2018. április 28., 11:38

Végre Komáromban is látható lesz a Hit és illúzió

Autóbaleset miatti rendező- és színészcserék után május 4-én, pénteken 18 órától a Selye János Gimnázium aulájában a komáromi közönség is láthatja Csáky Pál Hit és illúzió című színpadi játékát a Boráros Imre Színház tolmácsolásában. A Kossuth-díjas színművész és csapata eddigi teljesítménye láttán megelőlegezhető a bizalom, hogy egy több színpadon csiszolódott, kiforrott előadásnak lehetünk majd tanúi.

hit-es-illuzio
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Danczi József

A Boráros Imre-Petrécs Anna-párosra építő társulat, Gali László Jászai Mari-díjas rendező irányításával, ifjú budapesti színészek közreműködésével, tavaly a Nagy János szobrászművész alkotásait fotókon ábrázoló, fajsúlyos mondanivalót erősítő vásznak között, kezdte el próbálni a darabot. A szőgyéni előbemutatót követően a lévai és a pozsonyi közönség még az eredeti összetételű társulatnak tapsolhatott, ám egy autóbaleset miatt a magyarországi mellékszereplőknek le kellett mondaniuk a folytatásról.

Boráros Imre lapunknak elmondta: mivel a szerző is ragaszkodott a további betervezett előadások megtartásához, ifjú felvidéki tehetségekkel akarták pótolni a hiányt. Újoncként két gútai tehetség: Borsó Ákos, Radnóti-díjas előadó és Vadkerti Bálint „selyés” teológushallgató vállalta a kihívást, illetve a két kerub szerepét, s a maszkot öltő, folyvást valamiben mesterkedő Idegent sem hagyták ki a produkcióból. A Nő és a Férfi szerepe változatlanul a Boráros-házaspáré maradt, technikai munkatársként pedig Hanzsér Árpád  munkálkodik a siker érdekében.

Fotó:  Danczi József

Az immár több mint 80 előadást megért Hit és hűség című darab folytatásának megírására Boráros kérte fel a szerzőt. Annak története a XX. század 60-as éveiben egy elszánt, hittel felvértezett kis csapat világmegváltó terveinek szövögetésével kezdődik. Idővel azonban a közérdekeket háttérbe szorítják a személyes érdekek, szétforgácsolódik a társaság, s illúzióvá válnak a hajdani álmok...

Miután Boráros átvette a rendezői stafétabotot, saját emlékeiből merítkezett, hiszen párjával együtt részese volt a felvidéki magyarság szocializmus alatti és utáni megpróbáltatásainak, csalódásainak, hiába várva a felvidéki magyarság sorsának jobbra fordulását. „E mű azonban, akárcsak a valós élet, arról is szól, hogy bármilyen negatív hatások is érnek minket, a reményt sosem szabad feladnunk, a megtartó erőt jelentő hit birtokában mennünk kell tovább az úton, mert még nagyon sok dolgunk van” – magyarázta a Boráros Imre Színház megalapítója.

Jelkép- és jelzés értékűek a Nagy János szobrászművész alkotásairól készített, méretes vásznakra vetített fotók. Azokon látni véljük a kitelepített felvidéki magyarok vagonokba kapaszkodó kezeit, illetve a segítséget kérőkét, az utánunk nyúlókét.

A darabban belső kételyeinket és félelmeinket az Idegen testesíti meg, aki időnként megingat minket. A két kerub formájában megjelenő Lány és Fiú pedig egyszer segítőtársai a manipulációnak, máskor pedig az ellen dolgoznak. Az ingyenesen megtekinthető előadás elején és végén, a felvidéki magyarságért mondott, sajátköltésű imával párhuzamosan keretbe foglalják a történéseket. Mintegy megüzenve: sose veszítsük el a megtartó hitünket, s ne váljon elveszett illúzióvá megannyi reményünk.

 

hit-es-illuzio
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.