Varsányi Mari örökös tag lett
Azt mondta, délután öt után keressem. Addig sziesztázik. Porckorongsérve miatt ülni, állni, feküdni sem tudott hosszú hónapokig. Van mit kipihennie. A kánikulát sem bírta, rosszul volt a nagy melegben, jegyezte meg. Varsányi Mari színésznőt mégis az idei nyár egyik legforróbb napján választották a Komáromi Jókai Színház örökös tagjává.
Harmincnyolc fokos kánikulában próbálták A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínművet, benne a házsártos korcsmárosné szerepét Eperjes Károly rendezővel. Ha tavasszal kéri fel a szerepre Gál Tamás színházigazgató, meggondolta volna, mondta, de még tavaly késő ősszel bólintott rá, így már nem mondhatta vissza.
Megható pillanat volt, amikor a premier végén a Komáromi Jókai Színház örökös tagjává avattak.
Nem tudtam róla. Lement az előadás, a közönség tapsolt, valamennyi szereplő érezte, hogy elégedettek a nézők.
Kimentem volna már az öltözőbe levetni a jelmezt, de a takarásban maradtam, mert kíváncsi voltam, mit mond Gál Tamás. Rólam beszélt, a velem kapcsolatos emlékeit idézte fel, majd a nevem mondta, és a színpadra kért. Én meg azt hittem, hogy menten elájulok.
Nagy meglepetés volt az örökös tagság. Végtelen boldogságot és örömöt éreztem, amikor a kezembe kaptam Gráfel Juraj bronzból készült alkotását, a lehajtott fejű múzsát. Kifelé menet a színpadról Varga Emese művészeti vezető még a fülembe súgta, vigyázz, mert nagyon nehéz. A nappaliba tettem, a szekrény egyik felső polcára, a polgármesteri díjak, a kisvárdai, a nyitrai és további fontos elismerések mellé.
Gyűjtötted annak idején a rólad szóló újságcikkeket?
Egy nagy dobozban őrzöm ezeket ma is. Nem is tudom hirtelen, hogy a pincében vagy a kamrában van-e az a doboz. A költözéskor is elhoztam magammal. Megígértem Lilinek, a lassan tizenkét éves unokámnak, hogy megmutatom a régi fotókat, amikor a mama még fiatal és olyan vékony volt, mint most ő. Ötven kiló vaságyastól, ahogy mondani szokták.
Alapiskolásként hozzád fűződött az első színházi élményem. Lekvár Petit játszottad a Peti kalandjai című mesejátékban, hetvennégy júniusában, a komáromi Magyar Területi Színházban.
Második éve kerültem a színházhoz, Lekvár Peti volt az első igazi főszerepem. Huszonkét éves voltam akkor. Eredetileg a Tévémaci szerepét szánta nekem Csongrádi Mária rendező, végül mégis én lehettem Lekvár Peti és lubickoltam a szerepben. Sokan még ma is emlegetik azt az alakítást.
Milyen előadásokat szerettél? Drámát, vidámat, prózát, zenéset?
Sohasem a műfajon múlt. Mindig a szerep volt a legfontosabb, majd az, hogy ki írta a darabot, végül pedig, hogy ki rendezte. Imádtam Nyilas Misit játszani a Légy jó mindhalálig című színműben. Akkor még nem volt divat gyermekszereplőt hívni. Nadrágszerepet kaptam. Lekvár Peti sikere után azt mondták, miattam tűzte műsorára a darabot a színház. Abban a szezonban Nyilas Misiért megkaptam az évad legjobb alakítása díjat. Mekkora esemény volt a hetvenes évek közepén, hogy a Film a divadlo című újság is írt az előadásról! Konrád József rendezte.
Úgy tudom, Konrád József kedvelt színésznője voltál.
Az ő keze alatt lettem színésznő. Rendkívül művelt, olvasott ember volt. Sokat tudott a színházról. Mindig újított, kísérletezett. Felnéztem rá.
Volt szerep, amit megbántál, hogy eljátszottál?
Amikor Arbuzov Tánya című darabját adtuk elő, tartalék voltam a címszerepre. Azt mondták, majd ha lesz rá idő, esetleg próbálhatok. Lentről figyeltem a próbákat, a szöveget sem tudtam. Az előadással egy fesztiválra készült a színház Nagyszombatba. A címszereplő kolléganőm megbetegedett, és egyik napról a másikra be kellett ugranom.
A saját otthoni ruháimban léptem fel, mert a kolléganő ruhái nem voltak jók rám. Délelőtt tartottunk egy próbát, este következett az előadás. Na, ezt megbántam! A szerepet eljátszottam, az összes kolléga, aki nem volt színen, a takarásban szorongott. Féltettek, drukkoltak, lehet, hogy valaki még súgott is, de ment a szöveg. Másnap papírlap várt a szereposztó táblán, hogy szívből gratulál az igazgatóság, mert nemcsak hogy megmentettem az előadást, hanem új színekkel gazdagítottam is a szerepet. Aznap Komáromban játszottuk a Tányát. Korántsem ment olyan jól, mint az előző este a fesztiválon. Akkor azt mondta egy idős, bölcs kollégám, hogy óva int minden fiatal színészt attól, hogy tovább játsszon egy beugrásként elvállalt szerepet. Igaza volt.
Ilyen történeteket mesélsz Lilinek, az unokádnak?
Ilyeneket még nem. Mert voltam én Csecsebecse királykisasszony is Finta László Lusta királyság című mesejátékában, ahol végre leengedett hajjal játszhattam, és Faggyú Bertalant is játszottam A töklámpásban. Róluk mesélek neki. Még nem mondta ki, hogy színésznő szeretne lenni. Amíg nem volt pandémia, Laboda Róbert rendező gyermekszínjátszó csoportjába járt a városi művelődési központba.
Viszem a színházba mindenre, amiről úgy gondolom, neki való. Tudod, mi tetszik neki a legjobban?
Az, hogy szabad bemennie a folyosóra, onnan az öltözőkbe, és mondja a színészeknek, hogy nagyon jól tetszettek játszani. Azt imádja.
Örök színésznő vagy. Miközben beszéltél, most ennél a kávéházi asztalnál is mindent eljátszottál a szemeddel, a kezeddel.
A komáromi színház örökös tagja lettem. A többi díjam mellett ez a legfontosabb. Ezt a színház adta, a színészi munkámért adta, és aki egy kicsit is járatos volt a színházban, talán elfogadja, hogy megérdemeltem.
Megszakítás nélkül negyven évet töltöttem el a színpadon. Tudod, hogy az mennyi munka volt?
(A szerző és Fóti Dávid felvételei)
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/41. számában.
