2023. november 21., 20:04

Még lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még kilenc napig szavazhat a közönség Nagy Cilire, Csankó Zoltánra, Fehér Lászlóra és Fila Balázsra. A díjat december 5-én, ünnepélyes keretek között a Vígszínházban adják majd át.

a-kaszas-attila-dij-jeloltjei
Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség
Csodálatos erő, amikor egy közösség, egy társulat valaki mögé áll, és felterjeszti őt egy díjra

– mondta Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója a szavazás indításának napján, hozzátéve: a díj névadójának, Kaszás Attilának nagyon erős közösségteremtő ereje volt, személyiségével hatni tudott a kollégáira.

A Kaszás Attila-díj éppen ezért a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl a színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja.

Idén összesen negyvenegy társulat jelölte egy-egy tagját a díjra, a jelöltek maguk közül választották ki azt a négy színművészt, aki továbbjutott az utolsó, harmadik körbe. A közönség Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház idén harmadjára jelölt színművésze, Fehér László, a Forte Társulat tagja, valamint Fila Balázs, a József Attila Színház művésze közül választja ki a Kaszás Attila-díj 2023-as nyertesét.

Az ezer szálon Veszprém megyéhez kötődő Nagy Cili színészi karrierje a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdióban kezdődött, ahonnan már kisebb szerepeket is kapott a helyi Hevesi Sándor Színház színpadán. 2002-ben Budapesten folytatta tanulmányait, ekkor vették fel Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Az egyetem elvégzése után rögtön a Nemzeti Színházhoz került, 2010-től pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának állandó tagja.

Csankó Zoltán először az Arany János Színház, majd Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, mielőtt jelenlegi társulatához, a Győri Nemzeti Színházhoz csatlakozott. A nézők széles körben ismerhetik a Jászai Mari-díjas színészt nem csak a színpadokról, de többek közt Christoph Waltz vagy John Travolta szinkronhangjaként is. Az idei év a harmadik, amikor döntősként várja a végeredményt.

Fehér László Beregszászon született, ahol már 6 éves korától tagja volt a helyi Illyés Gyula Színháznak, hiszen az ő stúdiószínházukban tanult. 2009-ben került Budapestre a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, később pedig amellett, hogy az elsősorban mozgásszínházzal foglalkozó Forte Társulat tagja lett, több színházban is vendégszerepelt, valamint feltűnt többek közt az Aranyélet című sorozatban, vagy a nagysikerű és kritikusok által is nagyra becsült Isteni Műszakban.

A kaposvári születésű Fila Balázs színészi karrierje nem indult zökkenőmentesen: elsőre nem vették fel a Színműre, 1998-ban azonban Ascher Tamás hívására lehetőséget kapott szülővárosában, a Csiky Gergely Színházban játszani. 2001-ben hagyta ott a társulatot, mikor operett-musical szakon bekerült a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahonnan először az Operettszínházba, majd a József Attila Színházba vezetett az útja.

Rekordszámú szavazat érkezett

Az elmúlt két hétben rekordszámú, több mint négyezer voks érkezett már be a négy jelöltre a www.kaszasattiladij.hu oldalon. A közönség egészen november 30-án éjfélig szavazhat, a díjat pedig az a színművész veheti majd át december 5-én, a Vígszínházban, akire a legtöbb voks érkezik.

kozonsegszavazas_kaszas-attila-dij
Fotó:  Petőfi Kulturális Ügynökség

A Kaszás Attila-díj átadását idén is nagy összefogás kíséri: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a Kulturális és Innovációs Minisztériumon és a Hegyvidéki Önkormányzaton kívül komoly részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség is. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár, mind a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mind pedig a díj meghirdetését támogató Raiffeisen Bank jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András és Harsányi Attila vehette át.

A jelölteket bemutató kisvideók https://kaszasattiladij.hu/ oldalon, valamint a kultúra.hu Youtube-csatornáján érhetők el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.