Papp János vándorlásai térben és időben

2021. január 17., 13:46
Juhász Dósa János

Nincs olyan nap, hogy ne hallanánk a szinkronhangját valamelyik tévécsatornán. Columbo, Miami helyszínelők, és a sor végtelen. De ismerhetjük színházból is, Komáromban Beke Sándor hívására két szerepet is eljátszott, legutóbb Salgótarjánban a Dollárpapa címszerepében tűnt fel.

Ha éppen nem játszik, nem szinkronizál vagy nem mond verset, akkor túrázik. Évi több ezer kilométer van a lábában. Amikor Salgótarjánban leülünk beszélgetni, előre szól, 15 perce van, mert rohan vissza Budapestre, ahol egy éjjeli filmforgatás várja.

Az elmúlt években két fontosabb évfordulót is ünnepelt, három éve átlépte a hetedik X-et, tavaly pedig aranydiplomát kapott a Színművészetin, ami azt jelenti, hogy 50 éve végzett Várkonyi Zoltán osztályában. Kezdjük az interjút a végén: hogyan összegezné a több mint öt évtizedes művészi pályát, amely a színészet mellett a vándorlásról is szólt?

Egy mondatban: sok minden belefért, jó is, rossz is. Siker és bukás is. De azért a mérleg nyelve a pozitív oldalra leng ki. Mindig mondom a fiataloknak: merjétek élni az életet, és akkor sok minden belefér.

Ami pedig a rosszat illeti, azt idővel úgyis elfelejti az ember, marad a jó, amit sikerült megalkotni, átadni. Értem ez alatt a pályámat és a magánéletemet is, amely szép kerekké vált a végére, a túrázások szerte a világban, a rádió gyerekstúdiójából kinőtt színi csapat, a Visegrádi Palotajátékok, az Aquincumi Költőverseny. Egy mondattal, nagyon sok minden belefért.

Papp János

Amikor 1970-ben Várkonyi Zoltán kezéből átvette a diplomáját, így képzelte el a jövőjét?

Nagyra vágyik az ember, míg fiatal, most már az a fontos, ami kijegesedett bennem, vagyis azok az értékek, amiket fel tudtam, fel tudok mutatni. Ma már az a lényeg, amit sűrítve még hozzá tudok tenni az életemhez, a pályámhoz.

Térjünk vissza még a főiskolához egy pillanatra. Kik voltak az osztálytársai?

Az osztály ma is aktív tagjai Kern András, Verebes Pista, Blaskó Péter, Bodnár Erika, Piros Ildikó, a Felvidékről, Rozsnyóról érkezett Sunyovszky Sylvia, Detre Annamária, aki ma már pszichológusként keresi a kenyerét, de annak idején az ő hangján szólalt meg Isaura a Rabszolgasorsban. És sajnos, vannak halottaink is, s olyanok is, akik már nincsenek ezen a pályán, de ha összeszámolom a Kossuth-díjakat, akkor nagyon szép eredményeket fel tud mutatni az az osztály.

Ha már a díjakat említi, el kell mondanunk, hogy Önt viszont nem kényeztették el ilyen szempontból. Még csak egy Jászai Mari-díj sincs a tarsolyában.

Ahogy mondani szokták, engem még az a szégyen nem ért, hogy az állam kitüntetett volna. De szerencsére azok a szakmai díjak, amiket a kollégák ítélnek meg, jelesül a Kazinczy-díj, az Aase-díj és a legutóbb kapott Gobbi Hilda-életműdíj, amelyet kimondottan az kap meg, akit az állam nem tüntetett ki, azok utolértek.

Gobbival állt egy színpadon?

Sajnos nem. A rádióban találkoztunk, és játszottunk is együtt, de a két vele összefüggő díj nagyon is összeköt immár bennünket.

A főiskola után a Madách Színházba szerződött, egyik első főszerepe Ferdinánd volt az Ármány és szerelemben, amelyben Sunyovszky mellett Pécsi Sándorral, Almási Évával, Piros Ildikóval játszhatott együtt. Talán ez az egyik első színes színházi felvétel a televízió archívumában.

Kétszer hét esztendőt töltöttem a Madách Színházban, s nem lehetett ennél jobb tanulóiskola egy fiatal színész számára. Márkus László, Pécsi Sándor, Mensáros László, Gábor Miklós, Zenthe Ferenc, Domján Edit, Tolnay Klári, Vass Éva, ahogy a velem egyívásúak, mint Juhász Jácint, Tímár Béla, Paudits Béla, Huszti Péter, Menszátor Magdolna, Piros Ildikó – fantasztikus évek voltak, remek szerepekkel.

Papp János

Miért hagyta ott kétszer hét esztendő után végleg a Madách Színházat?

Nem találtam már teljesnek az életemet, hiányoztak az erősebb feladatok, s előbb jött három évre Veszprém, majd megint vissza, s amikor már megint nem éreztem jól magam, akkor jött Győr.

A vidéki évek fantasztikus feladatokkal kínáltak meg, most pedig egy hosszú szabadúszás után immár 15 éve a Centrál Színházban vagyok tag.

Ha már itt ülünk a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, róla milyen emlékei vannak?

Ferivel többször is játszottam együtt, csodálatos, erős jellemű ember volt.

Színházi vándorlásai során eljutott a Felvidékre is, Beke Sándor az igazgatása alatt több darabba is hívta.

Igen, előbb beugrottam János mester szerepébe a Kassai polgárokban, majd Illyés Gyula Tiszták c. tragédiájában Perella szerepét játszhattam el.

Ennek 1992 októberében volt a bemutatója, míg a darab ősbemutatóját a hetvenes évek elején tartották a Vígszínházban, ahol Perella szerepét Latinovits Zoltán játszotta, majd az ő kényszerű távozása után Básti Lajos vette át. Látta azt az előadást?

Nem láttam, viszont a komáromi előadásra nagy szeretettel emlékszem.

Egy rendkívül tiszta, emberi értékeket felmutató előadás volt, amelyben remek kollégákkal játszhattam.

A kritika azonban nem nagyon szerette.

Istenem, a kritika... Félre ne értsen, a kritika fontos, a negatív kritika is lehet értékes, ha hasznos, ha olyat tud mondani, amiből tanulhatok, amitől jobb lesz a következő előadás. Ha azonban csak a puszta rosszindulatot érzem a kritikában, az rombol, az ilyesmire nem vagyok vevő.

Szokott olvasni kritikát?

Természetesen igen. Nem mindegyiket szeretem, de mindegyiket elolvasom, amelyet rólam írnak. Egyébiránt vagyok már annyira rutinos, hogy meg tudjam állapítani, hogy a ma bemutatott Dollárpapa milyen előadás, ki jó benne és ki nem, mi jó benne és mi nem. Csak őszintének kell lennünk legalább önmagunkhoz.

Ahogy mostanában, az ön pályája kezdetén is a televízió és a mozifilmek hozták meg az igazi népszerűséget. Ön a Pirx kapitány szerepével került be a nézői köztudatba. Ez volt az egyik első fantasztikus tévéjáték a tájainkon, amely ma már kissé megmosolyogtatóan hat.

Egy naiv, de nagyon jó szándékú, kedves vállalkozás volt, amelyben egy technikai újdonságot próbált ki a televízió. Ebben én egy „világítási felület” voltam. De játszott benne az akkori színészvilág krémje Básti Lajostól Zenthe Ferencig, s azt kell mondanom, hogy a végeredmény ma is vállalható. Az újságírók nem fogadták akkora lelkesedéssel, de a nézők szerették, és máig sokszor ismétlik. A nézők még mindig felismernek az utcán, s ennek külön örülök, mert ezek szerint az arcom megőrzött valamit abból az 1972-es arcomból.

Ha már ugrálunk az időben, egy kis somogyi faluban, Somogytarnócán született. Hogyan lesz egy ilyen eldugott kis faluban felcseperedő gyerekből színész?

Nyilván kacskaringós, de azért azt tudni kell, hogy a környék urai, a Széchenyi grófok olyan faluközösséget éltettek, amelyben jelen volt a kultúra, s az apám is ennek a részese volt.

Négyéves koromtól 18 éves koromig pedig Niklán laktunk, Berzsenyi Dániel falujában, s azt kell mondjam, közel kétszáz évvel a halála után is szinte kézzel fogható a szellemisége, a genius loci a faluban.

Nem véletlen, hogy később Jancsó Adrienne felkérésére belemélyedtem a költészetébe, és önálló esttel tisztelegtem az emléke előtt.

A szülei mit szóltak a színészi ambícióihoz?

Eszükbe sem jutott volna, hogy ellentmondjanak (nevetés), sőt pártoltak és örültek, hogy sikerült.

Ön mit szólt ahhoz, amikor a fia bejelentette, hogy három és fél évnyi matematikai tanulmányok után a színészi pályát választja?

Csodálatos dolog kerekedett belőle, hiszen miután elvégezte a színművészetit, inkább tanít és rendez. A rendezéseiben tetten érhető az a másfajta gondolkodás, elemzés, amellyel egy matematikus-fizikus elme hozzányúl egy anyaghoz.

Önnek sose jutott eszébe a rendezés?

De, rendeztem is pár, főleg görög darabot Vácott, Gorsiumban, Aquincumban, de megállapítottam, hogy nagyon nehéz szakma a rendezés. Sokkal nehezebb és összetettebb, mint a színészi.

Papp János

A színészet mellett nagyon sokan szinkronhangként és versmondóként ismerik.

Több ezer szinkronszerepet tudhatok magam mögött, s ha konkrét színész-óriásokra gondolok, akkor a hangomhoz köthető például Morgan Freeman, Martin Sheen, John Goodman, de lehettem Bud Spencer és Laurence Olivier magyar hangja is, akinek az Othellóját szinkronizáltam.

Itt is érvényes, hogy ha jó a film, jó a színész, öröm szinkronizálni, ha rossz a film, rossz a színész, akkor arccal a pénztárnak.

Azon kevés színészeink közé tartozik, aki rendszeresen mond verset. Tévedek, ha azt mondom, hogy ma egyre kisebb a keletje a költészetnek?

Ahogy a színház nem hal meg soha, a versek sem fognak meghalni soha. Van, amikor búvópatakként eltűnnek egy kicsit, majd felbukkannak, és folyammá duzzadnak, de örökké élni fognak.

Sokévi szabadúszás után ismét leszerződött Budapesten, és a Centrál Színház tagja lett.

Nem bántam meg, nagyon jól érzem magam, sok-sok jó szerepet kaptam azóta, amióta Puskás Tamás leszerződtetett.

Nem beszéltünk még a másik nagy hobbiról, a túrázásról. Ez is somogytarnócai örökség?

Egyrészt igen, hiszen egy falusi ember életét a gyaloglás meghatározza, mivel mindenhová gyalog megy. Boltba, iskolába, templomba, a mezőre.

Teljesítette például az Országos Kéktúrát, de sok helyen túrázott külföldön is.

Ezeket a túrákat meg is örökítem könyvekben, már a hetedik könyvnél és közel a kétszázadik előadóestnél tartok.

Papp János

S a koronavírus miatt felfüggesztette a túrázást is?

Dehogy. Március 11-én bezárt a színház, azóta 1500 kilométert gyalogoltam és 800 kilométert bringáztam. Enélkül nem is betegnek, hanem halottnak érezném magam.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/2. számában.

Kövesse facebook oldalunkat is!