2018. március 16., 12:16

Szabó Magda születésének 100. évfordulójára emlékezik a Békéscsabai Jókai Színház

BÉKÉSCSABA. Szabó Magda születésének 100. évfordulójára emlékezik a Békéscsabai Jókai Színház az író Születésnap című regényének színpadra állításával. Az ősbemutató március 20-án lesz.
201803161216240.SZABO_MAGDA_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Bartus Gyula, a darab rendezője az MTI-nek elmondta, hogy Seregi Zoltán igazgató kérésének megfelelően amennyire tudtak, hűek maradtak a regényhez, ám annak számos mellékszálát Belinszki Zoltán dramaturggal közösen "lecsupaszították". Így kimaradt például a darabból egy plátói szerelem története, és fő szálként a főszereplő, Illés Bori karácsonyára koncentráltak.

A rendező elárulta, hogy kitalált egy kerettörténetet is, amely a regényben nem szerepel. A kétfelvonásos darab elején idős korában látjuk a történet "gonosz főszereplőjét", Bori barátnőjét, Auer Szilviát megtörten, hajléktalanként. Ez a szál a mű végén is visszatér, mintegy felvillantva egy alternatívát, egy eminens Szilviát. Arra próbáltunk ezzel utalni, hogy milyen sokat nyert volna a világ, ha a barátnő ilyen lett volna, és nem csapta volna be, nem lopta volna meg Borit - mondta Bartus Gyula.

A regény és a darab a felnőtté válásról, generációs ellentétekről szól, csonka családok jelennek meg benne, és egy napjainkra eltűnőben lévő világot, egy közösség összefogását is bemutatja - fogalmazott a rendező.

A 14. születésnapjára készülő Bori ugyanis attól reméli, hogy felnőttként tekintenek rá, ha megkapja a kirakatban meglátott kék ruhát és kék magas sarkú cipőt. Ám az édesanyját baleset éri, ekkor a fiatal lánynak észrevétlenül kell felnőtté válnia, beáll anyja helyett házmesterként dolgozni, befűt, pénzt keres, helyrehozza a hibáit. Apránként azt is megérti, hogy mások boldogsága néha fontosabb, mint az övé - magyarázta Bartus Gyula.

A regény a hatvanas években játszódik, és bár számos eleme időtlen, meghagyták a saját korában. A korszakot főként a jelmezekkel - amelyeket Sellei Gabi tervezett - és a zenével idézik meg - tette hozzá.

Az előadás technikai nehézségét az adja, hogy csaknem harmincan szerepelnek a darabban, sok másod- és harmadéves színitanházas diák. Az előadásban évszakváltás is történik, ami a jelmeztervező munkáját nehezítette meg. Ráadásul mintegy ötven, rövid jelenet van, ami komoly kihívást jelentett a színrevitelnél. Épp ezért az Egyed Zoltán által tervezett díszletek minimálisak, a forgószínpadon egy épülettöredék látszik, amelynek mindig más struktúrája érvényesül. Ablakok és ajtók sincsenek, ezzel is a letűnőben lévő korra igyekeztek utalni - mondta a rendező.

A próbák kezdetén Seregi Zoltán igazgató egyedülállónak nevezte, hogy ennyi diák nem egy vizsgadarabban, hanem egy bérletes produkcióban vegyen részt.

A főbb szerepeket Nádra Kitti, László Bernadett, Szojka Cinthia Daniella, Fehér Tímea, Nagy Erika, Tarsoly Krisztina, Jancsik Ferenc, Hodu József, valamint Csurulya Csongor és Nagy Éva vendégművészek játsszák.

201803161216240.SZABO_MAGDA_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.