2019. november 27., 19:38

Végéhez közeledik a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál Füleken

Kamara előadás, meseszínház, interaktív bábelőadás és diákelőadások várták a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásainak látogatóit Füleken. A szervező Füleki Városi Művelődési Központ idén összesen tizennyolc produkciót kínált a közönségnek.

 

zsibongo2.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A Nemzetközi Színházi Fesztivál többéves hagyománnyal rendelkezik. 2018-ban, a kultúrház felújítása miatt, nem tudták megrendezni, de ennek ellenére is tizenkét előadást láthatott a közönség, melyeket különféle fesztiválokon, kinti rendezvényeken vagy más városi intézményekben mutattak be.

„2019-ben újra megszerveztük a fesztivált, immár hatodjára. Ugyan még színháztermünk nincs, ezért ahogy az előző évben is, többféle helyszínt és rendezvényt bevontunk. Az év folyamán a Városi Gyermeknap alkalmával lehetett látni gyerekszínházat, a Városnapok alkalmával volt magyar operett, az Udvart fesztiválon pedig egy szlovák nyelvű előadás, a Kumšt, ami nagy érdeklődésnek örvendett. Ősszel pedig a felújított épületben főként a gyerekeknek kedveskedtünk. Hiszen az óvodások, a magyar és a szlovák alapiskolák is kaptak színházi előadást” - nyilatkozta Illés Kósik Andrea igazgató.  

Zsibongó Kisszínpad
Zsibongó Kisszínpad
Fotó:  Szvorák Emese

Novemberben összesen hat előadással készültek a színház szerelmeseinek. A sort november 7-én a Zsákszínház nyitotta, mely A negyvenedik című tragikus komédiát mutatta be Ionesco Különóra című műve nyomán. A történet szerint a fiatal diáklány a doktorátus letételére készül, miközben a matematikai alapműveletekkel sincsen tisztában. A gyámoltalannak tűnő tanár megrészegül saját fölényétől, szóáradatával terrorizálja tanítványát, végül már nem képes uralkodni ösztönein. Mivel a társulat idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, ezért a fesztivál keretében egy zenés-szórakoztató műsorral is készültek a nagyérdeműnek.

MeseFigurák Bábcsoport
MeseFigurák Bábcsoport
Fotó:  Szvorák Emese

November 22-én a MeseFigurák társulat a Tele-tarsoly című interaktív bábelőadással várta a gyerkőcöket. „A régi meséinkből szemezgettünk. Tudtuk ugye, hogy kik jönnek megnézni, és előszedtünk olyan meséket, amiket ezek a gyerekek még nem láthattak. Ilyen volt A só, a Tücsök és a hangya, a Répamese, és a Rút kiskacsa”- avatott be Bódi Andrea, a Mesefigurák tagja. A társulatról köztudott, hogy nem a megszokott bábokkal adnak elő egy-egy mesét, hanem különféle eszközöket vonnak be szereplő gyanánt. Például a Rút kiskacsánál sporteszközöket használtak fel, a Só esetében disznótoros kellékeket, a Répamesénél pedig lábbelik formálták meg az egyes karaktereket. Meséik általában improvizatívak, a gyerkőcök pedig kifejezetten élvezik, ha ők is részeseivé válhatnak a történetnek.

November 27-én a Zsibongó Kisszínpad mutatkozott be. Szvorák Zsuzsanna és csapata idén is Fülekhez kötődő történetet dolgozott fel. Móricz Zsigmond: A kis kuruc című elbeszélését dramatizálták, amely elnyerte a Duna Menti Tavasz gyémánt sávos minősítését.

MeseFigurák Bábcsoport
MeseFigurák Bábcsoport
Fotó:  Szvorák Emese

„Ez egy új generáció, és ez az új csapat képviselheti a Felvidéket a budapesti Fesztivál Győztesek Fesztiválján, ami nagyon nagy elismerés, hiszen a Kárpát-medencéből és Magyarországról érkeznek majd a legjobbak” - közölte Szvorák Zsuszanna rendező.

Az idei utolsó előadásra november 29-én, 18.00 órától kerül sor. Az Apropó Kisszínpad Josef és Karel Čapek: A rovarok életéből c. drámája alapján készült Édes álmok című előadását láthatja a közönség, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A mű az emberi életútról szól. Arról, hogy kik élnek minőségibb életet - a bogarak vagy az emberek? Ezt a kérdést feszegeti a diákszínjátszócsoport.

Bár a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál ezzel az előadással véget ér, jövő év tavaszán újabb társulatokat láthat a közönség, várhatóan már a felújított színházteremben. Többek között olyan neves színházak érkeznek Fülekre, mint a Thália Színház, a Csavar Színház vagy a prágai Stúdio Ypsilon.

zsibongo2.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.