2012. május 19., 10:21

Vasárnap kezdődik Szabadkán a 19. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál

SZABADKA. Május 25-ig 23 gyermekszínházi előadást láthatnak kicsik és nagyok a vasárnap kezdődő szabadkai 19. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál versenyprogramjában. A szervezők gazdag, sokszínű kísérőprogramról gondoskodtak.

A versenyprogram produkcióit, az 5 kontinens 15 országából érkező előadásokat a Gyermekszínházban, a Kosztolányi Dezső Színházban és a Jadran színpadon láthatják az érdeklődők.

A többi között chilei, egyiptomi, francia, horvát, magyar, lengyel, román, orosz, szlovén, spanyol alkotások szerepelnek a programban. Köztük olyan klasszikusokat is láthat a közönség, mint a Kis hableány, a Hüvelyk Panna, vagy az Óz, a nagy varázsló, a Hófehérke és a Csipkerózsika.

A város főterén zenés, táncos produkciókat rendeznek. Több kiállítás is várja majd a közönséget, például a lengyel bábok tárlatát a Szabadegyetem galériájában, a fesztiválplakátokat a Gyermekszínház előcsarnokában tekinthetik meg az érdeklődők, emellett két további bábkiállítás is nyílik a Városi Könyvtárban - írta a Magyar Szó című délvidéki napilap. A kísérőprogramok sorába a gyermekfilmek vetítése is beletartozik, emellett több könyvbemutatót is tartanak.

Amíg a felnőttek a színházművészet kutatásával foglalkozó nemzetközi fórumon vehetnek részt, addig a gyerekek papírbábukat készíthetnek vagy a táncos műhelymunkába kapcsolódhatnak be. A szegedi Kövér Béla Bábszínházzal való együttműködésnek köszönhetően immár harmadik alkalommal Szegeden is láthatóak lesznek előadások, idén hat produkció.

Kövér László, a szegedi bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta: idén négyre bővült a résztvevő helyszínek száma, így a Kövér Béla Bábszínházban, a színház Kamaratermében és a Dóm téren láthatják a produkciókat a nézők. Emellett a fesztiválzárásnak a Szegedi Vadaspark ad otthont.

Hétfőn a Dóm tér ad otthont a megnyitónak, ahol a román vendégek Burattino álmát mutatják be, majd a szlovénok már a bábszínház nagytermében a Hüvelyk Pannát adják elő. Kedden horvát művészek által megelevenedik a Kis hableány története, míg az angolok A piros léggömb című előadással készültek a szegedi közönségnek. Szerdán a kanadai csoport a prérifarkasokról mesél, míg a chileiek a Piszkos szárny című előadást mutatják be.

Csütörtökön a legkisebbeké lesz a színpad, hiszen az óvodás és iskolás gyermekszínházi seregszemle produkcióit láthatja a közönség. Pénteken a Rettentő görög vitéz elevenedik meg a szerbek előadásában és a felnőtteket várja Az orosz medve. A fesztivál zárásaként a Szegedi Vadasparkban szórakoztatja a közönséget a Kövér Béla Bábszínház társulata a Farkas és a róka történetével. Ott tartják az eredményhirdetést is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.