2018. december 16., 08:42

Szellemek a Jókai Színházban

Szép adventi ajándékkal, A padlással lepte meg közönségét a Komáromi Jókai Színház december 7‑én. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter 30 éve bemutatott félig meséje, félig musicalje, a Jászai Mari‑díjas Méhes László m.v. színművész rendezésében elevenedik meg a színpadon.

A padlás
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Bárány János

Meghittebb lett A padlás pre­mier­je abban az épületben, amely előtt Kaszás Attila színművész szobra áll, akinek harminc éve Presser Gábor a Rádiós szerepét írta a Vígszínházban. És emlékezhetnek a komáromi nézők az 1992 tavaszán már játszott A padlásra is, Boldoghy Olivérrel a Rádiós szerepében. Az akkori elő­adást Korcsmáros György m.v. rendezte. Most Béhr Márton egyetemi hallgató a Rádiós, aki engedély nélkül próbál kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüli lényekkel. Sünit, a szomszéd padlás lakóját, aki csodát tesz a történet során, Bárdos Judit m.v. alakítja.

Fotó:  Bárány János

Az évszázadok óta bolyongó szellemeket, akik a Révészt várják, hogy elvigye őket az „örökre szépek” bolygójára, Bernáth Tamás (Herceg), Holocsy Katalin (Kölyök), Majorfalvi Bálint (Lámpás) és Skronka Tibor (Meglökő) játsszák és mutogatják a dalszövegeket különös jelbeszéddel, hogy mindenkihez eljusson az üzenet: legyen a szívünk romlatlan és tiszta, mint a gyermekeké.

Fotó:  Bárány János

A padlás egy betörés, két szerelmes fiatal, valamint négy túlvilágot kereső szellem története.

És Mamókáé (Cs. Tóth Erzsébet), aki kiváló szilvás gombócot főz, a padlást ellenőrző és mindenkit feljelentő Témülleré (Culka Ottó), a jólelkű detektívé (Olasz István), Ütegé, a kissé korlátolt rendőré (Szabó Viktor), a Révészé és Barrabás B. Barrabás körözött gengszteré (mindkét szerepben Tóth Károly m.v.).

Kiválóan énekel (zenei vezető Gebora György m.v., korrepetitor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, sound designer Ditzmann Tamás „Maci” m.v.) és remekül táncol (koreográfus Kispál Anita m.v.) a tizenegy fős kis társulat, kiválóan segítik a színészeket a láthatatlan műszakiak. A komáromi előadás igazi bravúrja Robinson, a gép (videóanimáció Domján Gergely m.v ). A rendező asszisztense Balaskó Edit.

Varázslatos Juraj Gráfel m.v játéktere, amelyben minden csoda megtörténik. Gadus Erika m.v. káprázatos jelmezei egyenként is mesélnek.

Fotó:  Bárány János

Az előadást rendező Méhes László m.v. több mint háromszáz alkalommal játszotta a Herceget A padlásban. A mostani komáromi előadáshoz készült Kulisszák című színházi lapban azt is elmondja, máig nem tudta megfejteni a mű titkát. Rajta kívül a szerzők arról vallanak, miképp született a musical, a színészek pedig valódi padlásokról mesélnek.

A nyilvános főpróba végén, csakúgy mint a bemutatókor a közönség állva, ütemes tapssal jutalmazta a produk­ciót.

Fotó:  Bárány János

Úgy hírlik, a december harmincadikai délután három órakor és este hétkor kezdődő előadásokra alig van már belépőjegy. Sőt! 2019. január 19‑én 19 órára is kiírtak már egy újabb játszási időpontot. Tizenegy színész, 17 dal és a nem mindennapi látvány garantálja A padlás újabb komáromi sikerszé­riáját. 

Az írás megjelent a Magyar7 2018/32. számában.  

A padlás
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.