2018. július 30., 19:32

Öt éve alakult a Boráros Imre Színház

Portréfilmet készít Boráros Imre életéről és munkásságáról a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával T. Nagy Imre, Szepsiben élő filmrendező.

Boráros Imre Színház
Galéria
+4 kép a galériában

Eközben egyetlen felvidéki Kossuth-díjas színművészünk kapcsán megemlítendő, hogy augusztusban lesz ötéves az általa alapított, és nevét viselő színház. A fáradhatatlan színművész aktivitása láttán szinte hihetetlen, hogy jövőre már 75 gyertya éghet majd a születésnapi tortáján.

„A későbbiekben a Duna TV-ben lesz látható a T. Nagy Imre és fiai által júliusban több felvidéki helyszínen az eddigi pályámról készített, 50 perces portréfilm. A kelet-szlovákiai rendező több jeles személyiségről, köztük Mács József íróról, Nagy János szobrászművészről és Dráfi Mátyás színművészről készített filmet, amelyeket versenyekre is benevezett, s kétszer díjat is nyert. Azt nem tudom, hogy a közelgő két jubileummal összefügg-e a forgatás időzítése, de örvendetes, hogy a Magyar Művészeti Akadémia anyagi támogatást nyújtott annak megvalósulásához. A filmben részletek is láthatók a Boráros Imre Színház több sikeres produkciójából, így az Esterházyból és a Hit és hűségből, amelyeket a komáromi Esterházy-dombormű előtt és a Szent Anna-kápolnában vettek fel. Emellett a Csáky Pál író, Molnár Imre történész, Nagy János szobrászművész és Lépes Lóránt atya által rólam mondottak is helyet kaptak a filmben” – árulta el a készülő filmmel kapcsolatos kulisszatitkokat Boráros Imre.

Mács-művek alapján született a Meddig ember az ember...? című első előadás 

Közel öt éve teljesít nemzettudat-erősítő missziót a Boráros Imre Színház, amelynek megalakulásáról és eddigi sikereiről is faggattuk az alapítót.

„Nyugdíjaztatásunk után a párommal több önálló zenés-irodalmi összeállítással és monodrámával léptünk fel különféle rendezvényeken. Szerettünk volna rendszeresen magyarságtudatot erősítő produkciókat is bemutatni, amihez egy magántársulat minisztériumi bejegyeztetésére volt szükségünk. Miután a kulturális tárca az általunk benyújtott, túl magyarnak vélt két színháznév egyikét sem fogadta el, fiunk tanácsára harmadik változatként a Boráros Imre Színház nevet kérvényeztük, amit 2013. augusztus 23-án végre bejegyeztek” – mesélt a kezdetekről.

A színházalapítás kapcsán nagy szeretettel gondolt vissza az időközben elhunyt Mács József íróra, akitől több könyvet kapott ajándékba, s két művéből szerkesztette a Boráros Imre Színház által október 10-én Pozsonyban bemutatott első előadást.

„Jóska bácsi két, sajátosan felvidéki magyar regényéből, a Szélfúvásban és a Bolondok hajóján címűből a párom, Pannika (Petrécs Anna – a szerk. megj.) ötleteinek a segítségével szerkesztettem a Meddig ember az ember...? című kétrészes monodrámát, amely díszletét a Prágában élő fiunk ötlötte ki. A bemutató sikere velünk együtt a szerzőt is nagyon boldoggá tette, hiszen először készítették el regényei színpadi változatát. Az előadást a Magyar Művészeti Akadémia székházában annak tagjai előtt ugyancsak nagy sikerrel mutattuk be, majd ezt követően közel 20 további helyszínre is eljutottunk a darabbal” – emlékezett színtársulata első premierjére.

Esterházy- és Mindszenty-monodrámák, valamint Csáky-művek a repertoárban

A pozsonyi bemutatón Csáky Pál a három kisregényét tartalmazó A pacsirta éneke című válogatáskötettel ajándékozta meg Borárosékat. Beindítva vele a színész házaspár fantáziáját, ami a Hit és hűség című újabb produkciót eredményezte.

„2014. április 24-én szintén a magyar nagykövetség tulajdonát képező, volt pinceszínházban tartottuk a második fővárosi bemutatót, amely után a szerző könnyes szemmel gratulált sikerünkhöz. Ezt a darabot azóta Felvidék-szerte már több mint 80 helyszínen játszottuk. Időközben a még általunk 2010-ben bemutatott Állok Istenért, egyházért, hazáért – Mindszenty József oltárköve című egyfelvonásost is bevettük színházunk repertoárjába. Hasonlóképpen a Siposhegyi Péter által gróf Esterházy János halálának 50. évfordulója alkalmából az én felkérésemre írt és 2007-ben bemutatott Hantjával sem takar című monodrámát is, amely már több mint 100 előadást ért meg. Az utóbbit tavaly népes budapesti közönség előtt mutattuk be akkor, amikor az Esterházy-díjat kaptam” – sorolta további sikereiket.

Legutóbb tavaly novemberben Hit és illúzió címmel egy újabb Csáky-művet mutattak be, amellyel már 20 előadáson vannak túl, s nemrég a Balatonlellén nyaranta megtartott református szabadegyetemen is sikert arattak. „A Kárpát-medence reformátusainak részvételével zajló lellei szabadegyetemen már sokadszor szerepelhettünk, amit nagy megtiszteltetésnek tartunk” – árulta el Boráros Imre.

A hit és a szeretet fontosságának hirdetése az összmagyarság körében

A Boráros Imre Színház már többször fellépett a budapesti, brüsszeli, bécsi és prágai magyar közönség előtt is.

„Talán nem túlzás azt állítani, hogy előadásaink nézettsége tekintetében sok színtársulattal felvehetnénk a versenyt. A nézőszám mellett természetesen az is fontos, hogy valamennyi produkciónkban kiemelt helyet kap a hit és a szeretet. Szívesen járunk vissza a budapesti Ars Sacra Fesztiválra is, amelyen ősszel már ötödször játszhatunk, s ahol az idén a Hit és illúziót mutatjuk be. A kisebb településeken ugyancsak nagy szeretettel lépünk fel.

Végül a jubileumi ünneplésre is rákérdeztünk. Ezzel kapcsolatban Boráros Imre elmondta, még nem döntötték el, hogy mikor és hol ünneplik meg az 5. évfordulót. Talán az októberben esedékes galántai vagy dunaszerdahelyi előadás kapcsán, mivel a színház 2013. október 10-én tartotta első premierjét.

Boráros Imre Színház
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.