Petrécs Anna: sosem számoltam az éveket, csak tettem a dolgomat

„Már kisgyermekként is rendszeresen szavaltam az iskolai rendezvényeken, de nem tagadom, tízéves koromig raccsoltam, amitől nagyon szenvedtem. Aztán az 5. évfolyamot követő nyári vakáció alatt sikerült megtanulnom helyesen kimondani az „r“ betűt, s attól kezdve minden évben megnyertem a szavalóversenyeket. Ezért kacérkodni kezdtem a gondolattal, hogy a színészi pályát válasszam. Mivel azonban édesanyám a kor közerkölcsével összhangban azt vallotta, hogy egy tisztességes lány ne legyen színésznő, ezért elvégeztem a közgazdasági középiskolát. Közben továbbra is sorra nyertem a szavalóversenyeket, s tanáraim azt szorgalmazták, hogy kitűnő diákként gazdaságtudományi főiskolán folytassam tanulmányaimat. 1964-ben mégis a Magyar Területi Színházhoz (MATESZ) jelentkeztem, 1965-ben pedig színházművészeti főiskolára is felvettek, de öt színház akkori bezárása miatt az évben nem nyitottak osztályt“ – szólt a pályakezdés éveiről és hivatásválasztása okairól Petrécs Anna.

A színművész némi kitérővel nyugdíjaztatásáig a MATESZ kötelékében játszott. 1974-ben megszülte Henrik fiukat, anyasági szabadságra ment, majd Beke Sándor rendező kérésére férjét, Boráros Imre színművészt követve a megalakuló kassai Thália Színpadhoz szerződött egy szerepre.

Tulajdonképpen Pannika élete párját, Boráros Imrét is a MATESZ-nek köszönheti. Hosszú ideje együtt vannak jóban-rosszban, és maga sem hiszi, hogy jövőre már az aranylakodalmukat ünnepelhetik...

„Pályakezdésünk idején csupán hárman voltunk fiatalok a komáromi színtársulatban. Keresztényi Kati kolléganőmnek már volt párja, ezért szinte természetesnek tűnt, hogy a főiskolai tanulmányai után, 1965-ben a MATESZ-hez szegődő, tőlem két évvel idősebb, vonzó Imrével egymásba szerettünk, 1967-ben pedig összeházasodtunk. Bár kezdettől fogva nagyon kedvelem a színházat és a színjátszást, azt azonban „született tyúkanyóként“ sosem tagadtam, hogy nekem mindig a család volt a legfontosabb“ – hangsúlyozta.

Petrécs Anna a Hírek.sk-nak arról is beszélt, hogy a szerepeit még sosem számolta össze, ám azok között akadtak feledhetetlen nagy kedvencek, s a valóra sosem vált szerepálmait is megemlítette.

„Egymás után kaptam a különféle szerepeket, amelyeket igyekeztem a lehető legjobban eljátszani, de sosem számoltam össze, hogy azokból hány is ért utol. Úgy vélem, hogy számomra az igazán nagy kiugrást és komoly kihívást  Gyurkó László Szerelmem Elektra című darabjában a címszerep jelentette. A másik legemlékezetesebb alakításom antialkoholistaként Albee Nem félünk a farkastól című darabjában a csalódottságában az alkoholban vigaszt kereső Marta szerepe volt. Az utóbbi időszak terméséből pedig a Teátrum színházi polgári társulás által bemutatott Mágnás Miska című operettből a nagymama szerepét sorolnám a nagy kedvenceim közé, imádtam. Nem túl gyakran szoktam olyan szerepekről álmodozni, amelyeket szívesen eljátszottam volna. Amiatt azonban hiányérzetem támadt, hogy egyszer nekem ígérték Szent Johanna szerepét, végül azt mégsem tűzte műsorára a komáromi társulat. Továbbá szívesen eljátszottam volna Örkény István ritkán bemutatott Sötét galambjából Glória/Ilona apáca szerepét, de ez a dráma sem került be a hazai magyar színtársulatok repertoárjába“ – folytatta a múltidézést.

Petrécs Anna nyugdíjaztatása óta folyamatosan játszik férje oldalán, újabban a Boráros Imre Színházban. Számtalan tengeren túli turnén is együtt arattak hangos sikert.

„ 2014 áprilisa óta itthon és külföldön is szívesen játsszuk a Csáky Pál „Pacsirta éneke” című kisregényéből kimondottan Boráros részére írt „Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989” című színpadi játékot. Mitagadás, abban nem könnyű feladat több korszak asszonyát, a feleséget és az anyát is életre kelteni. A sors kegyes volt hozzánk, hogy az utóbbi években több amerikai és ausztráliai turnén vehettünk részt, amelyek során sok szép élménnyel és új barátokkal gazdagodtunk. Rengeteg önbizalommal és energiával vérteztek fel bennünket ezek a körutak, amelyek során bebizonyosodott: kisebbségi sorban élő színészekként semmivel sem vagyunk kevesebbek, mint egyes vezető magyarországi művészek, akikkel odakinn együtt szerepeltünk. Nem túlzás azt állítanom: több sajtóban megjelent kritika szerint jobbak, hitelesebbek voltunk, mint ők, ami mindmáig fantasztikus érzéssel tölt el bennünket“ – mesélt további sikereikről.

A felvidéki magyar színészek közül elsőként 2014 tavaszán Boráros Imre kapott Kossuth-díjat. Mivel minden sikeres férfi mellett áll egy meghitt családi légkört biztosító nő, állítható: Pannikának is része van abban, hogy férje a „díjak díjában“ részesült...

„Talán nem tűnik szerénytelenségnek egyetértenem ezzel: igen, sok közöm van e hatalmas sikeréhez. Elsősorban magam is nagyra becsülöm és értékelem Imre tehetségét, több évtizeden át nyújtott teljesítményét, amihez mindig igyekeztem nyugodt hátteret biztosítani számára, miközben a fiunkat is neveltem. Hagytam, hogy csak a színjátszásra koncentráljon, ne kelljen másra szétforgácsolni az idejét és energiáit“ – erősítette meg állításunk igazát.

Portálunk a nagy női titokra is kíváncsi volt: az eltelt évtizedek során hogyan sikerült megőriznie fiatalságát, vonzó küllemét.

„Talán az a titok nyitja, hogy nem számolom az éveket, miközben természetesen tudomásul veszem, hogy már se tinédzser, se középkorú nem vagyok. Utoljára nagyobb körben az 50. születésnapomat tartottam meg a Jókai Színházban, a továbbiakban csak szűkkörű családi ünnepségek voltak. Ha féltem volna az idő múlásától, akkor valószínűleg az évek is nagyob nyomot hagytak volna a küllememen. Ahelyett mindig inkább az aktuális feladataimmal voltam elfoglalva, csak tettem a dolgom, ami vélhetően a javamra vált. Egyébként Honthy Hanna színművésznő mondta az egyik születésnapi ünnepségén, hogy miután egy színésznő betölti a 30. születésnapját, annyi marad, ha azután százhúsz évig játszik is. Viccesen annyit mondhatnék: én is ehhez tarto(tta)m magam“ – libbentette le a leplet a titokról.

Azt sem rejtette véka alá: akkor lenne legboldogabb, ha jobban kiélhetné a nagymama-énjét.

„Imádom a Prágában élő és elismert díszlettervezőként dolgozó Henrik fiunkat. Ám ahogy korábban őt kényeztettem, mostanában akár napi szinten is szívesen körülugrálnám a két unokánkat, az 5 éves Lillát és az 1 éves Tinát, ha a közelünkben laknának. Amikor együtt vagyunk, hajlandó vagyok a kicsikkel csúszni-mászni, akár kékre-zöldre koptatni a térdemet és a könyökömet. Elismerem, hogy nagyon hiányzik a közelségük. Évente kétszer-háromszor nyolc-tíz napot tudunk csak együtt tölteni, mivel a jelmeztervező feleségével együtt nagyon sok munkával bízzák meg őket a színházak. Legutoljára karácsonykor utaztunk Prágába. Mivel a fiam most épp külföldi munkát vállalt, idén a születésnapomat sem tudjuk együtt ünnepelni, valószínűleg majd a nyári együttlétünk során pótoljuk ezt a hiányt“ – mondta Petrécs Anna.

Végül portálunk arra volt kíváncsi, hogy ha teljesíthetnénk egy szülinapi kívánságát, akkor mit kérne önmagának.

„A kérdés kapcsán is visszatérnék az előzőekben elkezdett gondolatmenethez: Imréstül szeretnék gyakrabban együtt lenni a fiam családjával, az unokáinkkal. Magánemberként és színészként sincsenek különös kívánságaim, kielégítetlen vágyaim. Elégedett embernek érzem magam, nincs bennem tüske vagy hiányérzet. Büszke vagyok Henrik sikereire, s a hátralevő életemet is leginkább azok tehetik majd boldoggá. Nem utolsó sorban pedig az, hogy Imrével még jópár évet tölthessünk együtt nagy szeretetben, minél kevesebb betegséggel küszködve. Ahogy eddig tettem, úgy a jövőben is a Teremtőre bízom az életemet...“ – hangzott Petrécs Anna válasza, akinek olvasóink nevében is hosszú, nagyon boldog életutat kívánunk.