2012. augusztus 27., 18:03

Megkezdődött az új évad a Komáromi Jókai Színházban

RÉVKOMÁROM. Augusztus 27-én hivatalosan is megkezdődött a jubileumi, 60. színházi évad a Komáromi Jókai Színházban.

Az évadnyitó társulati ülésen Tóth Tibor, az intézmény igazgatója bemutatta a teátrum új munkatársait, Dékány Nikolettát és Forgács Attilát, majd üdvözölte a színház társulatába 18 év után visszatérő Skronka Tibort. Az igazgató ezt követően ismertette a 2012/2013-as évad fő feladatait.

A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő színház öt új darabon kívül különféle rendezvényekkel, többek között koncertekkel, színháztörténeti kiállítással, gyermekműsorokkal próbálja megcélozni a közönség egyes rétegeit. A direktor beszédében elmondta: szeretné, ha az a rang, amelyet az elmúlt évtizedek alatt kivívott magának a társulat tovább erősödne, s értékmegőrző munkájukat folytathatnák. Tóth Tibor utalt rá, hogy a színháznak nehéz anyagi körülmények között kell megfelelnie a kihívásoknak.

Dobai Tibor gazdasági igazgató elmondta: pénzügyi helyzetük az előző évekhez képest nem javult. A fejlődést és a fejlesztést a sötétben való tapogatózáshoz hasonlította. Méhes László, a színház főrendezője arra kérte a teátrum összes dolgozóját, hogy ebben az embert próbáló időszakban próbálják kihozni magukból a maximumot, mert csak így küzdhetik le az előttük tornyosuló akadályokat.

Az évadnyitó ünnepség záróakkordjaként Lőrincz Margit, a színház örökös tagja átadta a 2011/2012-es színházi évad legjobb fiatal színésznőjének járó emlékgyűrűt Tar Renátának, a hölgykoszorú idei díjazottjának.

Az évadnyitó társulati ülést az első előadás olvasópróbája követte, amivel kezdetét vette a színházi munka. Feydau darabját, az „Egy hölgy a Maximból” című komédiát Verebes István viszi színre, az előadás díszletét Mira János, jelmezeit Gadus Erika tervezi majd. Az előadást, melyben a társulat tagjain kívül a színház nyugdíjas művészei, Boráros Imre, Petrécs Anna, Lőrincz Margit, Szentpétery Aranka és Ropog József is színre lépnek, 2012. október 12-én mutatják be.

Addig a Tetemrehívás, Prah és Revizor mellett a Komáromi Jókai Színházban vendégszereplő Kassai Thália Színház társulatának „Philadelphia nincs más út” című előadása szórakoztatja a nagyérdeműt. A férfivé válás e gyönyörű történetét 2012. szeptember 22-én 19,00 órai kezdettel tekintheti meg a közönség.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.