Szarvasiak hídépítő szerepben
Szarvas 212 kilométerre Kassától található, közigazgatási területén van a történelmi Magyarország földrajzi középpontja. Az alig 15 ezer lelkes kisvárost a 150 évig tartó törökdúlás után szlovákokkal telepítették be, akiknek túlnyomó része azóta már az anyanyelvét is elfelejtette, kultúráját viszont máig megőrizte. Az utóbbi években izgalmas, kétnyelvű színházi műhely alakult ki, amelynek motorja két felvidéki magyar, a várgedei Dósa Zsuzsa és a nyárasdi Varga Viktor. Pár hete utóbbi rendezésében láthatta nagyérdemű Ivan Stodola Tea a szenátor úrnál című „kortárs” vígjátékát, amely április másodikán Dunaszerdahelyen is látható lesz.
A szocializmus évei alatt sok szó esett a szlovákiai magyarok hídszerepéről a magyarok és a szlovákok között, de ez többnyire egyoldalú vállalkozás volt, a hatalmi helyzetben lévő többségi nemzet nem nagyon érezte szükségét a hídszerep éltetésének.
Honi kiadóink és színházaink viszont annál inkább, nem volt olyan év, hogy szlovák könyv vagy színházi előadás ne került volna terítékre.
A komáromi Magyar Területi Színház (MATESZ) évente mutatott be szlovák darabokat, amelyeknek többsége a kortárs szlovák irodalmat volt hivatott népszerűsíteni, Ján Solovičot többet játszották szinte, mint a szlovák színházak, de alkalomadtán egy-egy klasszikus is bemutatásra került (Ján Chalupka például). 1958-ban Ivan Stodolára is sort kerítettek, de nem a legnépszerűbb darabja (Tea a szenátor úrnál) került színre, hanem Lukáč Viktor rendezésében, Gyurkovics Mihállyal a címszerepben a Púcsik Josko és karrierje. Meglepetésre a Tea a szenátor úrnál magyar nyelvű bemutatójára 1986-ig kellett várni, amikor a békéscsabai társulat vitte színre Martin Peterich szlovák rendező irányításával.
A Budapesttől 170 kilométerre található Szarvason a Bolza családnak köszönhetően már 1897-től zajlott a színházi élet, a nyári színkör faszínházába hétszázan is befértek egyszerre. Sajnos 1950-ben megszakadt ez a veretes hagyomány, de néhány évtizeddel később 1999-ben úgy gondolták a szarvasiak, hogy újra életre keltik a színházat. 2000 januárjában alakult meg a „régi-új” színház, mely sajátos helyzetéből adódóan felismerte, hogy hagyományai révén számos színházi tradíció metszéspontjában áll. Így találtak rá saját egyedi útjukra, és 2004-től fölkarolták a szlovák nemzetiségi színjátszást is.
A Cervinus Teátrum immár közel két évtizede egy olyan átfogó színházi rendszert jelenít meg, mely figyelembe veszi úgy a nemzetiségi színjátszást, mint Szarvas és közvetlen környezetének kulturális és színházi igényeit is.
A színház mellett a helyi kultúra fontos istápolója a Tessedik Táncegyüttes, évente megrendezik a Szarvasi Szilvanapokat, s egész nyáron várja látogatóit hazai és különböző vendégtársulatok előadásaival a Vízi Színház is. A Csasztván András vezette Cervinus Színház nem adott a kicsire, s igazi nagy léptékű tervekben gondolkodott, s a szlovák nyelvű előadások mellett ősbemutatók egész sorát vitte színre.
S ehhez olyan alkotói gárdát szerződtetett, mint Dósa Zsuzsa művészeti igazgató és Varga Viktor főrendező, Belinszki Zoltán szövegíró, Gulyás Levente és Szekér Gergő zeneszerző, Vári Bertalan koreográfus, ahogy a színészi gárda tagjai között találjuk Sztárek Andreát, Jónás Gabriellát, Nádházy Pétert, a Kassán és Komáromban is megfordult Szoták Andreát, de szép számmal játszottak náluk felvidéki színészek is, mint Benkő Géza, Szvrcsek Anita, de egy időben Varga Emese dramaturg és Soóky László drámaíró is közeli munkakapcsolatot ápolt a szarvasiakkal. Főleg a magyar és szlovák nyelven is bemutatott előadásokhoz kellettek olyan felvidéki színészek, akik mindkét nyelvet jól bírták.
S mivel az utóbbi években az ún. hídszerep már nem igazán működött, a kiválasztott szlovák darabok lefordítására saját maguk vállalkoztak, így Dósa Zsuzsa és Varga Viktor is több szlovák darabot fordított le magyarra, így utóbbi nemcsak megrendezte Ivan Stodola darabját, hanem ő készítette el a magyar fordítást is.
De az elmúlt években több fontos szlovák darab is bemutatásra került, így Samko Tále vagyis Daniela Kapitáňová Temetőkönyve, s Ivan Holub több drámája (Temetés – Örökösök, Az angyal), ahogy Peter Karvaš (Keringő a padláson) és Leopold Lahola (Napfoltok) című művei is. A társulat egyre nagyobb súlyt fektet a zenés darabokra is, népszerű klasszikusok (Fekete Péter, Lili bárónő) saját musicaleket is létrehozott, így született meg a Csodaszarvas, a Holle anyó, a Drótos Jankó, a Tessedik Sámuel életét feldolgozó Az akácember, vagy a békési betyárok életébe bepillantást adó folkmusical, amelynek zenéjét az a párkányi Szekér Gergő jegyzi, aki az elmúlt években több alkalommal is dolgozott együtt Varga Viktorral, így A Dal című televíziós műsorban is, ahol Szekér Gergő versenydalának (Hazatérsz) a szövegét Varga Viktor jegyezte.
Bár 170 kilométer nem túl nagy távolság, a csak a saját köldökében gyönyörködő budapesti színházi élet csak nehezen fogadt(j)a el a vidéki színházakat, s még nehezebben az olyan újonc társulatokat, mint a szarvasi is. De azért a helyiek büszkén újságolják, hogy 2008 februárjában elnyerték a Temetőkönyv című előadásukért az ARCUSFEST Nemzetiségi Színházi Találkozó fődíját, valamint a legjobb díszlet-, és jelmezterv díját is, majd 2009 márciusában Tolnai Ottó Bayer-aszpirin című előadásáért a legjobb rendezés díját. 2012-ben Ivan Holub Az Angyal című vígjátékával részt vehettek a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), ahogy két évvel Meskó Zsolt Szerelmem Sárdy című előadásuk is ott lehetett a POSZT-on. De ahogy a budapesti szakma, igazából a két felvidéki magyar színház se igazán kíváncsi rájuk, gyakorlatilag semmilyen hivatalos kapcsolat nincs közöttük – mondja sajnálkozva Varga Viktor, aki beszélgetésünk után Budapesten vett részt a Sosem lesz vége című Somossy Barbara című kisjátékfilm ünnepi bemutatóján a Várkert Bazárban. Mivel pár éve Szekér Gergővel és Belinszki Zoltánnal elkövették A békési betyárok című folkmusicalt, s a Koltai Lajos osztályában a Színművészeti Egyetemen tanuló Somossy Barbara az ő tanácsaikra is támaszkodott a minap egy kanadai fesztiválon díjnyertes betyártörténetének a filmre vitelekor. A vizsgafilm főszerepét ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, s a történet alapjául egy Petőfi-vers szolgált.
A szarvasi közönség nagyon szereti a színházát, s bár a pandémia őket is érzékenyen érintette, egyes előadások egész komoly nézőszámot értek meg. A magyar és szlovák nyelven is bemutatott Holle anyó több mint 100 előadást élt meg, a Csodaszarvas 80 előadás körül jár, a Hotel Menthol című Fenyő-musical 60 körül.
A Békési betyárok eddig 13 előadást élt meg, de a közeljövőben még játszani fogják, s várják az újabb meghívásokat is. Nagy sikere volt a Valahol Európában című musicalnek is, amelyet szintén Varga Viktor rendezett, s eljutottak vele Budapestre is. Több kamaraelőadásuk tévéfilmváltozatát (Szigorúan tilos, Dögölj meg, Drágám!) is elkészítették már, amelyet a helyi regionális csatornákon (Szarvasi Kábeltévé) láthatnak az érdeklődők.
Ha valaki nem tudja, hogy Ivan Stodola orvos létére a szlovák irodalom klasszikusának, par excellence drámaírójának számít, s több évtizede halott, nyugodtan hihetné, a Tea a szenátor úrnál az elmúlt években született kortárs színdarab. Pedig a szerzője 1929-ben követte el, s két évvel később mutatta be a pozsonyi Nemzeti Színház.
Stodola ekkoriban több szatírája is az akkor alakult szlovák állam gyerekbetegségeire figyelmeztet (legalábbis szeretnek ezzel mentegetőzni), amelyeket sajnos azóta sem hevertek ki. A pénz és a hatalomvágy ugyanis mindig maradandó betegség marad.
Varga Viktornak, mint rendezőnek tehát nincs különösebb dolga az aktualizálással, nem véletlenül veszik elő időnként szlovák társulatok is (a pozsonyi Nemzeti új rendezésben tavaly ősszel mutatta be). A darab főhőse Slivka úr (annak idején Békéscsabán Kapusta névre hallgatott), aki koporsókészítőként éli meg Csehszlovákia megalakulását, de saját ambíciói híján folyamatosan felesége zsörtölődését kell hallgatnia, aki az új világban szeretne feljebb, sokkal feljebb kapaszkodni a rang- és szamárlétrán. Nincs ezzel persze egyedül, s ugyanezt a feltörekvő kispolgárságot mutatja fonák oldaláról később Janko Jesenský (Demokraták) és Ján Hvozdík is (Pókhálóban).
Varga Viktor rendezése él is a szerző által felkínált zaftos lehetőségekkel, s alaposan próbára teszi a nézők nevetőizmait. Dinamikus előadást látunk pár Szekér Gergő dallal megspékelve, amelyek nem állják fölöslegesen útját a cselekmény kibontakozásának.
A végére kiderül, hogy a lehetetlen is bőven lehetséges, főleg, ha a szlovákiai közéletről van szó. De minden mai áthallás szigoirúan csak a véletlen műve lehet. Hisz ne feledjük Masaryk híres kijelentését: „Csak gyűjteni és nem kétségbeesni!” Nos, Stodola hősei megfogadták az államalapító atya tanácsát.
