Újdonság az Operettszínházban - Újjászületik a Marica grófnő
BUDAPEST. Friss hangsúlyokkal, kettős szereposztásban kerül színre október 19-től Kálmán Imre klasszikusa, a Marica grófnő a Budapesti Operettszínházban.
"Világszerte ismert és népszerű darab Kálmán Imre műve. A Marica grófnőt most is több városban: Szentpéterváron, Jekatyerinburgban, Bécsben és Salzburgban játsszák ebben a rendezésben. Mindenütt csaknem ugyanígy, de mégis a helyi sajátosságoknak megfelelő poénokkal megfűszerezve" - mondta el a főigazgató a premiert beharangozó sajtótájékoztatón.
Kerényi Miklós Gábor azt is elárulta, a próbák során azt tapasztalták, hogy az elmúlt alig több mint egy évtized alatt itthon is új helyekre kerültek bizonyos hangsúlyok. "Ebben az operettben, amelyben a műfajnak megfelelően a boldogtalanság és a boldogság a főszereplő, az is előtérbe kerül, hogy a sorozatos hazugságok, megtévesztések a személyes kapcsolatokat milyen végzetesen rombolják. Nehéz lenne aktuálisabb történetet találni" - vélte a főigazgató.
A zenéről szólva azt emelte ki, hogy Kálmán Imre muzsikája megelőlegezte a jelen divatját, a világzenét. "Lenyűgöző a dallamgazdagsága, amely ezúttal is a legkülönbözőbb stílusokba kalauzolja a nézőt: az amerikai foxtrottól a shimmyig, a bécsi keringőtől a magyar csárdásig és a cigányzenéig - utóbbiakat maga a komponista tette széles körben elfogadottá, színpad- és szalonképessé". Ezeket a melódiákat Makláry László főzeneigazgató és Somogyi-Tóth Dániel vezényletével szólaltatja meg a Budapesti Operettszínház zenekara.
A címszerepet, Marica grófnőt Bordás Barbara és Fischl Mónika alakítja, bonvivánként Tasziló szerepében három tenor is hallható: Vadász Zsolt, Vadász Dániel és Boncsér Gergely. A szubrett-táncoskomikus párost Dancs Annamária és Szendy Szilvia, valamint Kerényi Miklós Máté és Peller Károly formálja meg. A karakterfigurákat, például Bozsenát Felföldi Anikó és Lehoczky Zsuzsa, Dragomirt Földes Tamás és Faragó András játssza.

Forrás
MTI