2021. december 11., 19:37

Színház a virtuális térben

A koronavírus-járvány előidézte intézkedések miatt talán kevesebb lehetőség adódik egy-egy színház meglátogatására, előadás megtekintésére; az érdeklődők azonban 2021 utolsó napjaiban sem maradnak zene és színház nélkül. A világhálónak, illetve a különböző streaming lehetőségeknek köszönhetően továbbra is részesei lehetnek egy-egy kulturális programnak.

eSzinhaz
Galéria
+1 kép a galériában
József és testvérei
Fotó: eszinhaz.hu

2021 utolsó napjaira is gazdag programkínálattal állt elő az eSzínház.

A Bethlen Téri Színház Manna Produkciója december 19-én 15 órai kezdettel játssza Jens Christian Grøndahl és Alex Broun művei alapján a Csábi Anna rendezte Az utolsó tűzijáték című darabot.

Létezik olyan jó szülő, aki nem okoz szorongást gyermekének, vagy szülőnek lenni eleve bukásra ítéltetett hivatás? Megtalálható egy tartható egyensúly a túlzott elengedés és fojtó szeretet között? Van joga gyermeket szülni olyan művésznek, akinél a család második helyen áll a hivatás mögött? És abból a gyerekből, aki alig látja szüleit, vajon milyen felnőtt lesz, ő tud-e majd odaadó anyja lenni saját fiának, vagy a kapott mintákat örökíti? Gyűlölheti, lenézheti-e a gyermek szüleit, egy anya elmulaszthat-e törődni gyermekével? Létezhet-e számukra megbocsátás felvállalt és elhallgatott bűneikért?”

– Udvaros Dorottya és Földes Eszter karaktere az anya–felnőtt lány viszonyon keresztül ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A Gáspár Ildikó és Ascher Tamás által színpadra rendezett József és testvérei december 26-án 16 órától lesz elérhető. Az Örkény István Színház előadásában, ami Thomas Mann regényéből készült, mások mellett Gálffi László, Kerekes Éva, Csuja Imre, Nagy Zsolt és Hámori Gabriella is közreműködik.

A stream-nézők december 27-én a Katona József Színház előadásában A talizmán című darabot, 29-én a Madách Színház Örökké fogd a kezem! című drámáját, 30-án pedig a Radnóti Színház III. Richárdját tekinthetik meg.

A felsorolt előadásokról, továbbá a jegyvásárlási lehetőségekről az eSzínház honlapján, ide kattintva tudhat meg többet.

Az eSzínházat egy olyan alapítvány működteti, amelyet maguk a színházak hoztak létre és irányítanak. Sokszínűségre és igényességre törekedve, a színházakért és a színházkedvelőkért dolgozva minden bevételét az alkotók jogdíjaira és színházi projektekre fordítja.
eSzinhaz
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.