Tarlóst nem érdekli a színidirektorok véleménye
BUDAPEST. A városvezetés azt tartja elfogadhatatlannak, hogy a "legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból". Előzőleg 9 vezető tiltakozott Dörner György kinevezése ellen.
Tarlós István főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát" - mondta a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
A színidirektorok azután írtak levelet, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.
A levél aláírói úgy fogalmaznak: "megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan".
A színházigazgatók szerint a fővárosi színházi élet az elmúlt évtizedekben, több mély társadalmi változás közepette "őrizte meg nézőit, minőségét és nemzeti elkötelezettségét", ennek oka mindvégig a megalapozott szakmaiság volt. "Nézőink és színházi műhelyeink megtartása közös felelősségünk" - zárják a levelet, amelyet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház)írt alá.
A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, míg a Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti.

Forrás
hirado.hu