„Túl földi poklon vár ránk a menny” – 170 éve halt meg Egressy Béni
Látszólag reneszánsza van tájainkon Egressy Béninek, „a magyar nóta atyjának”, ahogy nevezték egykoron. Szepsiben és Komáromban szobrot állítottak neki, előbbi helyen országos színjátszó fesztivált neveztek el róla, míg Komáromban a művelődési központ vette fel a nevét. Egy alkalmi, általam készített közvélemény-kutatás során viszont már nem szerepelt olyan fényesen, a nevét hallották ugyan, de tevékenységéről vajmi keveset tudtak. A Szózat, a Klapka-induló szerzője, a Hunyadi László és a Bánk bán című operák librettistája alig 37 évesen, 170 évvel ezelőtt hagyta itt e földi árnyékvilágot.
A viszonylag csendes, unalomba fúló 18. századot egy eseménydús, forradalmakkal és változásokkal teli 19. követte, amely elhozza nemcsak a nemzetté válás és a romantika aranykorát, hanem felrobbantja a színházi életet is. Mind Európában, mind Magyarországon.
Még 1790-ben megalakul az első magyar színtársulat Kelemen László vezetésével, s innen már nincs megállás. 1837-ben létrejön a Pesti Magyar Színház, s mire a század véget ér, már nemcsak nemzeti színházunk, népszínházunk és operaházunk van, de bőséges drámairodalmunk és operáink is.
Az odáig vezető út persze ugyancsak göröngyös volt, a szekéren utazó komédiásokat nem mindenütt nézték jó szemmel, Déryné Széppataki Róza, Katona József vagy Petőfi Sándor is megtapasztalhatták, a vándorkomédiások élete sokszor maga a földi pokol, de mindig voltak, akik nem adták fel, s ennek a komédiás létnek megvoltak a maga kevésbé árnyékos oldalai is, ahogy ezt Szigligeti Ede is megverselte az általa halhatatlanná lett Liliomfiban, de mesélhetnének egyet s mást a drámaírók is, hisz se Katona József, se Madách Imre nem élték meg fő művük bemutatását. Mind a Bánk bán, mind Az ember tragédiája csak évekkel alkotójuk halála után kerülhetett színre. Mindketten úgy haltak meg, hogy nem arathatták le megérdemelt babérjaikat, s így járt Egressy Béni is, hisz az ő szövegkönyve alapján készült Erkel-féle Bánk bánt csak tíz évvel a halála után mutatták be.
A megnövekedett társulatok vadonatúj színdarabok után kiáltottak, amelyekkel nem voltak elkényeztetve a 19. század elején. Pár iskoladráma, Csokonai egy-egy próbálkozása, német és francia rémdráma magyar fordítása, ahogy pár Shakespeare is, többnyire német és francia fordítás felhasználásával. Az első Hamlet-fordítást például német fordítás alapján követi el Kazinczy Ferenc, s még jó pár évtizedig várni kell arra, amíg Vörösmarty Mihály, Arany János és Petőfi Sándor úgy dönt, háziversenyt rendeznek Shakespeare-fordításokból, így Petőfi a Coriolanust, Vörösmarty a Lear királyt, Arany pedig a Szentivánéji álom c. darabot magyarítja, amely fordítások a mai napig elevenek.
De Arany fordítja újra a Hamletet is, míg Vörösmarty elsőként a Julius Caesart. Vörösmarty és Petőfi saját darabbal is megpróbálkozik, így születik meg a Csongor és Tünde, nemzeti drámáink egyike,
valamint Petőfi Tigris és hiéna c. rémdrámája, mai szóval thrillerje, amelynek előképeiben a nagy angol Titus Andronicusát és John Webster Amalfi hercegnő c. darabjait tisztelhetjük. A halottak száma első megtekintésre nehezen felfejthető. Persze a rémdrámákat szerette a kor, a pajták és csűrök alkalmi közönsége felmelegedett a színpadi vér és halottak látványától.
Mivel az alkalmi társulatok megszaporodtak, de egyre kevesebb volt a játszani való (akkoriban még nem tartottak évekig repertoáron egy-egy darabot, s gyakran két-háromhetente tartottak új bemutatót), több drámapályázat is kiírattatott, így például emlékezetes az Erdélyi Múzeum által 1814-ben meghirdetett drámapályázat, amelynek fő célja „a közöttünk rejtőző Genie alkotóvágyának felserkentésére” lett volna.
Erre jelentkezett Katona József jogtudós, alkalmi vándorkomédiás is a Bánk bán c. drámájával, de a szerzőt válaszra sem méltatták.
Katona később átdolgozza a művét, azt 1820-ban ki is nyomtattatja, de az csak halála után három évvel később, 1833. február 15-én kerül bemutatásra Kassán. A címszerepet egy bizonyos Bartha János alakítja, Melinda szerepét Déryné Széppataki Róza, míg Gertrudisét Kántorné Engelhardt Anna kapta.
De visszatérve az egyre nagyobb méreteket öltő drámahiányhoz, sokan próbálkoznak, főleg romantikus történelmi művek előállításával, több-kevesebb sikerrel. Kisfaludy Károly, Gaál József, Czakó Zsigmond, Hugó Károly, a társadalmi korfestésig eljutó Nagy Ignác (akinek Tisztújítás c. darabját ma is gyakran előveszik egy-egy választás előestéjén, s mint tudjuk, errefelé választásra mindig van ok), de vannak kevésbé ismert nevek is, akiket a kor társulatai nagy sikerrel adtak, de a hivatalos kánon valahogy letaszította a drámairodalom jeleseinek trónusáról.
Ki ismeri ma már a pozsonyi Kempelen Gyula, a komáromi Tóth Lőrinc, a bátkai Bényei István, matematikusként elhíresült Bolyai Farkas vagy Gorove László színdarabjait?
Ahogy azt is kevesen tudják, hogy a kor jeles politikusa, teleki László is megírta a maga Kegyenc című, római korban játszódó tragédiáját, amelyet jó száz évvel később Illyés Gyula átirata támasztott fel haló poraiból. A szabadságharc bukása után a magyar nyelvű színjátszás is megtorpan, az ötvenes években a könnyed hangvételű népszínmű kezdi meg hódítását,
s ez a Budapestet is megmagyarosító, népies hangulatú műdalokkal megspékelt műfaj pár évtized alatt megmagyarosítja az addig főleg németül társalgó magyar fővárost, köszönhetően többek között a rimaszombati Blaha Lujzának, de az osgyáni Vidor Pálnak is.
Szigligeti, Csiky, vagy a szalkai Csepreghy Ferenc mellett ebben a műfajban alkot Szigeti József is, akinek legismertebb darabját, A vén bakancsos és fia, a huszár c. darabot a minap mutatta be a komáromi Jókai Színház annak az Eperjes Károlynak a rendezésében, aki 1985-ben már eljátszhatta az egyik főszerepet a darab televíziós feltámasztásában olyan színésznagyságok mellett, mint Páger Antal, Gobbi Hilda vagy Raksányi Gellért.
De térjünk vissza a század első feléhez, hisz csak ez az alig fél évszázad jutott Egressy Béninek, aki Galambos vezetéknéven egy református lelkész fiaként látta meg a napvilágot a ma már Kazincbarcikához tartozó Sajókazincon. Igaz, apját alig ismerhette, hisz hat gyereket magára/maga után hagyva gyorsan távozott e földi létből, így fia sem tanulhatott, Mezőcsáton és Szepsiben tanítóskodott, majd követte Gábor bátyját a színészi pályán. 1838-ban bejárja Olaszországot, ahol folyamatosan képezi magát, egyre inkább elmélyül zenei tanulmányaiban, s hazatérve nemcsak librettókat ír Erkel Ferencnek, hanem maga is szerez zenét.
Ezek közül Vörösmarty Szózatának megzenésítése (amely máig második nemzeti imánk), s a Klapka komáromi seregében írt Klapka-indulója lett a legismertebb.
De számos verset is megzenésített, Petőfi (A virágnak megtiltani nem lehet, Ereszkedik le a felhő), Kisfaludy Károly (Ne menj rózsám a tarlóra) és Tompa (Télen-nyáron puszta az én lakásom) versei is így indultak hódító útjukra. A negyvenes évek elején találkozik Erkel Ferenccel, s megteremtik a magyar operát.
Tévedés ne essék, kísérletek már korábban is voltak a magyar nyelvű opera megteremtésére. Hofecker-Szentimrényi Imre A magyar zene egyetemes története című 1893-as munkájában említi, hogy 1785-ben gróf Erdődy János pozsonyi kastélyának színházában adták elő Hesztrényi Áron Mátyás király című zenés színművét, ami az első magyar operának tekinthető. De sehol másutt nem említik, s nem maradt fenn se a szövegkönyv, se a kotta.
Így első magyar operaként az 1793-ban bemutatott Pikkó herceg és Jutka Perzsi c. „új, szomorú vígopera” tekinthető.
Ha panaszkodtunk a magyar dráma hiányáról, akkor még több panasz lehet az operát illetően, hisz Ruzitska József pár próbálkozása mellett Hainisch József és Arnold György Mátyás királynak választása, majd Barthay András és Szerdahelyi József egy-egy vállalkozása érdemes az említésre. Ahogy Hainisch és Arnold, úgy többen mások is a dicső Hunyadiak korába nyúlnak vissza alapanyagért,
ekkoriban születik Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak, Hugó Károly Egy magyar király és Tóth Lőrinc Hunyadi László c. darabja is. Ez utóbbi szolgál alapanyagul Erkel második operájának, az 1844-ben bemutatott Hunyadi Lászlónak is.
De ekkor Egressyvel közösen már túl vannak a Dugonics András regénye alapján készült Bátori Márián, amelyet 1840-ben mutatott be a Pesti Magyar Színház. Ez a közös siker alapozta meg a Hunyadi László sikerét, amelyet a híres jogász, börtönszakértő, komáromi születésű Tóth Lőrinc (fegyházi tanulmányokat is közread az ilavai fegyház állapotáról) drámája alapján követtek el.
A történelmi szomorújáték és az opera főszereplője két László, Hunyadi fia és a Komáromban született, V. Lászlóként magyar trónra emelt Habsburg-uralkodó, aki 17 évesen már nincs az élő sorában.
Az első magyar opera, amely azóta is állandóan játszott darabja magyar zenés színházaknak, s a darab harmadik felvonásában található palotást az is eltáncolta már egy próbabálon vagy szalagavatón, aki az operáról esetleg soha nem hallott. Erkel és Egressy együttműködése a későbbiekben is folytatódott, az egyre súlyosabb beteg Egressy még elküldi Erkelnek a Bánk bán a Katona József drámája alapján készült szövegkönyvét, de a meglehetősen elfoglalt zeneszerző csak évekkel Egressy halála után fejezi be nemzeti operánkat, amely csak tíz évvel Egressy halála után, 1861 március 9-én kerül színpadra, s kezdi el azóta is tartó színpadi népszerűségét.
