2018. szeptember 14., 16:46

Tamási Áron színdarabja a világ másik feléről

Nem mindennapi előadást láthat szeptember derekán a rimaszombati közönség, ugyanis Ausztrália egyetlen magyar nyelvű színházi társulata érkezik a gömöri városba.

hullamzo_volegeny-szindarab.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Brisbane-i Magyar Színtársulatot a magyarság megőrzése érdekében az Erdélyből származó Kovács Lőrinc református lelkipásztor alapította 2007-ben.

A társulat szerte Ausztráliában nagy sikereket ért el a magyar kultúra kincseinek bemutatásával. Játszották már Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza és Szigligeti Ede egy-egy színművét. Legújabb produkciójukat, Tamási Áron Hullámzó vőlegény című három felvonásos darabját szeptember 15-én, 19 órától mutatják be a Csillagházban.

A távoli kontinensről több mint egy egész napos repülőút után, 15 ezer kilométert megtéve érkeztek meg egy hete Budapestre. A színtársulat a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósuló Kárpát-medencei turnéja keretében Magyarország több településén, a Felvidéken (csak Rimaszombatban) és a Délvidéken is fellép. A turné az erdélyi Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában zárul.

hullamzo_volegeny-szindarab.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.