2020. május 8., 14:22

Pándy Lajos: A színpad helyett a meséi és fordításai által vált halhatatlanná

Magyarországi számról hívtak. Be se kellett mutatkoznia, jellegzetes hangját azonnal megismertem. „Köszönöm a cikket, amit rólam írt” mondta a telefonba, „külön örülök, hogy a szülőföldemen sem feledkeztek el rólam”. Pándy Lajos, Perbete szülötte akkor már túl volt a kilencedik ikszen, s mivel egyik pesti színházigazgató már évtizedekkel előtte „eltemette”, tényleg hosszú életű lett. Amikor pályája első szerepeiben a Belvárosiban színpadra lépett, minden jel arra predesztinálta, budapesti színpadok vezető színésze lesz. Bár a sors másképp akarta, a rendszeres színészi jelenlét mellett Pándy Lajos nem veszett el, íróként és műfordítóként kamatoztatta tehetségét és felvidéki születését. Čapek, Hašek, Kohout is neki köszönheti, hogy betörhetett a magyar színpadokra.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa felvétele

Alighanem így, műfordítóként találkoztam vele először a nyolcvanas években, amikor a kassai Thália Színpad is bemutatta Az anya című Čapek-drámát V. Szabó Rózsival a címszerepben. Pándy az ötvenes években ültette át magyar nyelvre, s mivel akkor Gorkij azonos című drámáját is játszották, Fiaim címmel került színre. Pándy egy színésztársát, Ajtay Andort kérte fel a rendezésre, aki magának is szerepet osztott az előadásban, míg a fő/címszerepet a szintén felvidéki származású Bulla Elma kapta. Mellettük Bitskey Tibor, Fehéregyházi Tibor, Dávid Mihály, Szakáts Miklós, Kautzky József és Szatmári István vitte sikerre az előadást. A siker akkora, hogy az előadás a házi színpadról átkerül a Néphadsereg Színháza (a Vígszínház átmeneti neve) nagyszínpadára. Később alig van magyar színpad, ahol ne mutatnák be.

pándy lajos
Fotó:  Archívum
Pozsonyon, a fronton és Prágán át ismét Budapestre

Pándy Lajos eszmélését is keresztbe törte a történelem, pontosabban a második világháború. Alig nyolc éves, amikor édesanyját, Porubszki Lajosnét, szül. Zsidek Erzsébetet örök nyugalomra helyezik a perbetei temetőben. Pándy még a háború magyarországi bejövetele előtt elkezdi színi tanulmányait az Országos Színészegyesület színiiskolájában (előtte Pozsonyban olyan tanárai vannak, mint Szalatnai Rezső és Sas Andor, s itt látja a Toldy Kör műkedvelőinek a színrevitelében a Szent Péter esernyőjét és az Új Zrínyiászt is), de megjárja  a frontot, s a felszabadulás ismét odahaza találja. Hogy éhen ne haljon, Prágába jár dohányt eladni, esténként a legendás Burian színházát, a D-34-et nézi, így ismerkedik meg a Švejk színpadi változatával is. Az Ipolyon át szökve érkezik meg másodjára is Budapestre, apját és öccsét a lakosságcsere keretében Szekszárd mellé telepítik.

Amikor 1947-ben végez, Bárdos Artúr a Belvárosi Színházba viszi, s nagyon úgy tűnik, a jellegzetes hanggal rendelkező, sármos Pándy a magyar színjátszás kiemelkedő aktora lesz.

Vizsgaelőadásában, Gobbi Hilda rendezésében ő az Éjjeli menedékhely öngyilkosságba menekülő színésze, a Belvárosiban Gergely Sándor Vitézek és hősök című darabjában Dayka Margittal és Lehotay Árpáddal viszi a prímet, s ekkor írja róla a kritika: „Nagy felfedezés az értékes Pándy Lajos. Most lépett ki a színiiskola padjai közül, és máris olyan döbbeneteset produkált a Gergely-darabban, amiről az egyhangú kritika a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg. Markáns mozdulataiban ott rejlik már a holnap klasszikus színésze”. De megérkezik a kommunizmus, a népi hatalom, vagyis a sematizmus időszaka, amely bizony derékba töri az ő pályáját is. A Belvárosi egyik utolsó bemutatójaként még eljátssza Shaw Az ördög cimborája című darabjának férfi főszerepét Bulla Elma oldalán, a színházat megszüntetik, s Pándy alapító tagja lesz a felújított Vígszínháznak, amelyet a hadsereg vesz a birtokába. Jöhetnek az ötvenes évek sematikus szovjet és magyar darabjai a „hétköznapok hősei”-ről, a sztahanovista élmunkásokról, a két világégés kommunista mártírjairól. Sok-sok minősíthetetlen darab után az első értékelhető előadás Rostand Cyrano-ja, amelyben a címszereplő Szabó Sándor mellett az egyik kadét figuráját játszhatja el. 15 évvel később, immár a visszakeresztelt Vígszínházban Bitskey Tibor Cyrano-ja mellett Castel Jaloux kapitány szerepében tűnik fel, s ez a szerep meghozza számára a Jászai-díjat is. Igaz, ezzel be is zárult a hivatalos kitüntetéseinek a sora.

Pótcselekvés: műfordítások és mesék

Az ötvenes évek közepén három évig Magyar Bálint színháztörténész lesz a színház igazgatója, s ekkor úgy tűnik, ismét megtalálja a helyét a társulatban. Árva Mihály lehet Kárpáthy Gyula ízes magyarsággal megírt Zrínyi című drámájában (ugye, épp 400 esztendeje született a magyar történelem egyik legjelesebb alakja, amelyről színházaink teljes mértékben elfeledkeztek), az ütődött Klingen báró Tolsztoj Szellemesek című szatirikus játékában, File seriffhelyettes Nash Esőcsinálójában, s Kuragin herceg a Háború és békében, amelyben Natasa Rosztovát Ruttkai Éva alakította. De ezek a szerepek akkor sem elégítették ki, és több más színésztársához hasonlóan akkor is hű maradt a Vígszínházhoz, ha az rossz volt hozzá. S mivel egy színész akkor is színész, ha épp nem kap szerepet, pótmegoldásokban gondolkodik. Említettük már Čapek Az anya című színdarabját, de ekkor fordítja le Hašek Švejkjének színpadi változatát, amellyel végig kilincseli a magyar színházakat, de mindenhol elutasítják.

Volt tanára, Simon Zsuzsa, a Petőfi Színház igazgatója veszi pártfogásába, a siker óriási, Peti Sándor és Agárdy Gábor ebben ez előadásban robbant, s innentől nincs megállás. A darabért mindazok a színházak bejelentkeznek, amelyek alig pár hónapja egy mondatos válaszban utasították el.

pándy lajos
Fotó:  Archívum

Pándy Lajos helyet talál magának a rádióban is, a Rádiólexikon vezetője hosszú éveken át (évtizedek után egy egysoros levélben közlik vele, hogy legközelebb már nem kell bemennie), kap egy-egy kisebb filmszerepet (mintegy húsz játékfilm stáblistáján szerepel), Fügedy jelentéktelen szerepével „dobja meg” Várkonyi Zoltán az Egri csillagokban, diplomata Ascher Oszkárral a Rejtő-műből készült Meztelen diplomatában, de a kisebb szerepek mellett évekig legnagyobb élménye, hogy olyan zsenikkel létezhet egy színpadon, mint Pethes Sándor, Szakáts Miklós, Benkő Gyula, Sulyok Mária, Básti Lajos vagy Latinovits Zoltán. Egyik fordításának, Kohout Ilyen nagy szerelem című darabjának köszönheti Ruttkai Éva a Latinovits Zoltánnal megélt legendás szerelmét is. Súgópéldány című kötetében számot is ad ezekről az évekről, vannak, akiknek a nevét szemérmesen elhallgatja (de a tetteit nem), de bőven vannak olyanok is, mint Várkonyi Zoltán, akinek a nimbuszát alaposan megtépázza. „Az volt a baj, hogy láttam őket kicsiknek is” – írja a könyvében, amely mégis a magyar színház egyik legveretesebb himnuszaként olvasható. Ekkora szeretettel erről az annyira mulandó szakmáról kevesen írtak, mint Pándy Lajos, aki nemcsak a nagy sztároknak állít olykor-olykor kritikus emléket, de megemlékezik azokról, akik egy-két mondatos szerepnél többre sose vitték, ahogy azokról is, akik fénykorukban vezető szerepeket játszottak, majd életük vége felé, hogy éhen ne haljanak, jegyszedővé avanzsáltak. Jászai mari még életében megépítette a síremlékét, nehogy napi gondokkal küszködő utódaitól gyűjtsenek majd rá. Pándy megemlékezik a kritikusokról is, hisz szerinte nincs olyan színész, aki ne venné halál komolyan a róla megjelent kritikákat.

A műfordítások mellett megírja a szülőfaluja meséit (A csodálatos nagykendő) is, amelyeket méhész nagyapjától hallott, s amelynek hősei az irigység, a sötétség és az ostobaság ellen veszik fel a harcot.

Később neki köszönhetjük Kumari, a kiselefánt történetét, valamint Hetedhétország olimpiájának a történetét is papírra rója. „Pándy Lajos Olimpia Hetedhétországban című mesekönyve két hagyomány, a magyar és az erdélyi mese-tradíció, illetve a fabulák évezredes folyamának metszéspontján helyezkedik el. Fantáziája és szelíden oktató hangja váltakozva szólal meg a fejezetekben, a történetmondásba két gyermekszereplőt is bevon, közelebb segítve ezzel kis olvasóit a cselekményhez. A kötet minőségi olvasmányt kínál a gyermekeknek"  írja a kötetről Lackfi János. Feleségéről viszont szemérmesen hallgat az életrajzi könyvében. Igaz, vele ellentétben őt már 1948 után elfelejtették. Szellay Alice Szőts István Emberek a havason című filmjében robbant be a magyar filmtörténetbe, s a háború után még eljátssza az Ének a búzamezőkről női főszerepét is, amelyet viszont csak három évtizeddel később, 1979-ben mutatnak be.

Nagyon kedves kollégám volt, kulturált, felkészült. Soha nem panaszkodó, nagyvonalú, igazi Úr. A Vígszínház mellett sokszor találkoztunk a rádióban is. Volt egy műsora a magyar nyelvű színjátszásról. Ő írta, úgy emlékszem”

– mondja róla portálunknak egykori kolléganője, Venczel Vera.  Élete lecsengéseként még pályára lépett a Tündérlaki lányokban és a Vörös és feketében, s  2013-ban a színházi világnap alkalmából megkapta a Gobbi Hilda-életműdíjat. Halála után szülőfalujában, Perbetén emléktáblával tisztelték meg.

Bár amikor 2012-ben felhívott, megegyeztünk, ha egészsége engedi, majd hív és meglátogathatom. Az a hívás akkor elmaradt, s már hiába is várom, hogy véleményt mondjon ezen írásomról. De Perbete nagy szülöttjének ha nem is a színpadi alakításai, de a fordításai, nagyon személyes színháztörténete és meséi örökre velünk maradtak.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.