2013. június 20., 10:57

Szombaton búcsúzik Alföldi társulata

BUDAPEST. Szombaton tartja utolsó előadását az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház, a társulat a Mephisto című darabbal búcsúzik a közönségtől, jövő vasárnap pedig az elmúlt öt év lezárásaként gálaestre várják a nézőket.
Szombat délután a Gobbi Hilda Színpadon a Bánk bán - junior -, este a nagyszínpadon pedig Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezése, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló Mephisto látható.

A Nemzeti Színházban az évad utolsó napján, június 30-án búcsú gálaestet tartanak, amelyen írók, költők, zenészek, színészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától. A CSAK - Akciócsoport a kultúráért szervezésében, Mohácsi János rendezésében megvalósuló rendezvényre a jegyek már elfogytak ugyan, de a nézőket várják a színház előtti parkba is, ahol kivetítőn követhető a műsor, valamint alkalmat adnak a közönség és a művészek találkozására is.

Jövő vasárnap 18 órakor a színház balkonszintjén felavatják Kállai Ferenc, a nemzet színésze mellszobrát, Kutas László szobrászművész alkotását. A Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseménye a szoboravatást követően kezdődik, a műsor várhatóan tíz óráig tart, majd a színház előtti téren folytatódik a rendezvény. A kivetítőn régebbi darabokból összeállított montázs látható, a szabadtéri színpadon zenészek játszanak. Éjfélkor fejeződik be a program.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.