2020. június 22., 15:14

Színészként és rendezőként is jelentőset alkot – Dudás Péter 60 éves

Két napon belül két jeles születésnapot is ültek a kassai Tháliában. Amíg tegnap Kövesdi Szabó Mária, addig ma egy másik oszlopos tag, Dudás Péter ünnepel, akit szintén az egész élete ehhez a társulathoz köt.  Számtalan fő- és epizódszerep mellett a rendezést is kipróbálhatta, sőt játszhatott az Állami Színházban is. Pályamódosítás révén úgy lett hűtlen egy időre a Tháliához, hogy mégis maradt, a Timon utcai büfét üzemeltette. Dudás Péter ma ünnepli a 60. születésnapját.

 

Fotó: KTSZ

Talán meglepő módon nem a színpadon, hanem a rádió hullámain keresztül találkoztam először a nevével, az 1986-ban Jozef Felbaba által rendezett Camoletti-csacskaságot, a Leszállás Párizsban-t felvette a magyar közszolgálati rádió. Dudás Péter mellett Pólos Árpád, Dér Lívia, Mics Ildikó, Danyi Irén, Varga Szilvia és Kövesdi Szabó Mária mutathatták meg a komikusi vénájukat, amelyre bizonyíték az is, hogy a felvételt azóta is előveszik alkalomadtán.

De nem itt és nem ekkor kezdődött Dudás színészi pályafutása, hisz az érettségi után  szegődött a társulathoz díszletezőként (annak idején több neves írónk, mint Krausz Tivadar, Hizsnyai Zoltán vagy Szászi Zoltán is megfordult hasonló szerepkörben a Tháliában, míg Tóbiás Szidi súgóként próbálkozott), s közben a Havasi Péter vezette Pinceszínpadot erősítette.

dudás
Fotó:  KTSZ

A mélyvízbe 1985-ben dobják be, amikor Horváth Lajos megrendezi Büchner Leonce és Léna című klasszikusát. Az államtanács elnökeként debütál (a címszerepeket Mokos Attila és Danyi Irén adja), Gyorsan az akkor még Thália Színpad nevet viselő, a komáromi MATESZ fiókintézményeként működő társulat vezető színészévé avanzsál, Bodnár Péter Németh László Bodnárnéjában a címszereplő Gombos Ilona oldalán, Gyuri pincér a nagy sikerű Liliomfiban, de fontos szerepet kap A vén szerelmesben, illetve a Rózsa és Ibolyában is.

Emlékszem, ez utóbbi mesejátékot és a Liliomfit együtt utaztatja a társulat, s ha emlékeim nem csalnak, ezekben találkozom úgymond élőben is Dudással, mégpedig Füleken.

A rendszerváltás és a színház önállósulása előtt még eljátssza Gerald Croft szerepét Priestly Váratlan vendég című bűnügyi játékában, Sándort a Sándor, József, Benedek című mesejátékban, s ugyancsak Rencz Antal rendezésében Ferdinánd szerepét Bartollás Katalin Lujzája oldalán Schiller klasszikusában, az Ármány és szerelemben, amely színházi életem első meghatározó élménye lesz.

Az előadás már a rendszerváltás évében ugyancsak szerencsés csillagzat alatt születik, s azon kevesek közé tartozik, amely ma is elevenen bennem él, elég csak Lengyel Ferenc Kancellárjára, Pólos Árpád Wurmjára, Várady Béla Miller muzsikusára, a feleségét játszó Gombos Ilonára vagy Kövesdi Szabó Mária Lady Milfordjára gondolnom. Nagyon fontos előadás, s lassacskán így érünk el a november 27-re betervezett Illyés-bemutatóig.

A lélekbúvárban Dudás Péter Dudás szerepét alakítja. Kolár Péter kerül a társulat élére, s meghatározó előadások meghatározó figurái várnak Dudás Péterre, a társulathoz visszatért Beke Sándor által rendezett, s a Pesti Színházba is eljutó Az esőcsinálóban File, Don Baker A pillangók szabadok című lírai játékban, Vaněk Václav Havel Audienciájában, ifj. Nagy A tanítónőben, amelyben utoljára Danyi Irén a partnere (mennyire szomorú, hogy a felsorolt színészek közül hányan módosítottak pályát azóta), s a korszak megkoronázásaként George a Dezsényi Péter rendezte Egerek és emberek című tragikus történetben, amelyben Lennie szerepét párhuzamos szereposztásban László Géza, s az akkor pályakezdő Bocsárszky Attila is eljátszhatja. Mintha két teljesen különböző előadást látnánk.

dudás
Jelenet a Páratlan páros c. előadásból.
Fotó:  KTSZ

Horváth Lajos rendezésében K. Müller (Komámasszony, hol a stukker?), Páris az Usztics-féle Rómeó és Júliában, de a komikusi vénáját is megmutathatja, az egyik főszereplő a Vidnyánszky Attila által rendezett Bolha a fülbe című bohózatban, ahogy a Szegény Dániel című bűnügyi történet főszerepét is eljátszhatja. Egyszóval, ezekben az években Dudás Péter le se lép a színpadról, az elkövetkezendő évekből említsünk még meg két Verebes István-rendezést, Ross hadnagy a komoly szakmai sikert aratott Semmi és végtelenben (az előadás annyira megtetszett Kerényi Imrének, a budapesti Madách Színház akkori igazgatójának, hogy lemásolja azt), s Biberach a Bánk bánban. Bodolay Géza Mágnás Miskájában Técsey gróf, Décse a Segítsd a királyt!-ban, Polonius a Hamletben (az Állami Színházban szlovákul eljátssza Horatio szerepét is).

A kilencvenes évek végén egy időre otthagyja a színpadot, de mint kiderül, csak időleges a váltás (a felújított Timon utcai épület büféjét működteti), s mindannyiunk örömére idővel visszatér a színpadi deszkákra.

S bemutatkozik rendezőként is. Egy ritkán játszott Márai-darabbal, a Vendégjáték Bolzanóban című Casanova-szorival indít, Petrik Szilárddal és Kollárik Luciával színre viszik a Budapest Orfeumot, míg Mikó István egy újabb Camoletti-darab, a Hatan pizsamában főszerepére várja. A Korognai-korszakban Tomaji, plébános a Tótékban, Brown, a rendőrkapitány a Koldusoperában és Félix a Furcsa párban. Szerepel a Timon utcai stúdió egyik megnyitó előadásában, Gál Sándor darabjában, s olyan zenés darabokban remekel, mint A dzsungel könyve (Csil), a Valahol Európában (Simon Péter) és a Hyppolit, a lakáj (Schneider Mátyás).

Dudás
Balról jobbra: Madarász Máté, Dudás Péter, Dégner Lilla és Kassai Csongor.
Fotó:  KTSZ

Az elmúlt években ismét felerősítette a rendezői vénáját, a kassai társulat humorosabb oldaláért lesz felelős, s Dudás a vállalását teljesíti is, Egressy Zoltán Portugáljának palócos, szlovmagyar beütésű változata évek óta levehetetlen siker, ahogy a Légy jó mindhalálig című Kocsák-musical is.

De színre viszi a Páratlan párost is, amely Benkő Géza egyik utolsó bemutatója. Benkő halála után visszacsábítja a színházba annak szerepére az innen induló Kassai Csongort. S igazságtalanok lennénk, ha az elmúlt évek szerepei közül is nem emelnénk ki párat, így ő az Aranyműves Karol Wojtyla darabjában, Marc a Művészetben,  S. B. O'Donnell a Philadelphia, nincs más út! című előadásban, amelyért Kisvárdán különdíjat is kap.

Azt hiszem, ebből a felsorolásból is bőven kiderül, hogy Dudás Péter az elmúlt évtizedek legjelentősebb felvidéki magyar színházi emberei közé írta be magát, s biztos vagyok benne, hogy mind színészként, mind rendezőként várhatunk még tőle meglepetéseket. Isten éltesse!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.