2014. szeptember 8., 15:35

Mesebemutató a Komáromi Jókai Színházban

A három kismalac klasszikus meséje fiatalos humorral zenés bábjátékként látható majd a Jókai Színház színpadán. A bemutató szeptember 10-én, délelőtt 11 órakor lesz.
201409081516310.Probafoto_-_A_harom_kismalac.JPG

A három kismalac története vadonatúj feldolgozásban kerül színre elsősorban a gyermekek és nem utolsósorban a felnőttek örömére a Komáromi Jókai Színházban.

Pille Tamás, a produkció rendezője már több alkalommal bizonyította, mennyire ért a gyerekek nyelvén, remek példa erre a jelenleg is műsoron lévő Süsü a sárkány, ami túllépte már a századik előadást is, vagy a közelmúltban bemutatott Móka Miki és barátai című interaktív mesejáték, ami szintén nagy sikert aratott a publikum köreiben.

A három kismalac klasszikus meséje fiatalos humorral zenés bábjátékként látható majd a Jókai Színház színpadán, Pille Tamással, illetve Kalmár Gergellyel, valamint Holocsy Krisztinával, Bernáth Tamással, Majorfalvi Bálinttal és Tóth Károllyal. A bábokat Maszlay Judit és Somogyi Katalin tervezte, a díszlet Győri Gabriella munkája, a zeneszerző Juhász Levente.

A bemutató 2014. szeptember 10-én, délelőtt 11 órakor lesz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.