Péntektől Komáromban: A félkegyelmű
Dosztojevszkij önéletrajzi ihletésű regényét Genfben írta 1868-ban. A mű a svájci elmegyógyintézetből indul, és ide tér vissza a lelkileg összetört Miskin herceg, a félkegyelműnek titulált krisztusi tisztaságot hordozó gyermek-ember. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg. A társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott „szegény lovag” ő, akinek túlérzékeny jelleme nem erre a világra való. A világhírű regényt már sokan sokféle módon feldolgozták, hiszen számtalan értelmezési lehetőséget kínál, motívumai, történetszálai önmagukban is megállnák a helyüket. A társadalomkritika – ahogy Miskin szemén keresztül megmutatja a pétervári elit képmutatását, hazugságrendszerét – éppen olyan erős, mint Miskin–Nasztaszja Filipovna–Rogozsin–Aglaja szerelmi négyszöge.
A filozófiája olyan kérdéseket szegez nekünk, melyek elől a XXI. században sem térhetünk ki. Vállaljuk-e a társadalom által hitelesített, csak az anyagiakat központba helyező értékrendet, vagy megpróbáljuk megőrizni emberségünket, tartásunkat akár az elmagányosodás árán is?
Martin Huba: A félkegyelmű tele van ellentmondásokkal
„A félkegyelmű – ahogy a Dosztojevszkij-művek többsége, telis-tele van bonyolult ellentmondásokkal, az emberi léleknek és sorsnak olyan összefüggéseivel, amelynek megértésére és befogadására kevés egy emberi élet” – vallja Martin Huba, az előadás rendezője. „Dosztojevszkijnek csodálatos képessége volt arra, hogy bebizonyítsa az egymásnak ellenszegülő nézőpontok igazságát. Amikor valamelyik szereplője érvel, igazat adsz neki, de aztán jön az ellenfele, és neki is igazat kell adnod. Az olvasó, a néző, a színész számára ez hallatlanul értékes, mert így tudatosítják, hogy az igazság milyen mértékben viszonylagos. Nincs általános érvényű igazság. Dosztojevszkij megtanítja az embert arra, hogy megkérdőjelezze az egyirányú felvetéseket, eszmefuttatásokat, felülvizsgálja a pillanatnyi igazságokat. Nyitottnak kell lennem az ellenvéleményre is, mert az ember nagyon gyorsan eljut arra a pontra, amikor a meggyőződéseit leegyszerűsíti, banalizálja. Ha nem vagyok elég figyelmes, és nem látom be, hogy ez az én szubjektív álláspontom csupán, hanem ezt úgy kezelem, mint az egyetlen objektív igazságot, meg nem értéshez és konfliktushoz vezet. Ha valaki nem érez felelősséget azért, hogy megértse a másik álláspontját, megtette az első lépést a boldogtalanság felé vezető úton.”
Az előadás izgalmas játéktere, amely kimozdítja a nézőt a megszokott nézőpontjából, s másféle fókuszt kínál fel, Jozef Ciller díszlettervező víziója alapján készült. A jelmezeket Peter Èanecký tervezte. Koreográfusként Juraj Letenay dolgozott a produkcióban.
Lev Nyikolajevics Miskin herceg szerepében Szabó Viktort láthatja a közönség. Nasztaszja Filipovnaként Holocsy Katalin, Rogozsinként Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató lép színpadra. Az Aglaját alakító felvidéki származású Andruskó Marcella első alkalommal mutatkozik be a komáromi közönségnek. Mellette találkozhatnak a komáromi társulat művészeivel és visszatérő vendégművészekkel is: Lizavetta Prokofjevna – Bandor Éva Jászai Mari-díjas, Jepancsin tábornok – Horányi László m. v., Alexandra, a lányuk – Jókai Ági m. v., Tockij földbirtokos – Mokos Attila, Gánya – Tóth Károly m. v. , Ivolgin tábornok – Ropog József, Nyina Alexandrovna, a felesége – Holocsy Krisztina, Varja – Drága Diána m. v., Lebegyev – Olasz István, Ferdyscsenko – Culka Ottó, Ptycin – Bernáth Tamás, Radomszkij – Béhr Márton e.h., Darja Alekszejevna – Balaskó Edit, Fjodor – Németh István. Továbbá: Forgács Attila m. v., Majorfalvi Bálint, Nagy László, Takács Márió m. v.
