2022. június 19., 12:20

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került

Négy napnyi színházcsinálással teli együttlét után, június 18-án este a Tiszti Pavilon dísztermében kiderült, hogy az 57. Jókai Napok zsűrijének döntése alapján melyik műkedvelő színjátszó csoportok, diákszínpadok érdemeltek díjat. Nos, a két komáromi csapatot díjözön érte, hiszen annak tagjai az átadott kilenc díj közül hatnak örülhettek, miközben Dunaszerdahelyre két, Fülekre egy díj került, a kassaiaknak pedig csak a részvételüket köszönték meg...

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
Galéria
+7 kép a galériában
A fődíj és a nívódíj is Komáromban maradt...
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az izgalommal teli várakozást fokozta, hogy Jókai Mór szobrának megkoszorúzása után, illetve az eredményhirdetés előtt Galkó Balázs A szépség koldusa című előadói estjét hallhatták – láthatták a jelenlevők. A budapesti színművész-rendező az első nagyobb sikerét az 1968-as Ki mit tud?-on érte el, a színészi pályafutását pedig a Nemzeti Színházban kezdte, majd több fővárosi és vidéki színtársulatban játszott. Egyebek mellett a tanyaszínház-mozgalom alapítója, a kapolcsi Művészetek Völgyének egyik korábbi vezetője, s az önálló estjeivel is fellép. A több díjjal kitüntetett színművész filmekben is szerepelt, valamint CD-ket és hangoskönyveket adott ki. Miután túlélt egy súlyos, daganatos betegséget, újra képes beszélni, fellépni...

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
A névadó, Jókai Mór szobrának talapzatára új koszorúk kerültek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A bevezető irodalmi összeállítás után Hizsnyan Géza zsűrielnök értékelte az idei fesztivált. Hangsúlyozta: a két évnyi pandémiás kényszerszünet után örvendetes, hogy a műkedvelő színházcsinálók ismét személyesen találkozhattak egymással, hogy bemutassák a nehéz időszakban készített produkcióikat. Köszönetet mondott a Jókai Napok szervezőinek is, akiknek a korábbi terveiket meghiúsították a szigorú járványügyi intézkedések és a városvezetésnek, amelyből többen nem csak a hivatalos résznél voltak jelen, hanem az előadásokra is kíváncsiak voltak. Végül leszögezte: a következő fesztiválra minden idei résztvevőt visszavárnak, s reméli, hogy majd további csoportok is csatlakoznak hozzájuk.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
Tóth Gábor rendező és a fődíjas marianumi csoport örömködése a nagyszerű hír hallatán
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd Bajkai Csengel Mónika műsorvezető megköszönte a szponzori támogatásokat, s a zsűrielnökön kívül a színpad elé szólította Keszegh Béla polgármestert, Lakatos Róbert VMK-igazgatót és Naszlady Éva színművész-drámatanárt, hogy adják át az okleveleket, pénzjutalmakat, könyvcsomagokat és virágcsokrokat a legsikeresebb szereplőknek. A fődíjat a komáromi Marianum Egyházi Gimnázium – Meg+oldható pénzzel? Csoportja vehette át a Rosewater-projekt című előadásért (rendezte: Tóth Gábor), amelyben remekelt Kollár Bálint, ekképp kiérdemelve a legjobb férfi alakítás díját. Az Emlékezetes női alakítás díját pedig szintén e csoport két tagja: Török Sára és Máté Zsóka Elvira kapta.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
A díjakat Hizsnyan Géza, Naszlady Éva, Keszegh Béla és Lakatos Róbert adta át
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az idei nívódíjban az ugyancsak komáromi GIMISZ Diákszínpad a Karan-Téma című összeállításáért (rendezte: Bajkai Csengel Mónika) részesült. Az előadásban nyújtott emlékezetes alakításával pedig Pikler Mátyás kiérdemelte a Gergely József-díjat.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
A nívódíjas GIMISZ Diákszínpad néhány tagja
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután az idei kilenc díj kétharmadának komáromi színházcsinálók örülhettek, a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad tagja, Béhr András Bertalan a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó Ferenczy Anna-díjat a Salemi boszrkányok című drámában (rendezte: Kuklis Katalin és Béhr Márton) nyújtott alakításáért, e csoprt másik tagja, Rákász Fanny pedig Abigail megformálásáért a Legjobb női epizódalakítás díját kapta.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
A "gimiszes" előadásban nyújtott emlékezetes alakításával Pikler Mátyás kiérdemelte a Gergely József-díjat
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A füleki Apropó Kisszínpad a Remixált Remikszáth című előadás (rendezte: Szvorák Zsuzsa) zenéjéért a Legjobb színpadi zene díjat vehette át. A zsűri a kassai Pinceszínpadnak pedig oklevéllel köszönte meg a részvételét és a Belépőjegy a mennyországba című egyetlen monodráma (rendezte: Havasi Péter) bemutatását.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
A füleki Apropó Kisszínpad a Remixált Remikszáth előadás zenéjéért a Legjobb színpadi zene díjat vehette át
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A díjkiosztó ünnepség végén a házigazdák nevében Keszegh Béla meghirdette a 2023-ban remélhetőleg megvalósuló 58. Jókai Napokat, bízva a még több csoport részvételében és a még színvonalasabb produkciók bemutatásában.

AZ 57. JÓKAI NAPOK DÍJAZOTTJAI

Fődíj a komáromi Marianum Egyházi Gimnázium – Meg+oldható pénzzel? csoportjának A Rosewater-projekt című előadásért,

Nívódíj a komáromi GIMISZ Diákszínpadnak a Karan-Téma című produkcióért, 

Legjobb férfi alakítás díja Kollár Bálintnak ( a Marianum Egyházi Gimnázium – Meg+oldható pénzzel? csoportjának tagja), 

Ferenczy Anna-díj, vagyis  A legígéretesebb fiatal tehetség díja Béhr András Bertalannak (a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad tagja), 

Gergely József-díj Pikler Mátyásnak, a GIMISZ Diákszínpad előadásában nyújtott emlékezetes alakításáért, 

Emlékezetes női alakítás díja Török Sárának és Máté Zsóka Elvirának (marianumi A Rosewater-projekt),

Legjobb női epizódalakítás díja Rákász Fannynak Abigail megformálásáért (dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad),

Legjobb színpadi zene a füleki Apropó Kisszínpadnak a Remixált Remikszáth előadás zenéjéért.

Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
Oklevelek, pénzjutalmak és könyvcsomagok vártak a díjazottakra
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Taroltak a komáromi diákszínjátszók az 57. Jókai Napokon, a fődíj a Marianumba került
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.