Tragédia – a kassai feminista-gasztrováltozat
„Ha meghallgatta volna a beszélgetést az alkotókkal, akkor jobban megértette volna a kassai Thália Madách-bemutatóját” – figyelmeztet alkalmi ismerősöm, aki szlovák iskolába járó magyar lévén ugyan nem olvasta a művet, de érteni vélte az előadást. Ifjúsági előadáson vagyok, még Karikó Katalin és Greta Thunberg is feltűnik benne, van legalább négy Ádámunk, s legalább ugyanennyi Évánk, de én, aki szinte fejből ismerem az eredeti szöveget, csak nézek, mint a moziban. Ekkora katyvaszt, Madáchra hivatkozva, még nem láttam. Ahogy a közönség sem.
Ha egy évvel is Madách Imre születésének 200. évfordulója után, de a kassai Tháliának legalább eszébe jutott, érdemes volna bemutatni Az ember tragédiáját. Madách világirodalmi rangú remekműve 1859–60-ban íródott, Arany János átdolgozta kissé, de közel negyedszázadot kellett várni arra, hogy Paulay Ede 1883-ban elő merje venni, s bemutatni a Nemzeti Színházban.
Minden előadás komoly dramaturgiai beavatkozást igényel, hiszen az eredeti mű teljes színrevitele akár öt órát is igénybe vehet. Ez azt is jelenti, a rendező mellett komoly feladat hárul a mindenkori dramaturgra, hogy élvezhetővé és követhetővé tegye az előadást.
A darab előadás-történetéről annyit még áruljunk el, hogy szlovákul először 1926-ban mutatták be Hviezdoslav fordításában, majd a hatvanas években, Pozsonyban és Kassán is színre került Rakovszky Tibor rendezésében és Ctibor Štítnický fordításában, aki nem az eredeti művet, hanem a Paulay-féle színpadi változatot ültette át. Magyarul sem mostanában játszották errefelé (hacsak nem számítjuk a beregszásziak Vidnyánszky Attila által rendezett előadását, amely turnézott errefelé a kétezres évek elején), Komáromban 1993-ban rendezte Beke Sándor, annak az előadásnak a dramaturgja Tarján Tamás volt.
Kassán a dramaturgi feladatot Forgács Miklós vállalta el, de önmagában sem tisztázta, hogy kinek is szánja az előadást, ami egy színházi előadás esetében ugye korántsem mindegy.
A Nádasdy Ádám által használt újrafordítás azt sugallta, elsősorban a fiataloknak szánták az előadást az alkotók, az általam látott diákelőadás viszont közel botrányba fulladt, mivel a kamaszok nagyon nem vették a „lapot”. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a rendező, Rédli Károly és a dramaturg, számomra megfejthetetlen módon, az így is nehezen követhető darabot megspékelte azzal, hogy nem egy Ádám s Éva van a színpadon, hanem szinte mindenki eljátssza ezt a két szerepet. Nem egyszer egy-egy női szereplő bújik Ádám szerepébe, így Nagy Kornéliát, Lax Juditot, Bencsik Stefániát is látjuk Ádám szerepében.
Az előadás után megfogadtam alkalmi ismerősöm tanácsát, s meghallgattam azt a bizonyos rádióbeszélgetést, de nem lettem sokkal okosabb. Ehhez persze hozzájárult a kifejezetten infantilisre sikerült, közszolgálati rádióhoz méltatlan színvonalú társalgás is, annyi viszont kiderült, hogy az alkotók igazából egy (vegy)konyhában játszatják el az előadást, s természetesen alkalmazkodva a korhoz, a madáchi mű feminista változatát vitték színre.
Hivatkoznak szegény Fráter Erzsi keserű sorsára, aki nyomorúságos véget ért. Ez igaz, de ezt belemagyarázni Az ember tragédiájába, meglehetősen merész lépés, de ismerve a mára elburjánzott cancel culture-t, amikor mai nézőpontok alapján értékelünk sok száz éves történéseket, még akár izgalmas vállalkozás is lehetne. De innen közelítve is teljesen érthetetlen az alkotóknak az a szándéka, hogy szinte mindenki eljátssza Ádámot, ahogy Évát is, sőt nem egyszer nemcserére is sor kerül, ahogy például a konstantinápolyi színben is, ahol Ádámot Lax Judit játssza.
Néző, sőt színész legyen a talpán, aki egy idő után követni tudja a fejleményeket, főleg úgy, hogy bizonyos színeket teljesen kiheréltek, s így a szállóigékké nemesült madáchi szövegek kimaradnak, és csak kapkodjuk a fejünket, mi és miért következik ebben az eszme-bukástörténetben, amelynek legfontosabb kérdése (lenne), hogy van-e értelme a (további) létezésnek.
Az előadás létrehozói két lehetőség közül választhattak, maradnak Madách művének illusztratív előadása mellett, vagy megpróbálják újraértelmezni. A rádióműsorból (s nem az előadásból) legalább kiderült, feminista szempontú újraértelmezésre törekedtek. De hogy ehhez mi szükség volt arra a katyvaszra, amit végig láthattunk, az nem derül ki egy pillanatra sem. Pedig nagyon szép képpel indul és zárul (egyfajta keretbe helyezve az előadást) Rédli Károly rendezése, a többi viszont maga az űr. Pedig Gadus Erika nagyon praktikus díszlete sok-sok lehetőségre ad(na) alkalmat, ahogy a jelmezei is alkalmasak lehetnének egy végiggondolt előadáshoz.
Kellene szólni a színészi játékról, de ebben az esetben már az is dicséretesnek minősül, hogy zavarmentesen sikerült lejátszaniuk az előadást, a két Luciferen (Rab Henrietta és Ollé Erik) kívül a többieknek, akik nemcsak a mellékszerepeket játsszák el, hanem időnként Ádám és Éva szerepébe is beugranak, nincsen lehetőségük emlékezetes pillanatok felmutatására.
Ez alól talán csak Lax Judit, Bocsárszky Attila és Madarász Máté a kivétel, akik nemcsak Évaként/Ádámként, hanem egy-egy kisebb szerepben is be tudják tölteni azt a bizonyos űrt.
A többiek (Bencsik Stefánia, Dégner Lilla, Nagy Kornélia, Varga Lívia, Balla Barnabás, Illés Oszkár és Molnár Gusztáv) tisztességesen végigjátsszák az előadást, többet nem tehetnek. Az előadás koreográfusa a népszerű, minap a Halhatatlanok Társulata tagjává is jelölt Gergye Krisztián, aki legalább megpróbál színt vinni ebbe a teljesen végiggondolatlan előadásba, amelyben a rendező és a dramaturg legkevésbé Madáchot akarták megmutatni.
Madách Imre zseniális alkotása számomra arról is szól mostanában, hogy a történelem mennyire ismétli önmagát, s Ádám hiába megy előre az időben, mégis mindig a múltban találja magát. S ez a múlt/jövő egyre elviselhetetlenebb. De mégis vannak eszmék, amelyek legalább egy-egy pillanatra felhevítik. S amikor már minden reménytelennek tűnik, marad a család szentsége, amely mai világunkban már szintén semmivé foszlott.
Ezt legalább felmutatja a kassai változat. Igaz, minden kornak vannak olyan egyéniségei, akiket Ádám maga is megszemélyesít, s akikhez hol van megfelelő társnak tűnő Éva, hol nincs, a falanszter színben van egy Luther, egy Plato vagy egy Michelangelo, míg a kassai változatban már csak Ferenc pápa, Karikó Katalin, s egy Greta Thunberg marad. Ugye, mekkora különbség? Pedig láthatóan Madách sem optimista kedvében írta Az ember tragédiáját, amely a kassai Thália előadásában nem a tragédiára, hanem a véghetetlen űrre fókuszál nem is enyhe woke-beütésben.
Így annak, aki szeretne megismerkedni Madách remekével, de nincs ideje/energiája elolvasni, javaslom, nézze meg Szinetár Miklós vagy Jankovics Marcell filmes változatait, de akár a 2002-ben megnyitott új Nemzeti Szikora János-féle változatát, s megnyugodhat, Madách műve remekmű, a világirodalom egyik legzseniálisabb alkotása, amely Shakespeare műveihez hasonlóan sok mindent elbír. De nem mindent.
Megjelent a Magyar7 hetilap 19.számában.
