Megrendült mozgalom, megfáradt fesztivál
A huszonötödik jubileumi évfolyamra várta a felvidéki magyar amatőr színjátszás szerelmeseit az ezúttal „csak” Szepsiben megrendezett Egressy Fesztivál, amelyen az érdeklődők láthattak ugyan 9 és „fél” előadást, emléklappal köszönték meg az egykori munkatársak munkáját, volt vita is a mozgalom jövőjéről, csak fesztiválhangulat nem volt, a csoportok többsége jött, lejátszotta az előadását és „postafordultával” távozott.
Kilenc és fél, de mondhatnánk azt, kilenc plusz majdnem két fél előadás, ugyanis a füleki Zsákszínház és a galántai Tsízió is arra hivatkozva mondta le az előadását, hogy nem férnek el a szepsi színpadon, a z egykori buzitai társszervezők viszont a jubileumi alkalomra mondtak nemet, aminek elsődleges oka a pénzhiány. A COVID mellett ugyanis a vegyespárt által létrehozott felettébb zavaros támogatási rendszernek köszönhetően az eddig prioritásként kezelt országos fesztiválok megalázó helyzetbe kerültek, s bár már november közepe van, még egy centet se láttak a megítélt támogatásból.
A 15-20 éve még működő csoportok egy jelentős része (Nána, Losonc, Királyhelmec) megszűnt, mások vegetálnak, de akadnak olyanok is, amelyek már csak a helyi kis közösségre (Ipolynyék) fókuszálnak, az úgymond felvidéki magyarság már nem nagyon érdekli őket.
Ahogy nem érdekelte a jubiláló fesztivál a főszervező Csemadok országos vezetését sem, se annak elnöke, sem országos alelnöke, sem a helyi területi választmány elnöke nem volt jelen, így az sem igazán volt, aki meghirdesse a következő évfolyamot.
Tartottak viszont egy szakmai megbeszélést Szvorák Zsuzsa és Jarábik Gabriella részvételével, akik hangsúlyozták, hogy a mozgalomba még mindig aktívan bekapcsolódók teljesen magukra maradtak, elfogyott a nélkülözhetetlen szakmai háttér, s mára tényleg csak a fanatikusok maradtak, ők éltetik még ezt a fesztivált is.
Öt plusz egy versenyelőadást láthatott a zsűri, a közönség öt versenyelőadást s négy vendégprodukciót. Az öt versenyelőadásból hármat plusz a kassai KGSzT Rókavadászat című előadását már az idei Jókai Napok közönsége is láthatta (ez utóbbi nyerte el a Jókai Napik fődíját), így az idei Egressy igazi hozadéka két falusi csoport s a galántai Tsízió lehetett volna, ha akad megfelelő nagyságú színpad, ahol bemutathatták volna a Tartuffe című előadásukat, amelyet még csak levetíteni sem tudtak, így csak a zsűri láthatta laptopos változatban.
Ha az előadás közönség elé kerül, valószínűleg nem sok babér terem a többi csoport számára, ugyanis egy nagyon modern összhatású, az elejétől a végéig izzó hangulatú előadást állítottak a galántai gimnazisták Ollé Krisztina vezetésével a színpadra (ő kapta az idei életműdíjat).
Ráadásul diákszínpadokról szokatlanul nem kivonatos változatban mutatta meg Molière örökbecsű darabját, hanem teljes terjedelmében, vérbő színészi játékkal telítve, s bizony sok profi színház megirigyelhette volna a Tsízió előadását, amely megmutatta, hogy még szakmai háttér nélkül is lehet színházat csinálni, ha olyan fanatizmussal állnak hozzá, mint Ollé Krisztina és több mint 50 fős csapata.
Csak sajnálni lehet, hogy a szervezők nem tettek meg mindent azért, hogy az előadás eljusson a fesztivál közönségéhez és a szakmai zsűri elé. Versenyen kívül a csécsi hagyományőrzők dalos pacsirtái nótákra felépítve azt mutatták be, hogyan készül el szerintük egy faluriport. Az alapötlet frappáns volt, a kivitelezés már jóval kevésbé.
Több éves szünet után ismét bevonták a szervezők az iskolásokat, előbb a kisiskolásoknak interaktív foglalkozás keretében Demko András A papucsszaggató királykisasszony történetét mutatta be, s nyugdíjas korára magát színésszé átképző, vers- és prózamondásban is jeleskedő (az idén is megnyerte a Tompa Mihály Országos Versenyt) Demko bizonyította, anyanyelvi szinten beszél a legkisebbek nyelvén is, szinte az egész közönség folyamatosan közelharcit vívott azért, hogy szerepelhessen az előadásban.
Néma csendre kényszerítette ifj, Havai Péter is a középiskolásokat, aki Petőfi percei című előadásával a költőgéniusz életén vonult végig alig egyórás előadásában.
Mint már említettem, öt előadás szállt versenybe a jubileumi fesztivál díjaiért, három falusi színjátszó s két diákszínjátszó csoport. Az öt előadásból hármat már a Jókai Napok közönsége is láthatott.
A füleki FIKSZ a gimnázium legendás, Szvorák Zsuzsa vezette Apropó Kisszínpadának a hagyományait viszi tovább Szókovács Éva vezetésével, aki nagyom merészen indította a tevékenységét, ugyanis az Atyám, gyónnék! című előadásával szerzőt is avatott egy harmadikos gimnazista, Oravecz Zoltán István személyében.
Aki a címet olvasván humoros, jókedvű előadásra számított, annak alaposan csalódnia kellett, az előadás ugyanis egy férfi tragédiáját meséli el, akire egész ismeretségi köre egyszerre olvassa a fejére vélt vagy tényleg valós bűneit. Balladisztikus hangulatú, oratorikus előadás, izgalmas zenei kísérettel megspékelve. A kezdés több mint ígéretes, s ahogy megtudtam, a következő bemutatójuk Arisztophanész Nőuralom című vígjátékát dolgozza fel. Az előadás négy díjat is kapott, a zsűri különdíja mellett a legjobb férfialakítás díját az egyházasbásti Sonkoly Krisztián nyerte el, míg a szerző Oravecz Zoltán István nemcsak a Lakoma fesztiválújság díját vihette haza, hanem övé lett a legígéretesebb tehetségnek járó Németh Péter-díj is, amelyet először ítélt a zsűri szerzőnek. Bár tavaly a vezekényi Poroknovecz Erik már nagyon közel állt hozzá.
A dunaszerdahelyi Fókusz viszont nem váltott nevet, csak rendezőt, Jarábik Gabriella után Kuklis Katalin vette át a stafétabotot, aki szintén saját forrásból állított elő egy vitaszínházi produkciót, amelynek egy nagyon égető, szülőt és diákot egyaránt érintő téma, a mobiltelefon körül forgott. A Rajta vagyok című előadást három részre bontották, s Kuklis Katalin moderátori irányításával az egyes részek között a közönséget is bevonták az előadásba.
A három rész közül az első rész képei, míg a második rész szövegei voltak egészen meg- és zavarba ejtőek. A közönség nagyon élvezte az előadást, közülük a prímet a réteiek vitték, akik megmutatták, ebben a műfajban is nagyon otthonosan mozognak. A maradék három előadás vérbeli falusi színjátszó produkció volt a réteiek, a diószegiek és a tornaiak előadásában.
A téma mindhárom esetben az erotika körül forgott, mindhárom csapat szakállas darabot választott, s elsősorban a feldolgozás mibenlétében volt eltérés.
A rétei RÉVISZ Gyurcsi Pomichal Mária rendezésében Rejtő Jenő műsort készített, amelynek egy rövidített változatát hozta el Szepsibe, a diószegiek A kaktusz virága című francia semmiség zenés változatát, míg a tornai Vár-Lak egy szocreál bohózat, Bencsik Imre Kölcsönlakásának túlporolt/tútolt változatát. Vagyis magyarra lefordítva, egyedül a diószegiek bíztak meg a szövegben, valamint Nádas Gábor és Szenes Iván dalaiban (igaz, nagy gyakorlatuk van benne, hisz nem ez az első ilyen vállalkozásuk), a réteiek nem merték elengedni a szöveget, túlzottan ragaszkodtak a korhoz, amelyben a Rejtő-kabaréjelenetek készültek, míg a tornaiak elfelejtették, hogy a kevesebb bizony szinte mindig több, így annak groteszk színei helyett a primér szexualitást erőltették, ami egy kicsit ízlésromboló hatással bírt, ahol bizony nagyon elkelt volna a 18-as karika.
A réteiek ráadásul fölöslegesen húzták meg az eredeti előadásukat, s nem épp szerencsés kézzel, így a szepsi közönség számára néhol zavarosnak, s főleg dalhiányosnak tűnt a produkció, amely ebben a korhű változatban elbírt volna néhány korabeli slágert. A diószegiek nem aktualizáltak, de nem is kellett, a történet ma is ismerős lehet, ahogy az egyes figurák is, akik közül a nők viszik a prímet, nem véletlen, hogy a két főszerepet játszó Csáki Melinda (akinek a hangja is kísértetiesen hajaz Voith Ági hangjára) és Hervay Mária Erzsébet elvitték a női alakításokért járó díjakat,de a bárénekesnő szerepében remekelt Franta Edit is. Az előadást még az Egressy életműdíjas Srejner Tibor vezetésével kezdték el próbálni, de halála miatt a csapat együttesen fejezte be, s járják vele a környék településeit, de Magyarországon is jó pár helyen megfordultak már, sőt Szlovéniába is eljutottak.
A 2018-ban alakult tornai csapat a tavalyi angol bohózat után most egy magyar bohózathoz nyúlt, amely a mindenki mindenkivel témája mellett szól az újgazdagok felettébb „aktuális” gondjairól is, kicsit hajazva a Hyppolit, a lakáj történetére. Kár, hogy ez a szál csak az elején jelenik meg a Karkó Henrietta és Balázs Éva által rendezett darabban,s a későbbiekben már minden csak a nem mindig ízlésesen tálalt szex körül forog, méghozzá túlontúl egysíkúan. Az viszont látszik, hogy az alkotók nagyon sok munkát fektettek az előadásba, hisz saját zenét írattak hozzá (Jimmy band), ahogy az előadás díszlete (Király Béla) is nagyon ízléses és remekül kiszolgálja az előadást. A darabbak van egy groteszk vonulata is, de ezzel egyedül a vízvezeték-szerelőt játszó Novák János él. Az más kérdés, hogy véletlenül-e vagy tudatosan.
Mint már megírtuk, a zsűri fődíját a diószegiek, a nívódíjat a dunaszerdahelyiek vihették haza, a füleki előadás különdíjat, míg a réteiek Bizalom-díjat kaptak, hisz az, amit a teljesen elszlovákosodófélben lévő peremfaluban, Rétén tesznek a magyarság megmaradásáért és nívós szórakoztatásáért, tényleg lenyűgöző, amelyet sokan követhetnének a tájainkon.
Ha sebtében is, de végül meghirdették a következő fesztivált is, de az biztos, hogy nagyon rá kell kapcsolniuk mind a szervezőknek, mind a mozgalom tagjainak, ha szeretnék a felvidéki magyar színjátszást életben tartani. A Szepsiben bemutatkozott (s majdnem bemutatkozott) csoportok mindenesetre lámpásként megmutatták a jövőbe vezető utat. Kevesen voltak, de talán még elegen.
