2012. január 16., 19:53

Végső búcsút vettek a magyar bábjátszás mesterétől

DEBRECEN. A magyar bábművészet képviselői, tanítványok, tisztelők vettek búcsút az életének 87. évében elhunyt Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművésztől hétfőn Debrecenben.
A Vitéz László életre keltőjének hamvait tartalmazó urnát a helyi Vojtina Bábszínház színpadán ravatalozták fel.

A 2011. november 30-án Debrecenben elhunyt művész búcsúztatásán elsőként egy filmbejátszáson maga Kemény Henrik szólalt meg, aki 80. születésnapján 2005-ben ugyanazon a színpadon mutatta be öt Vitéz László-bábuját. Ezután Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a nemzet bábművészének nevezte Kemény Henriket, aki - mint mondta - 87 évig komédiázott, "akkor is mulattatott, amikor nem volt rá okunk".

Utalt arra, hogy amikor a szocializmus idején cenzúrázni akarták a bábművész szövegeit, akkor ő néma játékkal állt a közönség elé. Hiszen "hogyan lehetett volna az a művész a rendszer bábja, akinek bábok voltak a kezein?" - fogalmazott Halász János.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint Kemény Henrik a világszínvonalú magyar bábjátszás európai követe is volt. Mint kiemelte, emlékét a művészeti akadémia 62 elhunyt akadémikus társával együtt őrizni, ápolni fogja.

A hazai bábszínházak vezetői személyes hangú megemlékezésekkel búcsúztak a magyar bábművészet nagymesterétől. Pályi János bábművész, a kaposvári BábSzínTér igazgatója pedig a ravatal mellett elhelyezett paravánnál eljátszotta a Vitéz László és a csodamalom című, Kemény Henrik által sokszor elbábozott történetet, még utoljára megnevettetve a búcsúztatójára egybegyűlteket.

Láposi Terka, a Korngut-Kemény Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Vojtina Bábszínház játszószínházának művészeti vezetője rövid részletet mutatott be Kemény Henrik-könyvéből, amelynek anyagát a művésszel folytatott beszélgetések alapján jegyezte le, és amelyet január 29-én "tárnak a világ elé". Bejelentette: Kemény Henrik hamvait - kívánságának megfelelően - Budapesten, egykori népligeti bábszínházánál, a tavaly ősszel leégett Bódé helyén szórják szét január 29-én, az elhunyt művész 87. születésnapján délután három és négy óra között.

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett, több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat. Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.