2016. augusztus 27., 15:14

Színházünneppel várják a nézőket Miskolcon

MISKOLC. Régi és leendő nézők, bérletesek toborzása, az új évad darabjainak ízelítője, a társulat új tagjainak bemutatása a célja annak a színházünnepnek, amelyet szeptember 4-én tartanak az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház előtt és a teátrum melletti Déryné parkban.
201608271202590.miskolc01.jpg

A színház tájékoztatása szerint egyebek mellett flashmobokkal, közös bográcsozással, előzetesekkel az új bemutatókból, közös ünnepléssel, zenével, nótázással, kosztümpróbával, játékkal várják a közönséget az évadnyitást megelőző programra, amely ezúttal a Kivilágos kivirradtig címet viseli, utalva ezzel arra, hogy Móricz Zsigmond remekét is műsorára tűzi a teátrum.

Idén is a színészek ajánlják a bérleteket, a leendő és régi nézők, vagy egyszerűen csak a kíváncsiskodók haza vihetnek egy darabot a világot jelentő deszkákból. A színpad deszkái 1986-tól 2016-ig szolgálták a produkciókat és a művészeket, ám a nyár folyamán új deszkákra cserélték az elkopott deszkákat, a régieket pedig a nézőknek ajándékozzák.

A Miskolci Nemzeti Színház tizenhat bemutatóval készül 193. évadára, a szezonban egyaránt színre kerül opera és operett, musical, komédia, dráma, balett és zenés mesejáték. Béres Attila igazgató szerint különlegesnek ígérkezik az évad, amelyet a bemutatásra kerülő darabok és a színház előtt álló lehetőségek alapján úgy állítottak össze, hogy mindenki találjon magának olyan előadást, amely kedvére való.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.