2018. április 29., 17:00

Megint lesz Vígmajális

Az idén is megrendezik a Vígmajálist. Május 1-jén rendhagyó programokkal, koncerttel várja a Vígszínház a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a 122 éves teátrumot.

Grund - a Vígszínház fiúzenekara
Fotó: koncert.hu

Akárcsak az elmúlt években, az idén is számos meglepetéssel várják a nézőket kedden 15 órától. A rendezvényen fellépnek a társulat művészei és koncertet ad a Grund, a vígszínházi fiúzenekar is.

A zenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian A Pál utcai fiúk című zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk számai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából.

A Vígmajálison azt is megtudhatja a közönség, hogy milyen előadásokat terveznek a Vígszínház 123. évadában.

A délután folyamán 5 százalék kedvezménnyel lehet megvásárolni a következő évadra szóló bérletet, az előadásokra pedig 10 százalékkal olcsóbban válthatók jegyek.

Akik az ingyenesen látogatható rendezvényen nem tudnak rész venni, a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán élőben követhetik a Vígmajális programjait.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.