2019. augusztus 29., 17:55

Negyvenéves a Győri Balett

Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli az idei évadban a Győri Balett, amelynek három új bemutatója is lesz – mondta a társulat igazgatója csütörtökön az évadnyitó társulati ülésen.

Győri Balett - Romance
Fotó: gyoribalett.hu

Kiss János felidézte, hogy 1979. november 2-án tartották első darabjuk bemutatóját, amely a Nap szerettei címet viselte.

A jubileum alkalmából november 2-án délután beszélgetést tartanak a Kisfaludy-teremben a társulat egykori tagjaival, köztük Markó Iván, Kossuth-díjas táncművésszel és koreográfussal, aki alapító igazgatója volt az együttesnek.

A beszélgetést követően a Győri Nemzeti Színház előcsarnokában kiállítás nyílik, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen rendeznek, majd gálaelőadást tartanak. Az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia emlékkönyvet ad ki.

Egy héttel később, november 9-én mutatják be a Lev Tolsztoj műve alapján készült Anna Karenina című darabot Velekei László koreográfiájával. Az előadás a kortárs és a neoklasszikus stílust fogja ötvözi, „érdekes és egyedi lesz” – mondta az igazgató. 

Kipp-kopp címmel tavasszal gyermekbalettet mutatnak be a Győri Balett Stúdióban. Az előadással a társulat célja, hogy megszólítsa és megszerettesse a táncot a legkisebbekkel is – fogalmazott az igazgató.

Szintén tavasszal mutatják be a Giselle című darabot, amelyről majd később adnak tájékoztatást.

Műsoron marad a Kodály Zoltán műveire készült Romance című darab, a PianoPlays, az Antigoné, a Passage és a Bolero, valamint az idei évadban is megrendezik a Magyar Táncfesztivált, már tizenhatodik alkalommal.

Kiss János kitért arra is, hogy az idei évadban is több nemzetközi felkérésnek tesznek eleget, így fellépnek egyebek mellett Nagyváradon és több olaszországi városban. Emellett tárgyalásokat folytatnak egy esetleges amerikai egyesült államokbeli fellépésről is.

A társulat két fiatal taggal bővült, Joó Lea Napsugárral és Szentiványi Richárddal.

Borkai Zsolt  polgármester a társulati ülésen azt emelte ki, hogy az elmúlt negyven évben nemcsak itthon, hanem külföldön is kivívta az elismerést a társulat, amelyet biztosított arról is, hogy az önkormányzat ezután is minden segítséget megad, hogy a művészek nyugodt körülmények között tudjanak felkészülni előadásaikra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.