2013. augusztus 27., 13:49

Szegeden koncertezik a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar

SZEGED. Európa Kulturális Fővárosa 2013-ban Kassa; ebből az alkalomból a város nagy múltú szimfonikus együttese, a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepel.
A Szegedi Nemzeti Színház fontosnak tartja, hogy a komolyzene kedvelői, a Szegedi Szimfonikusok törzsközönsége és más érdeklődők számára a helyi együttes hangversenyein túl más zenekarok vendégszereplése is gazdagítsa a város zenei kínálatát - közölte az MTI-vel Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója.

A békéscsabai szlovák főkonzulátus és a szegedi önkormányzat szervezte koncert műsora különleges: egy kortárs szlovák kompozíció, Mirko Krajèí A szó üzenete című, tenor és basszus szólóhangokra, valamint zenekarra írt szimfóniája mellett Antonín Dvoøák hazánkban ritkán játszott, Legendák című alkotását mutatják be.

Szeptember 6-án a Szegedi Kortárs Balett vendégszerepel Kassán. A társulat a Közép-Európai Színházak Fesztiválján a Testek filozófiája című produkciót és Juronics Tamás Beethoven IX. szimfóniájára készült koreográfiáját adja elő.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.