Szerelem ez vagy sem? Ez itt a kérdés
Egyszer mindenkit megkörnyékez a szerelem. Ez történt az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziummal is, persze csak képletesen. A Komáromi Jókai Színház két jeles színművésze Bandor Éva és Olasz István elhozták a gimi falai közé a Szer+elem+ez? című verses előadásukat, amely a tavalyi évtől országszerte nagy sikernek örvend. A két színész számos ismert klasszikus, illetve kortárs szerző költeményén keresztül mutatta be: milyen is az ember, amikor szerelmes.
A IV. A osztályterem hangulatos kanapékkal volt megtöltve, a színpad pedig a terem hátsó végében kapott helyet, melynek fő kelléke egy narancssárga kanapé, álló lámba, fonott kosárszerű asztal, amelyen laptop hevert és a padlón színes szőnyeg, amely tele volt kifestős papírral. Ahogy a diákság belépett a terembe, a színészek in medias res-szel kezdték a darabot, vagyis négykézláb görnyedtek ceruzával a kézben és kifestőztek, meg néha püfölték egymást kellemes, gramofondallam háttérszólamaira.
A néző úgy érezhette magát, mintha a saját nappalijában ülne, a bökkenő csak két ismeretlen és egy egyenlet, amely a szerelmet adta ki megoldásként. S nemcsak Évának és Istvánnak sikerült egymásra hangolódni, hanem a nézőknek is a darabra, köszönhetően az ismerősen csengő verssoroknak és humoros elemeknek.
Az előadás végén a színészek válaszoltak néhány kérdésre a ma7-nek, amelyből többek között az is kiderült, milyen stratégia alapján válogatták ki a darabban szereplő verseket.
Ha már a szerelemnél tartunk, emlékeztek még a saját első szerelmetekre? Milyen volt?
É: Emlékszem, az enyém óvodáskori, egyoldalú szerelem volt. Plátói. Örömmel jártam oviba, mert akkor minden nap találkoztunk. Volt inspiráció számomra, hogy miért is jó oviba járni.
I: Az első, tudatos szerelmem általános iskola 6–7. osztályában volt. Az első pillantások és az első kézfogásos séták nagyon meghatározók voltak számomra. A darabban is van egy puszijelenet, s körülbelül a kisiskolás énem is hasonlót élt át. Minden péntek délután sakk-körre jártunk a lánnyal a galántai általánosba. Az egyik pillanatban kiszöktünk egy üres tanterembe, s a lány szigorúan csak egy puszit cuppantott az arcomra.
Lehet-e a darabot úgy értelmezni, hogy a kiskortól egészen a felnőttkorig érik meg az emberben a szerelem, mint érzelem? Valóban így szerettétek volna érzékeltetni a diákokkal?
É: Ha te így láttad, akkor sikerült elérni a célunkat. Az eleje azért is kicsit bohókásabb, mert ott inkább a gyermekkort próbáljuk bemutatni, vajh milyennek is képzeljük a kiskori szerelmet. Közben pedig az ember élete nem mindig ilyen bolondos, még gyermekkorában sem.
I: Célunk is volt, hogy több középiskolába látogassunk el a darabbal, ezért is úgy építettük fel, hogy a diákok fogékonyak legyenek a jelenetekre, a szövegre és a gesztusokra egyaránt. Természetesen nincsen korhoz kötve az előadás, a felnőttek is ugyanúgy élvezhetik, ahogy a fiatalabb generáció.
Hogyan válogattátok ki a megfelelő verseket?
É: Rengeteg volt, nyilván szelektálni kellett, mert még nagyon sokat bele tudtunk volna építeni, de az időkeretet is figyelembe kellett vennünk. Ráadásul sokat ki is szedtünk belőle, amit sajnáltunk. Számomra nagyon fontos volt az érthetőség. A költészetet, mint olyat, egyszerűen és érthetően akartuk eljuttatni a diákoknak.
I: Mikor elkezdtük a munkát, még nem tudtuk, hogy gyerekkortól a felnőttkorig fog átívelni a történet. Annyit tudtunk, szerelmes verses összeállítást szeretnénk, de fogalmunk sem volt róla, miként.
É: Mindenképpen szerettünk volna rámutatni az e-mailes, sms-es versekkel arra, hogy vajon van-e szerelem nulladik látásra. Próbáltunk lényegre törők lenni, nem utolsó sorban komolyak, a születés és halál kérdéseivel is foglalkozni, amely elgondolkodtatja kicsit a diákokat.
I: Inkább a kortárs verseket szerettük volna beletenni, amelyek segítségével jobban le tudtuk kötni a diákok figyelmét, mert már a startnál érződik, hogy a fiatal közönség azzal a kérdéssel ül be a nézőtérre: na, mi újat tudtok nekem mutatni, képesek vagytok-e lekötni? Ez is egy lesz a sok verses összeállítás közül, amit annyira unok vagy lesz valami más benne? S amikor kezdjük érezni a színpadon, hogy igen, sikerült megfogni őket, beszélünk a nyelvükön, az már számunkra is sikerélmény. Sokan mondják, a mai fiatalságnak senki és semmi nem tudja lekötni a figyelmét, de ez nem így van. Nagyon is le lehet kötni az érdeklődésüket, csak meg kell találni, mivel. Ha már azt elértük, hogy belegondolnak az előadás egy-egy jelenetébe, s ráeszmélnek: várjunk csak, hiszen ezt én is így látom, akkor megszólítottuk őket.
Melyik az a jelenet számotokra, illetve a nézők számára, amely nehezebben emészthető, illetőleg kissé meghökkentő?
É: Körülbelül negyven alkalommal játszottuk már, de annál a résznél mindig döbbent csend ül a teremre, amikor Pityut éppen kirúzsozom. Ekkor beszélünk a másságról: a nő nőt szerethet, a férfi férfit. Még mindig tabutémának számít, ezért is szerettük volna, ha bekerül a darabba. Ezzel akarjuk sugallni: merd vállalni önmagad!
I: Általában ez a jelenet nevetéssel indul, mert azt gondolják, hogy Éva csak játékból fest ki engem. Aztán megjelenik a komoly oldala a dolognak, és rádöbbennek, itt nem csak viccről és játékról van szó.
Milyen helyszíneken játszottátok már a darabot?
É: Sokfelé jártunk már szerencsére. Ennél az osztálynál például nem is gondoltuk volna, hogy kanapék várnak majd bennünket. Nagyon hangulatos volt.
I: Valóban jól jöttek az ülőalkalmatosságok, mert egyébként minden előadás előtt van kb. egy óránk, hogy kvázi otthonosabbá tegyük a színpadot. Ez benne a jó: be kell laknunk azt a teret, azt a pillanatot, ahol éppen vagyunk. Játszottunk már kandalló mellett, azt is beépítettük a darabba, voltunk már könyvtárban is, ott a háttérben nagyon jól mutattak a könyvespolcok. A helyszín hangulata már meg tudja adni a mi hangnemünket is, s aztán nekünk sem kell rástresszelnünk a játékra.
A színészek a Szer+elem+ez?-zel Kassán lépnek fel a hétvégén, így főleg az ottaniak figyelmébe ajánlom az előadást. Lepjék meg magukat egy remek darabbal, amely kicsit bohókás, kicsit komoly, de főleg szerelmes.
