fotó: Horváth Péter Gyula

Vidnyánszky Attila kiemelte: a kormánynak szándékában áll támogatni az olimpiát, így lehetőség nyílik a széles gondolkodásra, a határon túli területek felé is. Mint mondta, nagy eredményeket vár az esemény megrendezésétől, amelyet 2023 áprilisa és júniusa között terveznek megvalósítani.

Hozzátette: a program és az olimpia üzenete még érlelődik, de jó lenne, ha a "csápok" többek között Ausztria felé is átnyúlnának, hiszen szándékukban áll a környező országok színházait is megszólítani.

Kitért arra is, hogy a 2023-as év különlegesnek ígérkezik, mert a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) tízéves lesz, valamint abban az évben lesz Madách Imre születésének 200. évfordulója is. A MITEM és a Színházi Olimpia közötti kapcsolatról elmondta: mindkettőt a sokszínűség, a párbeszédek és a hídépítés jellemzi, nem feledve az egyedi hanghoz való ragaszkodást.

A beszélgetésen az orosz Valerij Fokin színházi rendező többek között a 2019-es olimpia eredményeit foglalta össze, míg a görög Teodórosz Terzopulosz rendező, a Színházi Olimpia alapítója a rendezvény létrejöttét, történetét, céljait ismertette.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Teodórosz Terzopuloszt, Valerij Fokint és Vidnyánszky Attilát. A megbeszélésen áttekintették a 2023-ban Budapesten megvalósuló Színházi Olimpia terveit és előkészületeit.

A Színházi Olimpiát 1994-ben Teodórosz Terzopulosz kezdeményezésére alapították meg. Létrejöttének célja a különböző színházi kultúrák és iskolák összekötése egy fesztivál égisze alatt, amelyen a szakma és a közönség átfogó képet kaphat a világ színházművészetének örökségéről és a kortárs színházi tendenciákról. Az esemény teret ad az alkotók és a nézők közötti párbeszédnek, az előadásokon és szakmai fórumokon lehetőség nyílik a színházi társulatok közti kapcsolatépítésre, egymás kulturális tradíciójának megismerésére. Az eseményen az előadások egy téma köré szerveződnek, és az elnevezés ellenére nincsenek versenyelemek vagy díjak.

Teodórosz Terzopulosz 2020 januárjában Budapesten jelentette be, hogy Magyarország nyerte el a 2023-as, 10. Színházi Olimpia rendezési jogát. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.