2018. március 18., 17:21

Matek-fizika tanárnak készült, végül az egyik legnépszerűbb színész lett

BUDAPEST. Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész áprilisban lesz 84 éves. Ebből az alkalomból készült beszélgetés a népszerű színésszel a Kossuth Rádióban.
201803181701260.bod01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

„Annyiszor bebizonyította, hogy sokoldalú, nem lehet őt elkönyvelni egy műfajhoz. Más, ahogy ő dolgozik. Mindent tud, ezt százszor megmutatta, olyan alázattal, és olyan könnyen, és ontja magából természetesen mindig az újat” – mondta róla a 2014-ben elhunyt Csala Zsuzsa.

„Számomra ő akárhány éves lesz majd egyszer, ő számomra a fiatalság. Miután fiatal akarok állandóan maradni, én állandóan a nyomában leszek. Bár elénekli nagyszerűen  Jamaikai Trombitást, valahol, valamiért azt hiszem,  drámai szerepeket kellene játszania” – vélte Gobbi Hilda.

A nagyszerű színésznő megjósolta. Az évtizedek alatt Bodrogi Gyula játéka nyomán megtört esendő kisemberek, hétköznapi tragédiák elevenedtek meg Seres Rezsőtől Stopli Bácsin át, miközben neve 40 év alatt egybeforrt a Süsüvel, az egyfejűvel.

Süsüvel lett népszerű

A Süsü története korábbra nyúlik vissza. 1971-ben  egy rádiójáték is készült belőle. „ A Magyar Rádióban is játszottam, még a bábjáték előtt, aztán teljesen váratlanul a bábjáték hangjára is engem kértek fel, anélkül, hogy hallották volna” – mondta.  A tévéjátékot csak hat évvel később, 1977 karácsonyán mutatták be, amely óriási sikert aratott. A filmet 26 ország vásárolta meg.

A bábjátékon több generáció nőtt fel, ezzel vált Bodrogi Gyula az ország nagypapájává – hangzott el a műsorban.

Arra a kérdésre, hogy mi a titka a bábjátéknak, úgy válaszolt: „Ha ezt meg lehetne fejteni, akkor több ezer Süsü lenne. Egy furcsa helyzetből kifolyólag az összes hétfejű sárkány közül egyedül neki volt egy feje, és erre Csukás István tévéjátékot írt” – mondta a Nemzet Színésze. A Süsü, a sárkány bábfilm-sorozat 40 éves születésnapja lakalmából kiállítás nyílt a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen a Pollack Mihály téren, amely május 12-ig tekinthető meg.

A nézők először 1977 karácsonyán találkozhattak kedves csetlő-botló sárkány alakjával, a Kóbor királyfival és a mára már jól ismert bábfigurákkal.  Az egyfejű sárkány hangja Bodrogi Gyula volt, Süsü híres dala pedig a világot is bejárta. A bábot Kemény Henrik mozgatta a bábfilm felvételein. A műsort az MTV óbudai ötös stúdiójában forgatták, egy teljes stúdiót megtöltött a díszlet.

A Süsü báb, bár sokan életnagyságúnak képzelik, valójában 70 cm magas volt. Három ember mozgatta – hangzott el az adásban.

Matek-fizikai tanárnak készült

Kevesen tudják Bodrogi Gyuláról, de mesélt arról is, hogy matek-fizika tanárnak készült, végül pedig a színészetnél kötött ki. „Valószínűleg volt bennem valami lustaság. Az, amit a tanár mondott az órán, az nekem világos volt, egyből megjegyeztem. Amíg a többieknek a matematika valami megfejthetetlen volt, nekem természetes, azonnal megjegyeztem” – fogalmazott. A színházi pályára úgy került, hogy az iskolai ünnepségeken őt kérték, hogy szavaljon, verset mondjon, szerepeljen.

„Nem én választottam a pályát, a pálya választott engem, szoktam mondani.”

Az őt jellemző vitalitásról, lendületről, annak hátteréről elmondta: „Előadások előtt arra kérem a Jóistent, hogy segítsen, hogy jól érezzem magam. Akkor érzem jól magam, ha a közönség jól érzi magát,  és ez akkor történik meg, ha érti, amit csinálok, ha velünk együtt tud játszani.  És akkor teljesen elfeledkezem minden másról”.

A bizonytalanság, félelem, gyötrelem, ez mind megvan a próbákon, de ha ezek jól sikerültek, akkor ezek az érzések már a premieren elmúlik.

Aki szeretné élőben is látni Bodrogi Gyulát, az Szulejmán szerepében megnézheti őt a Nemzeti Színházban az Egri Csillagokban.

201803181701260.bod01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.