2018. május 30., 19:37

Tisztességes királyságot!

A fenti követelés a 43. Duna Menti Tavaszon, az országos gyermek báb-és színjátszófesztivál döntőjének második napján hangzott el Dunaszerdahelyen, amely négy napra Meseország fővárosává változott. A város kulcsát a rendezvény megnyitóján, május 29-én kapták meg a gyerekek az elöljáróktól, és birtokukba vették a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központot, valamint a központ előtti teret, a Mesevárost.

Duna Menti Tavasz
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

Június elsejéig a tehetséges színészpalánták és az ifjú bábosok produkciói meséből mesébe varázsolják a közönséget, kicsiket, felnőtteket egyaránt. Bár verseny ez a javából, országos döntő, a nézők ezt nem igazán érzékelik. Alig-alig vehető észre lámpaláz. Látszólag könnyedén birkóznak meg a gyerekek a dráma minden műfajával, a színpad nehézségeivel. Pedig hatalmas erőfeszítés van minden csoport mögött. Az igényesen kidolgozott előadások nemcsak a szereplő gyerekek odaadását, igyekezetét tükrözik, hanem az őket felkészítő pedagógusok hozzáértő, nem kis munkáját is.

Az idei Duna Menti Tavasz országos döntőjébe 27 csoport került be

Az első két napon a színjátszó és a szerkesztett játék kategória versenyzői álltak színpadra. A dunaszerdahelyi Új Hullám, az ipolysági Búzácska és a tornaljai Galiba Gyermekcsoport szerkesztett játékkal mutatkozott be.

Rajtuk kívül 12 gyermektársulat előadását értékelhette a zsűri. A Fókusz Gyermekszínpad (Dunaszerdahely), a Szönci Kakaskák (Szenc), a Pitypang (Léva), a Gólyaláb (Hetény) és a Nádaska (Nádszeg) már az első napon „túl volt” a fellépésen, és szerdán már felszabadultan élvezhette a következő előadásokat.

A második napon a következő hét színjátszócsoport adta elő műsorát: Varázskerék (Királyhelmec), Tündérvirágok (Perbete), Csiribiri (Kassa), Hajnalka (Nagykapos),  Zsibongó (Fülek), Huncutkák (Bátka), Kincskeresők (Tornalja). Csütörtökön 12 bábjáték kerül színpadra. A fellépések pontos sorrendjét és a Meseváros műsorát a Csemadok honlapján lehet megtekinteni.

Huncutkák Színjátszócsoport, Bátka: Mátyás király Gömörben
Huncutkák Színjátszócsoport, Bátka: Mátyás király Gömörben
Fotó:  Szabados Kati

A zsűrinek mindig nehéz a dolga

Az első két nap szerkesztett játékok, mesék, népmesék, pódiumjátékok, színdaradok voltak a versenyszámok között. A maga nemében mind egyedi és színvonalas előadás elbírálása nem lesz könnyű feladat.

A produkciók értékelői Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Szabó Csilla drámatanár, rendező, Varga Emese, a Jókai Színház dramaturgja és Benes Tarr Csilla, színművész, drámapedagógus. A Duna Menti Tavasz háziasszonyától, Várady Kornéliától megtudtuk, hogy a felnőtt bírálók munkáját gyerekek is segítik.

A kilenc tagú gyerekzsűrit Bréda Enikő vezeti. Döntésüket csak a pénteki eredményhirdetőn hozzák nyilvánosságra, addig is a várakozás izgalmát feledteti a gyerekekkel a Meseváros gazdag délutáni programja.

Király vagy Matyi!

2018 Corvin Mátyás emlékév. Gömörben (is) nagy kultusza van Mátyás királynak, nem meglepő, hogy a Bátkai Alapiskola Huncutkák Színjátszócsoportja, és a Füleki Gimnázium Zsibongó Kisszínpada is Mátyás királyról szóló feldolgozást hozott.

Míg a kisebb bátkai gyerekek a nagy király gömöri látogatásának legendáit korhű közegben tették színpadra, addig a füleki gimisek egy valódi kortárs darabot faragtak a történetekből. Előadásuk elejétől, onnantól kezdve, hogy tisztességes királyságot és új választásokat követelve, transzparenseikkel bevonultak a színpadra, egész a darab végéig a mai politikai helyzetet is láttatták, gyakran görbe tükrökön keresztül. A sok mozgás, ének, tánc, a komikum és a tehetséges színészi teljesítmény megteremtette az igazi színházi varázst.

Duna Menti Tavasz
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.