Rátonyi Róbert, aki Bóni grófnak született
Mindent tudott az operettről. S ezt nemcsak táncos-komikusként mutatta meg, hanem elméleti szakíróként is. Többször futott neki az operett műfajának, amely francia gyökerei ellenére lett a par excellence magyar műfaj, s a Csárdáskirálynőt nyugodtan nevezhetjük a magyar nemzeti operettnek, amelynek ott a helye az Operettszínház repertoárján. Rátonyi Róbert – akit még Reisz Róbert néven anyakönyveztek száz évvel ezelőtt, s akinek a felmenői egy része Felvidékről származott el –, tíz nyelven, 2 027-szer játszotta el Bóni gróf szerepét, de amikor felhívták rá a figyelmét, hogy kikopott a táncoskomikusi szerepkörből, átsétált a Nagymező utca másik oldalára, s felcsapott drámai színésznek. Se ez, se az nem hozta meg számára a Kossuth-díjat. Igaz, fesztivál és színház viseli a nevét, valamint a közönség el nem múló szeretete őrzi az emlékét.
Apai nagyapja Reisz Dávid fűszerkereskedő, míg anyai nagyapja Bronner Miksa, a Westend-kávéház tulajdonosa volt, aki először foglalkoztatott kávézójában fekete zenészeket. Így az ifjú Reisz Róbert az egyik legelőkelőbb gimnáziumban, a II. kerületi Érseki Katolikus Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait hercegek, grófok, bárók, nagykereskedők és nagyiparosok csemetéi társaságában. Az ősök jó része a Felvidékről származott el, apai nagyanyja vágvecsei, anyai nagyanyja körmöcbányai volt.
– írja az operettről szóló egyik könyve fülszövegében.
A gimnázium elvégzése után hegedű szakon elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, de a főiskolával párhuzamosan látogatta Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját is, aki egy jövendő Hamletet látott benne. Hamlet szerepét ugyan sose játszotta el, de Rózsahegyinek jó szeme volt, a táncoskomikusként világszerte állótapsos sikereket arató Rátonyi drámai színészként is a legnagyobbak közé tartozott. Ahogy emberként is.
Biztos vagyok benne, ha 10-15 évvel hamarább születik, a harmincas évek hangosfilmjeinek egyik nagy sztárja lehetett volna. De így csak egy felejthető Ráthonyi Ákos-filmben mutathatta meg magát. S ugyan csak apai ágon volt zsidó, a színpadról is letiltották a Szálasi-rémuralom idején, sőt bujkálnia kellett. Apját el is hurcolták munkaszolgálatra. Jelentkezett a Színiakadémiára is, de annak és a magyar színházi életnek akkori mindenható ura, Kiss Ferenc gúnyos szavakkal utasította el. Amikor megtudta, hogy apja pék, csak ennyit mondott: „No, fiam, ezzel a fizimiskával menjél Te csak kiflit sütni. Nagyszerű pékinas lesz belőled”.
De ő nem adta fel, s ahogy ilyenkor lenni szokott, közbeszólt a véletlen is. Az Operettszínház a Kata, Kitty, Katinka című új operett bemutatójára készült a később valószínűleg szintén a Dunába lőtt Horváth Árpád rendezésében, a kor egyik nagy sztárja, az akkor már 56 éves Kosáry Emmi főszereplésével. Kiesett a férfi főszereplő, s Rózsahegyi Rátonyit javasolta. Azt a 19 éves Rátonyit, aki saját bevallása szerint akkoriban még egyáltalán nem tudott táncolni.
Ugye, mennyire hihetetlennek tűnik ma már ez? Ahogy Sugár Róbert róla készült, de csak halála után megjelent könyvében mondja, Latabár Árpádtól, Feleki Kamilltól, s annak feleségétől, Finikétől tanulta meg a legfontosabb lépéseket. Nos, így is lehet. Később Herceg Jenő helyére ugrott be a Hacsek és Sajóba, de az sem sokan tudják, hogy beugrással kapta meg a legendássá lett 1954-es Csárdáskirálynőben Bóni gróf szerepét is. Mivel az operett műfaját az 1949-ben hatalomra került Rákosi diktatúra nem tudta véglegesen kitörölni a repertoárról, létrehozta a munkásoperettek műfaját, amelyet importált is a Szovjetunióból, s ezek az előadások tették ki az Operettszínház akkori repertoárjának túlnyomó részét. Maga Rátonyi is több bányászoperett főszerepét eljátszhatta. Az akkori hatalom megbízta a világégést sikeresen túlélt Kellér Dezsőt és Békeffy Istvánt, írják át az egykori Csárdáskirálynőt, amelyben az idióta kékvérűek még idiótábbnak mutatkoznak, s a rendezést egy akkor végzett 22 éves ifjúra, Szinetár Miklósra bízták. Az eredeti változattal ellentétben sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott Cilike, az orfeum egykori sztárja és Miska, a főpincér. Vagyis a későbbi Cecília és Michel. Nem véletlenül, szerepet kellett ugyanis adni Honthy Hannának és Feleki Kamillnak. Bóni szerepét természetesen Latabár Kálmánnak szánták, de mivel az új átirat látszólag kevesebb lehetőséget adott, így azt nem fogadta el. Nem úgy Rátonyi, aki 2 027 alkalommal öltötte magára Bóni jelmezét. Az igazsághoz tartozik az is, a kor szokásainak megfelelően felkereste az alkotókat (ahogy máskor is), hogy javítsák fel a szerepét.
Az éjszakába nyúló előadáson az egyes nagy slágerek, magánszámok több alkalommal is elhangzottak-eltáncoltattak. A siker egészen elképesztő volt, az előadást a világ számos országában játszották, Rátonyi tíz nyelven is megtanulta Bóni szerepét, s még Nyikita Hruscsov is a állva tapsolók között volt. A Szovjetunióban állítólag kiürültek az utcák, amikor a rádió az előadást közvetítette. Ezekben az években Rátonyi kihagyhatatlan volt a legendás nagyoperettekből, de még az akkor beszivárgó kaliberű színész, azt a Jókai Színházban mutathatta meg, ahol Egri István rábízta Don Quijote szerepét Vészi Endre lírai játékában.
Ekkor mindenki azt hitte, hogy az Operettszínházból megy majd nyugdíjba, de nem így történt. A teátrum akkori főrendezője, az egyébként legendás rendező, Vámos László (aki akkortájt rendezte a világszerte elhíresült Hamletet Gábor Miklóssal a címszerepben), megsúgta neki, egy 48 éves táncoskomikus az ő színházában már öregnek számít, de érdemei elismeréséül a fizetését továbbra is folyósítják. Sokan bizonyára a biztosat választották volna, de ő nem. Felhívta Várkonyi Zoltánt, Ádám Ottót és Kazimír Károlyt, a kor három legnevesebb pesti színházának a főrendezőjét, majd Kazimír ajánlatát fogadta el, s átsétált a szemben lévő, akkor már Tháliának becézett teátrumba. Nem volt könnyű dolga, hisz sokáig éreztették vele, hogy honnan jött. De ő bizonyított. Drámai szerepekben is remekelt. Közben itt-ott rendezett is (a Tháliában például a Doktor úr című Molnár-Zerkovitz bohózatot), megírta az Arizona mulató történetét, ennek drámai változatát Esztergályos Cecíliával a címszerepben saját színháza mutatta be, s szinte eggyé vált Beöthy Lászlóval, a Király Színház egykori igazgatójával, a másik Kellér, Andor A bal négyes páholy című előadásában. De ott volt Kazimír számos körszínházas produkciójánál is.
S közben folyamatosan írt, s a televízióban műsorokat vezetett, nem volt nála nélkül szilveszteri műsor. Ha már az operettből táncoskomikusként kikopott, több könyvben megírta az operett történetét, ahogy a Moulin Rouge mulatóét is. Sok-sok kabarétréfában játszott, mindenki ismeri a Majd a Jegenye, A tacskó, Az apróhirdetés című bohózatokat. Ez utóbbiban azzal a Gálvölgyi Jánossal játszott együtt, akit 1968-as Ki mit tud?-os produkciója óta csodált, s akiről később könyvet is írt. Gálvölgyi írja róla: „Rátonyi nemcsak a saját sikerét tartotta fontosnak. Sok kollégával játszottam együtt, de nála tisztességesebb színpadi partnert nemigen találtam, azóta sem. Tudott untermann is lenni. Ha én mondtam a poént, attól nem szűkült össze a szeme.”
Ezt bizonyítja a Kétszáz kedvenc közelről című kötete is, amelyben túláradó szeretettel ír kedves pályatársairól. De a pályatársainak biztosít bemutatkozási lehetőséget a Legyen a vendégem című műsorában, amelynek a végén mindenkit táncra perdít. Amikor Kazimír távozása után Mikó Istvánt választják meg a társulat igazgatójának, elmegy hozzá az ötleteivel. Nem talált meghallgatásra. Így elfogadja a veszprémi színidirektor, Vándorfi László meghívását, megrendezi a Nebáncsvirág című operettet, majd a Csárdáskirálynő megrendezésére készül. Ekkor már súlyos beteg.
Még elmegy a Tartuffe olvasópróbájára, amelyben Orgont szeretné eljátszani búcsúzásul. A premiert már nála nélkül tartják meg. A temetésen egyik volt színháza sem képviselteti magát. Egy évvel később jelenik meg Sugár Róbert könyve, ma színház (Csákvár) és fesztivál (Veszprém) viseli a nevét. Két gyermeke szintén a művészi pályát választotta, fia, Róbert zeneszerzőként, lánya, Hajnalka színésznőként. Fiával, élete utolsó filmjében, a Jancsó Miklós által jegyzett Kék Duna keringőben dolgoztak együtt. Ami a filmet illeti, volt pár apró, jelentéktelen szerepe (A tanúban is Bónit alakította egy jelenetben), egyedül Jeles András kínálta meg egy groteszk narrátori főszereppel, az Álombrigád című filmjében.
Nem a színpadon halt meg, mint Molière. S nem is az öltözőben, mint Márkus László. Mégis könyvei a tartós halhatatlanságot is biztosítják a számára. S az operett számára is. Ahogy a két legendás előadását (Csárdáskirálynő, Bal négyes páholy) is megőrizte a filmszalag. Csak egy véletlen párhuzam a végére: A Csárdáskirálynőben mellette a vele szinte egyidős Csákányi László kap kiugrási lehetőséget Cecília teljesen idióta férjének a szerepében. Mindketten egy ország kedvencei lesznek, s szinte egy időben halnak meg. Kossuth-díjat nem kaptak, de harminc évvel a haláluk után is őrzi nevüket a közönség el nem múló szeretete.
