2020. február 28., 14:05

Tizenhárom almafát ültettek el a Nemzeti Színház művészei

A Nemzeti Színház Trianon 100 rendezvénysorozatának részeként, a Tizenhárom almafa című Wass Albert-bemutatóhoz kapcsolódva a teátrum színművészei csütörtökön elültettek 13 őshonos, oltott almafát - tájékoztatta a színház az MTI-t.

Trianoni almafák
Szarvas József színművész, Félegyházi-Megyesy Péter, a Nemzeti Színház almafájának örökbefogadója és Vidnyánszky Attila, a színház vezérigazgatója
Fotó: MTI

A közlemény szerint a március 6-án bemutatandó előadás szereplői Budapesten, Somoskőújfalun, Balassagyarmaton, Tompán, Kelebián, Tarpán, Újszalontán, Dunaszigeten, Magyarszombatfán, Berzencén, Sátoraljaújhelyen, Gyálaréten és Nagylakon ültettek emlékfát.

A budapesti ünnepséget a Nemzeti Színház kertjében tartották, ahol Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója, az előadás rendezője és Szarvas József színművész ültette el a Tündérkert Projekt által biztosított, Wass Albert regényében szereplő Pónyik almafát.

Ezután a Nemzeti Színház 12 színművésze, Szarvas József mellett Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta, Szabó Sebestyén László, Bakos-Kiss Gábor, Nagy Márk, Tóth László, Rácz József, Rubold Ödön, Nagy Mari, Horváth Lajos Ottó és Bordás Roland elindultak a határ menti településekre, ahol a helyi képviselőkkel elültettek egy-egy almafát.

A Nemzeti Színház célja a faültetéssel az volt, hogy közösen emlékezzünk a 100 évvel ezelőtti eseményekre olyan határ menti magyarországi településeken, amelyek Trianon következtében közvetlenül élték át a szétszakítottság fájdalmát, és annak következményeit"

- hangsúlyozták a közleményben.

Mint fogalmaztak, Trianon ma nem csupán a veszteséget jelenti, hanem hitforrásként is szolgálhat minden magyar számára: a nagy tragédia után is vagyunk, létezünk. A Nemzeti Színház által elültetett tizenhárom almafa ezt szimbolizálja.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.