Tíz éve alapították a salgótarjáni Zenthe Színházat
Salgótarjánban 2012 májusában gördült fel a függöny a Zenthe Ferenc Színház első hivatalos bemutatója előtt, ezzel utolsó megyei jogú városként a nógrádi megyeszékhely is elmondhatta, ha saját színházépülete nincs is, de színháza és társulata már van. A koronavírusos időszakban több fontos évfordulót is ünnepeltek, a város és a névadó születésének 100. évfordulóját, ahogy a profi színházzá válás 10. évfordulóját. Hagyományukhoz híven az új évadot A magyar dráma napján új bemutatóval nyitották. Hogy szerencsés volt-e egy klasszikus rendhagyó átiratát továbbgondolni és bemutatni, nos, az már egy másik történet.
Igazi családias hangulat és a színház munkatársai fogadják a színházba (vagyis a József Attila Művelődési Központba) érkezőt, valamint a helyi fotóklub aktuális kiállítása, amely már a Petőfi bicentenárium tiszteletére készült. A jegyellenőrzésnél egy gombot is kap a néző, amelyet az előadás végén kell elhelyezni a megfelelő dobozba, ezzel is kifejezve az előadásról alkotott véleményünket. Nagyon tetszett – Inkább tetszett, mint nem – Láttam már jobbat is – lehet választani.
Ahogy szintén hagyomány a Zenthében, mindig az évad első bemutatója előtt adják át az elmúlt évadért járó elismeréseket is.
A Pataki László emlékgyűrűt Imre Ildikó értékesítési vezető, míg a Zenthe-emlékplakettet Pallós Nelli díszlet- és jelmeztervező, valamint a színházat évek óta lelkesen támogató Kamilla patika tulajdonosa vehette át.
Kiosztásra kerültek a Vastaps-díjak is, a legtöbb elismerést tavaly a város alapításának 100. évfordulójára Topolcsányi Laura által írt és Susán Ferenc által rendezett Macskakő című előadás kapta. Ebből az előadásból került ki a legjobb színésznő is, Litauszky Lilla személyében, míg a legjobb férfialakítás díját A tanítónő című előadásban nyújtott teljesítményéért Máté Krisztián kapta. A város és a színház két pályázatot is hirdetett a centenárium alkalmából, a másik győztes darabot, Kellerwessel Klaus darabját (Csonka Lili) a nyár folyamán felolvasószínházi keretek között mutatták be. S itt említsük meg a 10 éves évfordulóra kiadott pazar kivitelezésű könyvet (Színház született – A vadgalambtól az Énekes madárig), amely nem csak az elmúlt 10 évről ad számot, hanem visszatér a salgótarjáni színjátszás kezdeteiig. A Csongrádi Béla ás Andó Ákos által jegyzett kötet számos interjút is közöl az elmúlt évek legfontosabb alkotóival. E sorok szerzője mindössze két salgótarjáni születésű alkotó (Gyuriska János és Tarnóczi Jakab) jelenlétét hiányolja a kötetből.
Bár szeptember 21-én indult el hivatalosan a 2022/23-as évad, augusztusban már második alkalommal várta a salgótarjáni színházrajongókat (itt említsük meg, hogy egyre többen látogatják rendszeresen a színházat Gömörből és Nógrádból, ahogy maga a színház is járja nemcsak a magyarországi településeket a Déryné program jóvoltából, hanem a határon túli, főleg felvidéki településeket is), a Zenthe Nyár programsorozat közel hétezer nézőt vonzott színházközelbe. Ezen belül mutatkozott be a Déryné Társulat előadása is bemutatkozik, Sütő András Balkáni gerle című előadásának főszerepeiben a kassai Havasi Pétert és a komáromi Habodász Istvánt is láthatjuk. Előbbi pár éve főszerepet játszott a Pillantás a hídról című előadásban is.
Amíg a tavalyi jubileumi évadot a komolyabb műfajok jellemezték, idén az energiaválság árnyékában (az áram már most az ötszörösébe kerül, s ki tudja mennyivel emelkedik a fűtés) a vidámabb, könnyedebb darabokra esett a színház választása, bár a tavaly átadott kamarateremben és a felolvasószínház keretében természetesen gondoltak a fajsúlyosabb műfajokra is – vázolta az elképzeléseket Simon Lajos igazgató.
A nagyszínpadon három bemutatót terveznek, Csiky Gergely Buborékok című klasszikusa után 2023 január 20-án, A magyar kultúra napja tiszteletére egy ősbemutatóval, Horváth János Antal A főszereplő című vígjátékával kedveskednek a nézőknek a szerző színrevitelében, amit márciusban Kis Domonkos Márk rendezésében a Csókos asszony című nagyoperett követ. A kamaraszínpadon novemberben Hja, kérem a nő, az nő! címmel egy összeállítással indul Korcsmáros György rendezésében, amely az örök rejtélyre keresi a választ. Az előadásban neves sztárokkal találkozhatunk, a minap a Halhatatlanok Társulata örökös tagjává választott Vándor Éva mellett (aki a salgótarjáni társulat tagja) a felvidéki Derzsi Györgyöt, valamint Auksz Évát, Holecskó Orsolyát, Őze Áront és Szűcs Kingát láthatjuk. Ugyancsak novemberben kerül bemutatásra Dér András rendezésében Woody Allen Játszd újra, Sam! című darabja, amely a Pesti Színházban több mint 40 éve van folyamatosan repertoáron Kern Andrással. Woody Allen szerepében Salgótarjánban Ágoston Pétert láthatjuk. A csinos hölgyek egyikeként a perbetei származású Házi Anitával találkozhatunk majd, aki szintén a társulat oszlopos tagja. A komolyabb műfajt képviseli G. B. Shaw Warrenné mestersége című színműve Susán Ferenc rendezésében. Mezei Mária Tolnay Klári és Béres Ilona egykori legendás szerepében Vándor Évát láthatjuk majd 2023 májusában, a lányát Litauszky Lilla alakítja, míg Samuel Gardner tiszteletes szerepében a losonci Erdélyi Gábor lép színpadra.
A színház rendezőasszisztenseként a füleki Gyetvai Viktória segíti a társulatot ebben az évadban.
Természetesen nemcsak ők járják a magyarlakta területeket az előadásaikkal, több vendégelőadást is befogadnak, így emeljük ki a József Attila Színház Egy szoknya, egy nadrág című előadását Bodrogi Gyula rendezésében, amelynek abszolút főszerepét, Sóvári Péter színészt (vagyis Latabár Kálmán legendás szerepét) egy révkomáromi származású színész, Horváth Sebestyén Sándor játssza. De vendégségbe érkezik a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Szerelem (Barta Lajos) című előadása is Czajlik Józsefnek, a kassai Thália Színház igazgatójának a felvezetésében. S ha még nem lenne elég a felvidékiekből, az egri Gárdonyi Géza Színház a Páratlan páros második részét hozza el az egyik főszerepben a füleki Nagy Andrással. A felolvasószínház három magyar darabot hoz színre Sándor Zoltán rendezésben, mégpedig Szmodis Jenő, T. Pataki László és Marschalkó Zsolt egy-egy darabját.
Ahogy a bevezetőben már említettem, ugyancsak felemás érzésekkel keltem fel a zsöllyéből a Buborékok bemutatója után. Igaz, a felemás felvezetés csakis felemás sikert eredményezhetett. „Egy törpe kor óriása” – írta annak idején Hegedűs Géza Csikyről, a kiugrott pankotai papról, aki a kiegyezés művészeteknek nagyon nem kedvező korszakában döntött a magyar színjátszás megújítása mellett.
Az 1880-ban bemutatott Proletárok (Ingyenélők) című darabja komoly botrányt okozott, de tanulva a fogadtatásból, későbbi darabjaiban a metsző gúny ellenére ragaszkodik a happy end-hez. Nem kivétel ez alól az 1884-ben bemutatott Buborékok sem, amely a kor dőzsölő középosztályának önpusztító világába enged betekintést. Ugyanezt az önsorsrontó társaságot írja meg Szigeti József is Rang és mód című, mára elfeledett darabjában.
Több mint száz évvel a mű keletkezése után a Mohácsi testvérek úgy gondolták, hogy némi kiigazítás eszközöltetésével és alapos nyelvrontással Csikyt akár kortárs szerzőként is eladhatják.
S lám, Csiky nem túlságosan „kérette magát”, a kellően maivá rontott szöveg Kovács Márton zenei kísérete mellett vérbő mai szatírát teremtett. Nos, ezt a Mohácsi-féle változatot vette át Horváth János Antal pályakezdő rendező (az ő vígjátéka lesz a társulat második nagyszínpadi bemutatója is), aki Rainer-Micsinyei Nóra és a társulat aktív közreműködésével próbálta tovább fokozni a fokozhatatlant. Nem is igazán értem, minek kellett ehhez az öntörvényű Mohácsi-változat, amely az eredeti Csikyvel ellentétben a nők felmentésére tesz némi tétova kísérletet, így Mohácsiéknál a széthulló család feje maga is bűnös kártyajátékos, s amíg Csikynél elsősorban az anya és az anyai nevelés felelős a családi vagyon széthullásárt, Mohácsiéknál megoszlik a felelősség.
Persze, a Mohácsiék rontott nyelve (amelyről főleg Parti Nagy Lajos jut eszünkbe) felerősíti a salgótarjáni előadást is, az viszont jóval kevésbé, hogy teljesen elsikkad az a kritikus hang, amely annyira élteti mind Csiky-, mind Mohácsiék változatot.
Sokszor olcsó bohózati fogásokkal próbálják feldobni a történetet, amely egyre inkább nyúlik, mint az a bizonyos rétestészta, s még a szünetben sem hagynak levegővételnyi pihenést sem a nézőknek. A színészek közül vannak, akik jól beszélik ezt a nyelvet (mint például a cigány vállalkozónak átalakított Morosán Demeter és fia szerepében remeklő Baksa János és Hunyadi Máté), s akadnak olyanok is, akik csak asszisztálnak (bizony néző legyen a talpán, aki a fel- és lelépő uniformizált családtagokat meg tudja különbözteti egymástól) ehhez a három és fél órához. Mire elérkezünk az egyébként jól megoldott záró pillanathoz, amikor Solmay és neje (Harmath Imre és Bozó Andrea) rádöbbennek, hogy vége az életüknek, amely szinte nyomtalanul és főleg eredménytelenül szállt el felettük, a nézők többsége már a tapsot várja és a kijáratot lesi. A kevesebb jóval több lett volna, s kifelé menet beejti a gombját a Láttam már jobbat is rekeszbe.
