2013. október 19., 15:42

Rekordot dönthet Az oroszlánkirály a Broadwayn

NEW YORK. Az oroszlánkirály lesz a New York-i Broadway történetében az első darab, amely - a várakozások szerint a hétvégén - átlépi az egymilliárd dolláros jegybevételt.

A League színházi szakmai szervezet szerint a Disney-mesefilm nyomán született musical a múlt hét végén 999 267 836 dollárnál járt, és mivel a Minskoff Színházban látható show 1-2 millió dollár közötti összeget kaszál a heti nyolc előadással, minden bizonnyal átlépi az egymilliárd dolláros álomküszöböt.

A Disney stúdió 1994-ben mutatta be a filmet Elton John és Tim Rice zenéjével, közte a Can You Feel the Love Tonight című betétdallal, amely Oscar-díjat nyert. Musical formájában 1997-ben mutatkozott be a történet, amelyhez Julie Taymor rendező és tervező álmodta meg az emlékezetes jelmezeket, bábokat és a díszletet. Ez a lenyűgöző mérföldkő az ő vízióinak és művészetének gyümölcse - méltatta közleményében az alkotót Thomas Schumacher, a Disney színházi produkciókért felelős igazgatója.

Az elmúlt 16 év során Az oroszlánkirály több rekordot is felállított. 2012-ben Az operaház fantomját maga mögé utasítva ez a darab lett a legjövedelmezőbb a Broadwayn. Simba és a többiek történetére világszerte ötmilliárd dollár értékben váltottak jegyet a nézők, a musicalt játszották többek közt Japánban, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Szingapúrban és Brazíliában.

A New York-i előadás sikere sokak szerint részben a közérthető és családbarát történetnek, valamint a városba látogató sok turistának is köszönhető. Az oroszlánkirállyal ugyanis azok is megbirkóznak, akik esetleg nem beszélnek jól angolul. Az amerikai nagyváros színházi negyedében 11,21 millióan látták a művet. Az oroszlánkirály a Chicago, a Macskák, Az operaház fantomja és A nyomorultak után jelenleg az ötödik a legtöbbet játszott darabok sorában, a hét végére 6621 előadásnál jár majd.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.