2024. július 6., 16:20

Tükrök után újraszínezés a Jókaiban

A Komáromi Jókai Színház július 24-én kihelyezett évadzáró ülést tartott az Atilla palotájáról híres, Gúta–Csörgő-pusztai Vermes lovastanyán, ahol a színházvezetés az új, 2024/25-ös évadot is meghirdette. A színház dolgozóinak szavazatai alapján az évad kiemelkedő színészi teljesítményéért járó Ferenczy Anna-díjat Szebellai Dániel színművész kapta. Az esemény után nyilatkozott lapunknak a Jászai Mari- és Deszka-díjas igazgató, Gál Tamás.  

 

A Komáromi Jókai Színház épülete.
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

A helyszín kapcsán megjegyezte, korábban már a hetényi Gólya Csárdában és a szentpéteri St. Petrus Vini Panzióban is tartottak csapatépítő, kihelyezett évadzáró üléseket.

– Most pedig a magyarság hírnevét világszerte öregbítő Vermes István Koppány lovas íjász bajnok, színházunk nagy rajongója volt a vendéglátónk. Nagyra értékelem, hogy Vermesék folyamatosan koncerteknek, kiállításoknak, táncházaknak biztosítanak egyedi helyszínt, és sokat tesznek az ősi magyar harcművészet, lovasíjászat és -kultúra értékeinek bemutatásáért, illetve megőrzéséért. Mi is nagyszerűen éreztük magunkat a hangulatos tanyájukon.

 

Nőtt a bérletvásárlók száma

Kérdésemre, hogy mit tart a lezárult Tükrök évada legnagyobb sikerének, Gál Tamás azzal kezdte, hogy szakmai kihívásokkal teli, igényes, és sikeres volt az évad.

– Előadásaink közül egyet sem akarok kiemelni, mivel valamennyit (Koldusopera, Mefisztó, Úri muri, Föltámadás) nagy odaadással készítettük és sok pozitív visszajelzést kaptunk. A veszprémi Petőfi Színház és a Csavar Színház produkcióját, St. Germain Táncórák című színművét is bérletben kínáltuk, s azzal csatlakoztunk az autistabarát intézményekhez: az autista nézők számára olyan körülményeket teremtettünk, hogy nálunk biztonságban érezzék magukat. A gyereknézőket a Hapcikirály című mesejátékkal örvendeztettük meg, amely a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal és a Ziránó Bábszínházzal koprodukcióban készült.

Folytatódott az együttműködés a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemmel is: az intézmény magyar hallgatói Boris Vian Tábornokok uzsonnája című színművét mutatták be a Benkő Géza Stúdiószínpadon. Négy előadással szerepeltünk Miskolcon, a Határtalan Napokon, valamint a győri Duna Fesztiválra a Prah, a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára pedig a Mefisztó helyett végül az Úri muri kapott meghívást. Sajnálatos, hogy a fesztivál versenyprogramjába eredetileg meghívott Mefisztót mégsem mutathattuk be, mert ahhoz a helyi szervezők nem tudták biztosítani a megfelelő teret. Immár másodszor, hiszen korábban a kiválasztott Csónak, avagy előttünk a vízözön című vígjátékunkhoz sem voltak meg a kellő feltételek, ezért az sem versenyezhetett.

Gál Tamás és Szabó Viktor - KJSZ -
Fotó:  KJSZ

 

Ebben az évadban több mint háromszázzal, 1640-re tudták növelni a bérletesek számát.

– A Covid óta eltelt időszakban három új felnőtt bérletet adtunk el, s a bérletszámot tovább növelnénk – mondta a színidirektor, akinek azonban a pályázati rendszer komoly fejfájást okozott.

– A KultMinor megdöbbentő eljárása, büntetése kapcsán támadt hiányérzetem. Szerintem az alapot meg kellene reformálni. A Föltámadás című, utolsó produkciónkat teljesen önerőből készítettük. Ráadásul kis adminisztratív hibák miatt a 70. jubileumi fesztiválunkra kapott 40 ezer eurót, annak megvalósulása után (!), vissza kellett fizetnünk az alapnak. Hasonló panaszokat hallottam polgári társulások részéről is.

Az ilyen lépések megelőzése végett össze szeretnénk fogni. Nagyon fontosak a kultminoros támogatások, amelyek korábban egy-egy évadban négy produkcióra érkeztek. Mivel nagyon sokba kerülnek az előadásaink, más hazai és a magyarországi támogatásokra is szükségünk van. Sőt, a nálunk szerződésben levő színművészeken kívül további tehetségeket, így friss diplomásokat is meghívunk egy-egy szerepre, hiszen a közönség igényli a változatosságot. Ideális esetben 30 fős társulattal dolgoznánk, de csak 14 művész bérére kapunk pénzt.

A színészállományunk bővítésén kívül egy új autóbuszra is szükségünk lenne, továbbá fel kellene újítani a színházépület tetőzetét. Ez utóbbihoz Nyitra megyétől remélünk pénzeszközöket.

 

Jókai Mór-bicentenárium és direktori pályázat

A következő évad kapcsán Gál Tamás elárulta, a személyi feltételek nem változnak, sem elbocsátások, sem pedig színészfelvételek nem lesznek.

– Varga Emese bejelentette, hogy egyéb feladatai miatt ezentúl nem lesz művészeti vezető, de dramaturgként marad a színházunkban. Ezt a posztot a művészeti tanács döntése után két évre vállalta, ami éppen letelt. Senkit sem kívánok az utódjává kinevezni, ahelyett Szabó Viktor színművész-társulatvezető tevékenysége kibővül művészeti vezetői feladatokkal.

Izgalmasan hangzik az új évad repertoárjának a mottója: Színezd újra! – Klasszikusok mai szemmel. 

– Újraértelmezett, újraszínezett klasszikusok szerepelnek majd műsoron, a közös nevező a humor lesz. Jókai Mór bicentenáriuma kapcsán az egyik kevésbé ismert művét, Az elátkozott családot mutatjuk majd be, Telihay Péter rendezésében. Ennek a regényének még nem volt színházi adaptációja, és mivel a két család megrendítő története Komáromban, az 1763-as nagy földrengés alatt játszódik, nagyon illik a jubileumhoz. Az évforduló kapcsán összefogunk valamennyien: a város, a Duna Menti Múzeum, az Egressy Béni VMK, a Szinnyei József Könyvtár, a Jókai Egyesület és dél-komáromi intézmények. Az első összejövetelünket már meg is tartottuk.

A Komáromi Jókai Színház épülete.
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

 

 Új színek, új értelmezések, hangulatok és a humor jellemzi tehát az új évadot.  Shakespeare A windsori víg nők című komédiáját a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködve, október 11-én mutatják be Szikora János rendezésében. Stanislaw Ignacy Witkiewicz abszurdját, a Hőbörgő János Mátyás Károlyt Gardenő Klaudia rendezi, a bemutatóját 2025. február 14-re tervezik. Az elátkozott család színpadi adaptációjának bemutatója május 17-én lesz. Az évadot Woody Allen vígjátéka, a Játszd újra, Sam! zárja, amelynek rendezője Béres Attila, bemutatója pedig június 20-án lesz.

A kassai Thália Színház decemberben Molière Tartuffe-jével, Matusek Attila rendezésében vendégszerepel Komáromban. A gyermeknézőkre is gondoltak, Szabó Magda mesejátékából, a Tündér Lalából készülő friss színpadi változattal, rendezője Rédli Károly, bemutatója december 5-én lesz. A bérletvásárlás augusztus 15-én indul. A színház szokásos partnereivel, augusztus 28-án ismét a Tiszti pavilon amfiteátrumában tartja a Bérletek Éjszakáját. Az új évadot népszerűsítő esemény közönsége részleteket is hallhat a korábbi produkcióikból.

A színidirektor arra is kitért, hogy Nyitra megye fenntartóként várhatóan hamarosan kiírja a következő 5 évre vonatkozó igazgatói pályázatot.

– Az új évadban töltöm majd az igazgatói megbízatásom utolsó évét. Az általam vezetett csapattal együtt eddig is igyekeztünk jó színházat csinálni. Mivel úgy gondolom, hogy több volt a siker, mint a kudarc, ez felbátorít arra, hogy újból pályázzam. Azért is, mert a Covid mintegy két évet elvett a direktori időszakomból. Ötévnyi építkezés után jó lenne újabb öt évet kapni a munkánk termésének learatásához. Terveim még lennének, folytatnám az elkezdett munkát, ha megkapnám az újabb lehetőséget.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/27. számában.

 

 

 

Mefisztóban Gál Tamás és Szebellai Dániel - KJSZ
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.