2012. január 16., 12:13

Szárnypróba Kassán

KASSA. Szárnypróba címmel kassai magyar óvodások valamint a Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjai lépnek a közönség elé a kassai Thália Színházban este 18 órakor. A részletekről Dudás Péter színművészt, a rendezvény szervezőjét és Czajlik József színházigazgatót kérdeztük.

„1996-ban indult a Szárnypróba elnevezésű kezdeményezés. Annak idején Czajlik József, a színház jelenlegi igazgatója még színészként tevékenykedett a társulatban. Együtt találtuk ki a rendezvényt” – mesélt a Hírek.sk-nak a kezdetekről Dudás Péter, majd elmondta, hogy később nem volt rá sem idő, sem energia, legközelebb 2010-ben rendezték meg.

„Bementem a Márai Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskolába és Gimnáziumba, és megnéztem a diákok előadásait. A kellő színvonalúakból lett egy három órás gálaműsor a színházban, telt ház előtt”. A színész szerint ma este is telt ház várja a fellépőket.

„Vers, próza, hangszeres zene, népzene, kisszínpadi előadás vár a nézőkre, a magyar óvodások bizonyára aranyos műsort adnak majd. Vannak tehetségek, de név szerint nem szeretnék kiemelni senkit” – mondta Dudás Péter, hozzátéve, hogy iskoláinkban sok tehetséges gyermeket tanítanak, és indítanak útnak minden esztendőben. A diákok produkciójukat sokszor csak az osztály előtt, esetleg iskolai ünnepségeken mutathatják be, pedig néha egészen kivételes teljesítmények születnek. „Ezeket szeretnénk megosztani a kassai magyar közösséggel” – jegyezte meg a színművész.

„Azért találtuk ki azért, hogy legyen egy fórum, ahol fiatal kassaiak meg tudnak mutatkozni, és, hogy még egy kulturális eseménnyel gazdagítsuk a város kulturális életét. A mostani Szárnypróba annyiban más, hogy intézményes keretek közé került. A továbbiakban a kassai Thália Színház vállalja fel, mint az ifjúság irányába szóló fő programot” – nyilatkozta Czajlik József színházigazgató.

Hogy a legtehetségesebbek bekerülhetnek-e a Thália Színház előadásaiba? „Kassán mindig is működött, hogy azok, akiket semmiféle módon nem lehetett elterelni a színház közeléből, valamilyen módon ide kerülnek. Nem ez az elsődleges cél, csak egy hozadék. Ahogy mi fel tudunk fedezni tehetséges embereket a magunk számára, a város is felfedez tehetségeket a saját profiljához” – véli az igazgató, akit ott lesz a ma esti előadáson. „Nagyon kíváncsian várom a műsort” – tette hozzá a színházigazgató.

Czajlik Józsefet egy másik szárnyról, a Kristályszárnyról is faggattunk, hiszen vasárnap este tizenötödik alkalommal osztották ki a Kristályszárny elnevezésű rangos elismeréseket. A színház és audiovizuális művészetek kategóriában Zuzana Kronerová színművésznő kapta a díjat Violet Weston alakításáért az Augusztus Oklahomában című drámában nyújtott alakításáért, melyet Czajlik József rendezett Túrócszentmártonban. „Nagyszerű érzés, azért is, mert először rendezett magyar rendező Túrócszentmártonban. Folyamatosan telt házak előtt megy az előadás, és a szakma is nagyra értékeli. Ez számomra azt is bizonyítja, hogy a szlovákiai színházi életben nem érvényesek a politikai életben érvényes szabályok, amelyek a szlovák – magyar viszonyt jellemzik” – mondta a Hírek.sk-nak a rendező.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.