2012. december 5., 09:15

Örkény-darabot próbál a losonci Kármán Színház

LOSONC. A losonci Kármán Színház a megalakulása óta eltelt 23 év alatt mintegy 60 darabot vitt színre. Tagjai jelenleg új darabot próbálnak, Örkény István Egyperces novelláit viszik színre.

A Kármán Színház az idei Jókai Napokon Nívódíjat nyert. Nemrégiben magas magyarországi elismerésben részesült, Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjjal tüntették ki.

Csák István, a színház igazgatója elmondta: a társulat számos sikeres darabot mutatott be, több kísérletező színházi dráma, abszurd játék, operett jellegű darab, valamint a losonciak és a vidékiek által is nagyon kedvelt zenés vígjáték is szerepelt már a műsorkínálatukban.

A társulatnak jelenleg 15 állandó tagja van. Volt, amikor több szereplővel mutattak be egy-egy darabot, többek között Kármán József: Fanni hagyományai című művét. „Ez kötődik a nevünkhöz, kötődik Losonchoz is, meg az egész színházi kultúrához, ami itt Losoncon zajlott” – mondta a Hírek.sk-nak Csák István.

A színház 2000 óta nonprofit civil szervezetként működik. Pályázatokból tartja fenn magát, támogatók adományaiból. Jelenleg új darabot próbálnak, Örkény István Egyperces novelláit viszik színre, amelyet még az idén szeretnének bemutatni.

Erdélyi Gábor színész-rendező szerint a most próbált Örkény-darabot felolvasó színházként kezdték színre vinni, de idővel kiderül, mi lesz belőle. „Nem azért felolvasó színház, mert lusták vagyunk szöveget tanulni, hanem mivel egyperces novellákról van szó, hát ezek olvasandók. Legalábbis Örkény szerint, ugyanis hozzáfűzött egy használati utasítást” – magyarázta a rendező.  Erdélyi Gábor elmondta azt is, hogy szórakoztató jellegű közönség-darabot szeretnének csinálni, olyat, mint a Parasztdekameron volt, esetleg szakmailag komoly előadást.

Egyelőre a Parasztdekameronban láthatjuk a Kármán Színház művészeit. Legközelebb december 8-án Szepsiben, az Egressy Béni Országos Színjátszó fesztiválon tapsolhat a közönség a losonci társulatnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.