Valódi riport a szlovákiai magyar színjátszó fesztiválról

A Netflix-huszárok és az Insta-hercegnők idejében él egy kevés tinédzser, aki pedig úgy érzi, hogy neki azért több kell egy sorozat-maratonnál vagy egy százlájkos szelfinél. A tanár hatására elkezd alkotni, dolgozni. Összehoz valamit, amivel ki mer állni a színpadra, hogy ezüsttálcán nyújtsa át a szívét a nagyközönségnek.

Van egy országos verseny, amelynek igazából az lenne a célja, hogy tanuljunk egymástól, megnézzük egymás munkáját, és tiszteljük azt. Elsősorban tiszteljük. Ez a verseny a Jókai Napok, a szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválja.

A valóság viszont máshogy fest. Amikor lezajlik a Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat (KGSzT) előadása, a közönség helyenként levegőt se vesz. A kassai gimisek tudják, hogy nem volt ez teljesen tökéletes, de összehozták, hatásos volt, jó volt, a lelkükkel fűszerezték. Aztán viszont jön az értékelés.

  -  Egy olyan egyetemista kezdi, aki egyáltalán nem színházat tanul. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy rendben van, ha olyan munkát kritizál, amilyet ő még sose tett le az asztalra.

  -  Akkor jön egy következő ember, akit külön felkérnek, hogy minősítsen. Nem tagja a zsűrinek, hanem konkurens, versenytárs. Ezután az se jogosítja fel arra, hogy kudarcnak nevezze a kassai előadást, ha ő maga nyolcszor rendezte meg ugyanezt a darabot. Sikertelenül, mint ahogy azt kihangsúlyozza.

  -  Egy ilyen start után a már csak hab a színpadi tortán, amikor a zsűri elnöke szó szerint azt mondja a 15-16 éves fiataloknak, hogy ez a darab egy „eszméletlen faszság”. Nesze neked, Déry Tibor. Csak nem hitted azt, hogy tudsz írni?

  -  Aztán a gyerekek énektudása kerül terítékre. Ne válasszanak ilyen darabot, ha a gyerekeik nem tudnak énekelni, hangzik el. Miközben a darab szólistái pár hete Belgiumban nyertek 1. helyet az Európai Kórusfesztiválon. Az egyik zsűritag ugyan beismeri, hogy ő tulajdonképpen nem tudja, hogy tiszta volt-e az ének, mivel neki nincs hallása, de ez már senkit sem lep meg.

  -  Végezetül következik a „Mibe kössünk bele még?” verseny döntője. A zsűri szerint az ember nem halhat meg előszörre a herointól, a lány nem szeretheti annyira az öccsét, mint a szerelmét, és még az alkoholistának is meg kell rázkódnia a vodkától. És itt eljön a pont, hogy csak vigyorogsz kínosan, mint egy kínai baba. Visszavágnál, mert amit mondanak, no az az eszméletlen f*szság. De nem fogsz, mert még te fogsz alkoholistának/drogosnak/kötekedő majomnak kinézni.

Félreértés ne essék, senki nem kérdőjelezi meg a (hivatalos) zsűritagok szakmai tudását. A 60 perc alatt bizony sok építő jellegű kritika is elhangzik - viszont senkibe nem szorul annyi minimális pedagógiai érzék, hogy egy kis dicsérettel cukrozza meg a pofont. Hogy kimondja, gyerekek, ennek ellenére jó munkát végeztetek. Vagy valami más pozitív kapaszkodót nyújtson, ne érezzük már úgy, hogy a zsűritagok ennél rosszabbat még életükben nem láttak.

A hallgatóságból ugyan figyelmeztetik őket, hogy talán helyénvaló lenne valami dicséretet is hallani, de hiába. Ezután sem képesek felülkerekedni saját magukon. Annyi, hogy elfilozofálnak azon, vajon a pozitív, vagy a negatív kritika viszi-e előre a társulatot. Csakhogy a pozitív és negatív kritika arányáról csak akkor érdemes elmélkedni, ha a pozitív mennyisége nem nulla.

Ennek a könnyes-nevetős sztorinak a végére még szeretnék odabiggyeszteni egy idézetet a kedvenc mesémből, a L’ecsóból. Aztán pedig elfelejtjük az egész komédiát.

„A kritikus munkája sok szempontból egyszerű; keveset kockáztat, miközben élvezi helyzetét, hogy szabadon bírálhatja mások munkáját és tehetségét. Fürdőzünk a negatív kritikákban, amit jó írni és olvasni. De néha szembenézünk a keserű igazsággal, hogy a világ nagy egészében, akár az értéktelen szemét, több értelemmel bírhat, mint egy frappánsan megírt vitriolos kritika.”

Kekeňák Lucia

(Szerk. megjegyz.: a szerző az eredeti szöveget a közlés után pár órával némileg módosította.)

(Kíváncsiak voltunk a Jókai Napok főszervezőjének és zsűrijének álláspontjára is. Ezért a fenti véleménycikk élesítése előtt azzal fordultunk Bajkainé Csengel Mónika felé, szívesen teret adunk az őket ért kritikákra adott válaszuknak. A főszervező azt üzente, élni kívánnak a lehetőséggel. Válaszukat, amint megérkezik, közölni fogjuk!)