Tükörjáték – félig merészen „újratöltve”
Új bemutatóval jelentkezett az immár 45 éve működő Füleki Zsákszínház, amely egy francia avantgárd drámát, az 1947-ben írt A cselédek című darabot tűzte műsorra. Merész vállalkozás, félig merészen megoldva. A választás dicséretes, a bemutató alig fél házas közönsége – amelynek nagy része barátokból és ismerősökből tevődik össze – tisztességesen megtapsolja a játszókat, de mire azok rászánják magukat, hogy az előkészített virágcsokraikat átnyújtsák, addigra a tapsnak rég vége. Ez az előadáson túli jelenet a füleki előadás legerősebb pillanata.
Amikor 1979-ben a kassai Tháliából egészségi állapota miatt kimaradt Mázik István létrehozta barátaival a Zsákszínházat, és megrendezte a Ludas Matyi című rockoperát, elindult egy kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de máig tartó sikersorozat, számtalan hangos sikerrel (Csoda, Csirkefej, Fekete Péter), s olyan korszakos egyéniségekkel, mint Mede Gabriella, Nagy András, Mokány Csaba vagy a mostani darabban is szereplő Rózenfeld Ilona, aki nem véletlenül kap vastapsot, amikor egyetlen nagyjelenete végén élve távozik a színpadról.
Mindezek ellenére merész vállalkozás volt elővenni Genet háromszemélyesét, amelyet profi társulatok is csak ritkán húznak elő, hisz szükségük van három remek színésznőre, akik a szerepükön belül is szerepet játszanak. Vagy színészre. Bizarr módon A cselédeket 1997-ben a budapesti Radnóti Színházban először férfiakkal láttam Jeles András rendezésében. Akkoriban Bálint András, a Radnóti igazgatója szívesen vett elő modern, a hagyományos közönségízlésre ágyúkkal lövöldöző darabokat, ilyen volt Berkoff Görögje is Zsótér Sándor rendezésében Kulka Jánossal, Görög Lászlóval és Béres Ilonával, aki ebben a darabban kezdte színészi reneszánszát. S amíg a közönséget alaposan megosztotta a trágár szöveg, addig egy másik része egyfajta jóízű lázadásként tekintett a darabra.
Szerencsére abban az évben nem messze laktam a művelődési háztól, így párszor hazamentem ledőlni, majd vissza. Kiderült, nem maradtam le semmiről, legkevésbé A cselédekről. A szervezők közben azon vitáztak, mi legyen a kassaiak A cselédek című előadásával, amelyben Kövesdi Szabó Mária, Cs. Tóth Erzsébet és Tóth Éva játszott (aki jelenleg a füleki Művelődési Központ igazgatója). Mivel a társulatnak másnap máshol volt jelenése, úgy döntöttek, megkockáztatnak egy éjszakai előadást. Ez lett életem második éjszakai előadása. Pár évvel előtte a Bárkában láttam Csányi János Szentivánéji álom című legendás előadását, amely este tizenegykor kezdődött s reggel négy órakor ért véget, amikor épp elindult az első pesti villamos.
Vagyis szinte ősbemutatóként vártam a Zsákszínház előadását, s a játszók becsületére legyen mondva, sikerült is azt mindenféle álmodozás, horkolás és egyéb mellékhatás nélkül „abszolválnom”, némi unalommal fűszerezve. Genet darabjáról érdemes tudni, hogy alig pár évvel a második világháború után íródott, amikor a francia dráma az avantgárd fogságába került. Ekkor kezdte drámaírói pályáját Genet mellett Ionesco, Cocteau, Anouilh, de Sartre és Camus is megpróbálkozott a műfajjal.
A cselédek magyarországi bemutatójára is 1975-ig kellett várni (akkor is csak a külvárosi Józsefvárosi Színház merte bevállalni), bár Nagy Péter már 1969-ben lefordította. Valószínűleg ezt a fordítást játssza a Zsákszínház is, amely a színlapján a súgót és a műszaki munkatársat feltünteti, a díszlet- és a jelmeztervezőt nem. Ahogy a fordítót sem. Régi, rossz szokása ez a társulatnak. A cselédek egyfajta tükörjáték, Genet szerint az ember sosem a valóságot látja, így igazából csak szerepeket cserél, s egyik tükörkép helyett egy másiknak lesz a foglya.
A konkrét történet szereplője három nő, közülük ketten cselédek, akik „lyukasóráikban” felváltva bújnak úrnőjük ruháiba, hogy eljátsszák az épp távol lévő Madame szerepét.
Mindenesetre biztonsági játék folyik vérre menő élet-halál harc helyett, s a darabot nem ismerő közönség gyorsan elveszíti a fonalat. A mögöttem ülő fiatal pár végigdiskurálja az előadást, pedig mind az előadás, mind a három színésznő ennél jóval többet érdemelne. Az előadás két főszereplője a két cseléd (Tóth Mónika és Majoros Tünde), akik a Madame ruháit felöltve nemcsak annak szerepét játsszák el, de folyamatosan áskálódnak is ellene. S miután kiderül, hogy az általuk feljelentett Madame-szerető, a Monsieur a várakozásaik ellenére mégis kiszabadul az előzetesből, nem marad számukra más, mint a Madame-ot eltenni láb alól. De a Madame minden próbálkozásuk ellenére sem issza meg a mérgezett teát, az rájuk vár. Az előadás igazi jutalomjátékot kínál a Madame-t játszó Rózenfeld Ilonának, aki köszöni szépen, él is a lehetőséggel, s az ő fölényes „üzembiztonsággal” adagolt úrinője a szereplők és a nézők közötti jelentős „földrajzi” távolság ellenére is bőven átjön. Nem véletlen a vastaps a nézőtérről való távozása után.
Megjelent a Magyar7 2024/25. számában.
