2012. február 1., 12:31

Táncelőadás a kamaszok problémáiról

BUDAPEST. Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az Ami a szívedet nyomja a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról – írja a kultography.hu portál

A jövő héten a várban debütáló Ami a szívedet nyomja című előadás az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. Az egyes táncképek ugyanazokat a témákat dolgozzák fel, mint a kötetben található versek: barátság, szerelem, álmok, félelmek valamint a felnőtt-gyerek kapcsolatok. A Duna Táncműhely ezeket a témákat egy előadásba fűzve, a kortárs néptánc eszközeivel „beszéli át”.

Az Ami a szívedet nyomja hiánypótló produkció: kevés olyan táncelőadás van, amely a kamasz közönséget célozza meg vagy a kamaszok világával foglalkozik. Ezért is érezte fontosnak e darab elkészültét a Duna Táncműhely és a Nemzeti Táncszínház - áll a kultography.hu portálon.

„Noha van egy kamasz fiam, mégis szükségem volt inspirációra a darab elkészítéséhez. Bármennyire is próbálok a fiam fejébe belelátni nem sikerül, ezért a kamaszok világa igen távoli számomra. A könyv azonban tökéletes „útmutatást”, ötletet adott az előadáshoz, a versek által nekem is sikerült jobban megérteni a tinik világát. Így hitelesebben be tudjuk mutatni azokat a dolgokat, amelyek foglalkoztatják őket, az érzelmeiket, azokat az érzelmi változásokat, amelyeken ebben a korban keresztül mennek –„ nyilatkozta az új előadás kapcsán Juhász Zsolt, a Duna Táncműhely művészeti vezetője.

Az előadás, amellett, hogy szórakoztató formában dolgozza fel a korosztály problémáit bevezetés a kortárs táncszínház világába – fogalmaz a kultography.hu.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.